... ez most nem rész ... :D

# 30. Fizetett titoktartó... #

hello hello =) Mint ígértem itt a rész =) Remélem be jön :D Most csak ennyi tellett tőlem... Ma is két TZ-t írtam és hát... a töri... / haha mindig a törire hivatkozok >< / szurkoljatok, hogy legalább hármas legyen ><Pedig esküszöm tanultam :D Csütörtökön pedig ,,kiselőadás" szintén töriből ><felháborító >< Oda is kérek szurkolást :D El ne ájuljak még a végén 30 engem leső szempártól :D ♥♥

A hangulatom valahol a -100-as számnál lehet a skálán, ha bárki is akarja keresni.  A könyveimet arrébb tologattam, s bebújtam a takaró alá. Sokáig gondolkodtam még, majd elnyomott az álom.

Gabriella:

- Justin? – fordítottam meg a nekem háttal álló idegent a parkban. És lám tényleg ő volt az.
- Szia. – kacsintott, majd visszafordult a haverjaihoz.
- Tényleg elmész? – bökdöstem meg a hátát.
- Bocsi, de most nem érek rád. – legyintgetett, ezzel jelezve, hogy menjek el, de annyi bátorsága nem lett volna, hogy a szemembe nézve mondja ezt.
- Mekkora egy szemétláda vagy. – löktem meg ismét. Mire megfordult.
- Ide figyelj kislány. – játszotta a nagymenőt.  – Mi nem felfogható abból, hogy húzz el? A húzz, vagy az el? hm? Elegem van belőle, hogy mindig rám akaszkodnak az olyan kis csitrik, mint te vagy. – fintorodott el. Azt hiszem, a döbbenettől köpni, nyelni nem tudtam. Most meg mi történt? Annyira meg akartam pofozni, de valamiért visszafogtam magam. Pedig most igazán kijárt volna neki az a „tasli”! Sarkon fordultam, és ott hagytam.  Gőzöm sincsen, hogy hogyan, de egyik pillanatról a másikra már Sam házánál voltam. Becsöngettem, majd éveknek tűnő várakozás után Sam résnyire kinyitotta az ajtót, s kidugta a fejét.
- Szia. – mondtam neki lehangoltan, majd be akartam menni, de nem engedte.
- Szia. Most épp nem a legjobbkor jöttél.  – köszörülte meg a torkát.
- Miért? – lepődtem meg. – Van valami gond?
- Nem semmi, csak éppen nem érek rá. Sok a tanulnivaló.  – pásztázta szemeivel a földet. Teljesen olyan érzésem volt, hogy hazudik, pedig a legjobb barátnőm.
- De beszélnem kell valakivel. Légy szíves csak egy fél órát szánj rám. – könyörögtem. Szükségem volt most egy emberre, aki megvigasztal.
- Hát. – nyögött fel. Majd lépteket hallottam.
- Ki az? – hallottam két cuppogás között egy ismerős hangot.  Sam egy pillanatra megugrott, majd becsukta az ajtót, s onnantól „képszakadás”. Vajon ki lehet vele? Ráfogtam a kilincsre, s egy határozott mozdulattal benyitottam. Ryan volt ott egy szál alsógatyában, s barátnőmön is csak egy póló volt, meg egy bugyi.
- Hoppá. – lepődtem meg.  – Mit tanultok? Biológiát? – flegmáztam. Jó tudni, hogy már a legjobb barátnőm is hazudik nekem.
- Miért jöttél be? – förmedt rám Sam.
- Én most megyek. – kapta fel magára Ryan a nadrágját, majd póló híján- ugyanis az éppen Samanthán volt- kisietett az ajtón.
- Remek. – ironizált Sam.  Én, mint aki jól végezte dolgát, átmentem a nappaliba és lehuppantam a kanapéra. Ha már hazudnak nekem, akkor hagy idegesítsem még egy kicsit az illetőt.
- Mizu? – biccentettem a fejemmel, s elégedett vigyorral néztem rá.  Az ideg teljesen átjárta. Már épp meg akart szólalni, amikor csöngettek.
- Ne mozdulj. – mondta úgy, mint egy vérbeli gyilkos, majd az ajtóhoz sétált.
- Szia. – hallottam egy újabb cuppanást. Na, most nem kicsit lepődtem meg. Hogy miért? Azért, mert ez nem Ryan hangja volt. De nem tudtam, hogy kié, amit egy egyszerű ténnyel magyarázhatok. Nincsen szuper erőm, amivel átlátok akár a falon.
- Menj el. – suttogta Sam. Vagy csak próbálta, mivel- fogjuk a szoba akusztikájára- „véletlen ”mindent hallottam.
- Ugyan. Ne kéresd már magad. Babám, látom, amit látok. Te már vártál engem. – mondta az illető olyan perverzitással a hangjában, hogy még a hideg is átfutott rajtam. Aztán eszembe jutott még valami. Babám. Ezt a hangot bárhol felismertem volna.
- Justin? – álltam fel a kanapéról, s odasétáltam. Tényleg ő volt az. –  Hogy te mekkora egy ribanc vagy. – néztem egyenesen Sam szemeibe.
- Ugyan már. – legyintett kezével. – Ha neked nem kell egyik sem, akkor majd én lecsapok rájuk. – nevetett fel úgy, ahogyan csak egy vérbeli picsa tud.
Aztán mi történt?
Felébredtem. Hála az égnek…

••• 3 nappal később •••

Vége volt az utolsó órámnak is, s barátnőmmel sétáltam a szobánk felé. Az egész nap folyamán talán csak egyszer beszéltünk, akkor is egy köszönés erejéig. Ő próbált velem beszélgetni, de vagy tettettem, hogy nem hallom meg, vagy csak arra hivatkoztam, hogy óra közben nem szabad beszélni.
- Gabi. Légy szíves ne legyél ennyire rosszkedvű. Ez neked is rossz, és nekem is. – állt meg előttem.
- Én nem vagyok rosszkedvű. – makacskodtam. – Nézd egy mosoly. – mutattam ujjammal az egy pillanatra felvett, tettetett vigyoromra.
- Hát ez igazán gyönyörű volt. – beszélt velem lekezelően. Amit valamilyen szinten meg is értek, hiszen az elmúlt napokban én is ezt csináltam vele.
- Én azt mondom, hogy ha ő nem keres, keresd te. – komolyodott el.
- Pf. Mi vagyok én szerinted? Nyomkövető kutya? Ki tudja, hogy éppen most merre van. Eszed legyen már neked is! – förmedtem rá. Egy pillanatra hátrahőkölt majd szólásra nyitotta a száját. Valahogy gondoltam. Sosem az a fajta volt, aki elviseli, ha nem az övé az utolsó szó.
- Ha nem a legjobb barátnőm lennél, esküszöm, hogy felpofoználak. De így eltollak a titkárságra, és kérünk neked szépen kilépőt. - ,,rángatott”
- És mit mondasz nekik? Ó, helló egy kilépő kell a barátnőmnek, hogy meglátogassa Justin Biebert? - ráztam meg a fejem. Idegesített, hogy nem hagy a hülyeségeivel.
- Nem, de ez sem rossz ötlet. – nevetett fel. – Témára visszatérve pedig, megoldom ne aggódj. Nagy benyomással vagyok az emberekre. És persze jól tudok hazudni. – kacsintott.
- Tudod mit? – mentem bele. – Rendben. Lássuk, mire jutsz. Bár kétlem, hogy csak úgy kisétálhatok a kapun.
••••••••
- Nem kéne annyit kételkedned bennem, nem gondolod? - jött ki a titkárságról kezében egy papírlappal. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy eléggé meglepődtem.
- El sem hiszem. – ámultam még mindig. – Hogyan?
- Jók a kapcsolataim. – kacsintott, majd elvigyorodott. Csak felhúzott szemöldökkel néztem rá, míg ki nem nyögte a valódik okot.
- Csak tudok egy pár olyan titkot az igazgatóról, amit nem szívesen osztana meg a nagyvilággal. - rántotta meg a vállát.
- Ó, szóval zsarolod. – fordítottam köz nyelvibbre mondatát.
- Én ezt nem mondanám. Inkább egy két dologért cserébe tartom a szám. Amolyan fizetett titoktartó vagyok. – mosolygott pimaszul.

ÜDV =)

Na helloka... Agaszt egy icike picike dolog... 3 komi? =/ Ennyire rossz, vagy csak nincs kedved komizni? =( Én a komikból értesülök ( tetszik, nem tetszik, uncsi.... ) Nem azt mondom, hogy zavar, hogy csak három komment, de annyit kérek, ha már egy icike picike komival nem tisztelsz meg akkor itten ha most lejjebb tekintesz van egy olyan ,,újítás" , ami annyiból áll, hogy elolvastad-e .. Egy kattintásba még szerintem senki sem halt bele =) Csak ennyit kérek... ♥
Ha pedig nem tetszik a blogom, kérem tisztelettel megmondani.. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát =)
Mellesleg a rész úgy holnap várható =)

Üdv.. Eddye

# 29. Új információ... #

bocsánat ez most rövid lett, de a következő előbb fog jönni =) ♥♥ köszönöm szépen a komikat =)


- Elmegyek még a mosdóba, utána indulhatunk. – mondta Pattie, majd rám nézett. – Megmutatod, merre találom? – kérdezte. Valamiért az az érzés fogott el, hogy tudja, merre van a mellékhelyiség, s nem véletlenül akarja, hogy megmutassam.
- Persze. – vettem egy nagy levegőt, és felkészültem a halálomra…

Gabriella szemszöge:

Pattie megállt az ajtó előtt, majd felém fordult.
- Egyszer majd elmehetnénk kávézni. – mondta, higgadtan. Szemeim nagyra tágultak, s a számat is majdnem eltátottam, ha egy kicsit nem fogom vissza magam.  Most akkor ő kedvel engem?
- Azt hiszem rendben. – mondtam szaggatottan. Össze akar zavarni?
- Akkor majd Justinon keresztül biztosan el tudlak érni.  – köszörülte meg a torkát. – Rendes lánynak tűnsz, de eddig az összes barátnője átverte. És nem tudom, hogy mit is gondolok rólad. Ebben a  aranyos vagy, de ha ezen jár az agyam, egyből beugrik az a kép a fejembe, ahogy ott állsz alulöltözötten a konyhámban.  – rázta meg a fejét.
- Nem lehetne azt a napot elfelejteni? – nyögtem fel kínomban.
- Ha teszel is érte, talán eltudom felejteni. – mondta kíméletlenül Pattie.
- Meglátom, mit tehetek. – feleltem, talán a modora miatt kicsit pimaszul, majd meg sem várva, hogy reagáljon otthagytam. Elég lesz mára ebből az  egészből, mert nincs Én és Justin,csak  Én vagyok,  meg van Justin, de az nem Én És Justin. Legalábbis az én tudomásom szerint.


••• Otthon •••

Az ágyon elterülve szenvedtem a halomnyi tananyaggal, amit a hétvégre feladtak. Ha most bejönne ide egy ember, csak a könyveket látná, s engem valószínűleg észre sem venne.  Minden elképzelhető tantárgyból van házi. Éppen a matekkal küzdök. Azok a fránya számok. Már valósággal émelygek, ha meglátok egy újabb feladatot.
A telefon csörgése mentett ki szenvedésemből. Ha csak pár perc is lesz, de megkönnyebbülten emeltem fülemhez a telefont.
- Mondjad. – csengtek szavaim a boldogságtól. Szabadnak éreztem magam. Már ha a fogság fogalom alatt a tanulást értjük.
- Justin hívott már? – hallottam Ryan aggodalmas szavait.  Justin körülbelül két órája hagyta el a házat.
- Nem.  Miért? Kellett volna? – fordultam a hátamra, s kémleltem közben a plafont.  Igazán el kéne oda valami érdekes, amit lehetne olykor-olykor tanulmányozni.
- Ja. – Adta a tömör választ.
- És elmondod? – kíváncsiskodtam.
- Turné. – dobott meg ismét egy büdös szóval.
- Kifejtenéd? - forgattam meg a szemeim. Fura megszokások.  Ha legalább élőbe beszélnénk. De így még nem is látja, szóval tulajdonképpen értelmetlen az, hogy én bármiféle mozdulatot csináljak.
- Turné, azaz utazások, koncertek. Ergo nem lesz itthon hosszú- hosszú ideig. – A vér is megfagyott az ereimben.
- Ryan. – mondtam szinte már suttogva. Nem tudom miért, de olyan sírhatnékom támadt. –Mennyi az a hosszú? – csuklott el a végén a hangom.
- A hosszú az hosszú. – mondta keserűséggel a hangjában.
- Beszéltél vele?
- Nem. Küldtek egy linket, miszerint Jus turnéra megy.  – sóhajtott.
- Értem. Hát akkor majd gondolom, biztosan felhív. – próbáltam a leghiggadtabban válaszolni neki, holott igen felzaklatott ez az információ.
- Talán. – hallgatott el Ryan. Talán? Mi az, hogy talán? Csak nem arra gondol, hogy még hívni sem fog?
- Most leteszem, mert sok a tanulnivalóm. – néztem a mellettem fekvő könyvekre, bár tudtam, hogy most már úgysem fogok tanulni.
- Oké. Szia. – szakadt meg a hívás.
- Szia Ry. – sóhajtottam fel. Vajon most felhívjam Justint? Vagy mit mondjak neki? De miért is én hívnám? Nem lehet csak úgy letámadni valakit azzal, hogy „szia. Találkozzunk holnap, mert beszélnünk kell. Vagy tudod mit? Inkább mondom telefonon. Turnéra mész? ”  Akkor ezért mondta, hogy kiiratkozik? Talán nem is önszántából? Lehet, hogy már régóta tudta?
A hangulatom valahol a -100-as számnál lehet a skálán, ha bárki is akarja keresni.  A könyveimet arrébb tologattam, s bebújtam a takaró alá. Sokáig gondolkodtam még, majd elnyomott az álom.

28. Pattie...

Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a részt, de egyrészt azt a hülye törit kellett csinálnom, másrészt pedig ihlethiányban szenvedek =/ Azért remélem sikerült vmi tűrhetőt kreálnom ♥ jó olvasást...:)

- Kár. De mondjuk, így legalább párban vagyunk. – rántotta meg a vállát Ry. Na, ez aztán aranyos volt mondhatom…
- Akkor játszunk. – csillantak fel Justin szemei, majd a pályához sétált, felemelt egy golyót, s elgurította.

Pattie szemszöge:

- Hozok inni. – mutattam a pult felé, ahol egy velem korabeli férfi állt. Kértem négy kólát, majd visszavittem, s letettem a kis kerek asztalra. Szóltam a többieknek is, s leültem. Ahogy körbenéztem rajtuk annyi minden futott át az agyamon.
Hogy hogyan is írhatnám le a fiam, és az én kapcsolatomat? Egyszóval elszomorító. Nem tudom megmondani, hogy utoljára mikor töltöttünk együtt ennyi időt. Annyira jó nézni most, ahogyan Ryannel és Gabival nevetnek, s mindezt megosztják velem is. Talán tévedtem ezzel a lánnyal kapcsolatban. Talán jó barátnője lenne a fiamnak.
- Kimegyek a mosdóba. – pattant fel Ryan, s el is suhant.
- Megyek én is. – kontrázott Justin. – Itt várj babám. – kacsintott Gabira, mire az elvigyorodott halványan elpirult, s megforgatta a szemeit. Csak ketten maradtunk. Talán már régóta együtt vannak? Lehet, hogy már azelőtt is ismerték egymást, hogy ott találtam nálunk fehérneműben? De hosszú ideje akkor sem lehetnek együtt, hisz Justin csak nemrégiben találta ki, hogy ő iskolába fog járni. Bár tudta nagyon jól, hogy nem sokáig maradhat ott.  Azt hiszem, a fiamnak jó szeme van. Szép lányt szemelt ki magának. Bár ritka az olyan, aki a saját fiamat a belső értékei miatt szereti, és nem azért, mert ő egy szupersztár. Talán eddig még sosem volt tökéletes kapcsolata. Valahogy mindig csak olyan lányokkal járt, akik a hírnevet, a pénzt keresték benne.
- Aranyosak vagytok együtt. – kezdtem bele egy beszélgetésbe. Felém pillantott, majd elmosolyodott.
- Nem vagyunk együtt. – mondta, s beleivott a kólájába.
- De hát Justin épp az előbb hívott a babájának. – mutattam kezemmel arra, amerre a fiúk elmentek.
- Az.. – gondolkodott. – Csak egy amolyan játék a részéről. Én meg hagyom. Ennyi. – rántotta meg a vállát.
- De érzel valamit a fiam iránt igaz? Mármint van kettőtök között valami féle vibrálás. Lehetetlen, hogy csak barátok legyetek. – bólogattam, mert teljes mértékben egyet értettem magammal. Gabi halványan elpirult.
- Nem vagyok szerelmes. És Justin sem az. Vagyis nem tudom, hogy ő az-e. Lehet, hogy van valaki, akibe szerelmes, de az nem én vagyok. – rázta meg a fejét, majd ismét ivott. Úgy tűnik, nem akar erről beszélni.  Azt hiszem a kólája volt a mentőöve, mert olyankor nem kellett mondania semmit, de egy dolog biztos! Amit az imént mondott az még ő maga sem hiszi el, nem hogy még engem tudjon beetetni vele.
- És mi van azzal, ami nálunk történt? – dobtam bele akkor most már a mély vízbe. Tudom, hogy justintól erre a kérdésre sosem kapnék választ. Arca a málna színével kezdett vetekedni.
- Ott igazából nem történt semmi. – köszörülte meg a torkát, majd elnézett a mosdó felé. Valószínűleg várja a felmentő sereget.
- Igen?  És hogy magyarázod meg azt, hogy a ruháid a földön hevertek, te pedig a fiammal voltál fenn az emeleten egy szál fehérneműben? – váltottam át anya módba, aki félti a gyermekét.
- Nem történt semmi. – ismételte meg a mondatát, s kezdett feszült lenni.
- Rendben. Mellesleg nálad aludt tegnap Justin? – faggatóztam tovább.
- Igen.  – bólintott, s ismét a mosdó felé pillantott. Mutatóujjával halkan dobolni kezdett az asztalon.
- És mit csináltatok?
- Semmi érdekeset. – tartott egy kis szünetet majd folytatta. Gondolom ráérzett, hogy így is úgy is megkérdeztem volna máshogy is. – Beszélgettünk, elmentünk gyrosozni, aztán este meg aludtunk.
- Ennyi? – ezen még én is meglepődtem. Talán a fiam tényleg változik. De miért? Mármint, félreértés ne essék, nem mintha nem örülnék neki, de furcsa. Mi lenne, ha teszem fel az a lány, vagy fiú, akit a legjobban utálsz, odajönne hozzád, és azt mondaná, mi innentől barátok vagyunk, és megváltozom? Az első dolog, ami eszedbe jut az az, hogy át akar verni, vagy netalántán tényleg csodák történnek még, és egyik napról a másikra rájött, hogy nem jó ember. Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy én utálom a fiam, csak ez egy jó példa arra, amit most érzek. Bár igazából nem tudom, hogy mit érzek. Egyszerre örülök, és szomorú vagyok. Végre visszakapom az én egyetlen gyermekemet, de mi van akkor, ha azzal, hogy ő megváltozik, bár az ő esetében inkább mondjuk azt, hogy visszaváltozik, nem fog tetszeni a rajongóinak?
- Visszajöttem. – huppant le Justin szorosan Gabi mellé.
- Jöttünk. – javította ki Ryan, s ő is helyet foglalt egy széken.

Justin szemszöge:

- Kimegyek a mosdóba. – Mondta Ry, s jelzett, hogy kövessem.
- Megyek én is. – álltam fel könnyedén. – Itt várj babám. – kacsintottam Gabira. Bár így utólag visszagondolva lehet, hogy nem kellett volna, mert még is csak anyámmal hagyom, ha csak egy pillanatra is, de egyedül. A mosdóba érve megpillantottam haverom. A pultra felülve várt rám.
- Na mizu? – kérdeztem, s én is felültem mellé.
- Nem sok. – rántotta meg a vállát. – Veled?
- Megvagyok. – indult el a sablonbeszélgetés.
- És van valami nő? – húzogatta a szemöldökét.
- Tulajdonképpen van. – szemeimmel a földet kezdtem el pásztázni.
- Na, az tök jó. – mondta, bár valószínűleg tudta, hogy kire is gondolok.
- Figyelj. – néztem most már rá. – Én tényleg sajnálom. - Ryannal sosem szerettem veszekedni. Ő olyan mintha a testvérem lenne. Vele általában mindent meg tudtam beszélni.
- Tudod. – tartott egy kis szünetet. – Sokáig próbáltam rád haragudni, de még is csak a legjobb haverom vagy. Átgondoltam, és hányszor segítettél már nekem? Hányszor védtél, meg amikor beszóltak? Sokszor. És hányszor volt nekem is rossz napom? Rengetegszer, s te sosem szóltál, hogy megbántottalak. Pedig olyankor igazán elviselhetetlen tudok lenni. – vigyorgott, mire nekem eszem bejutott egy régi sztori.
- Emlékszel, amikor a játszótéren találkoztunk a haverokkal, és úgy volt, hogy megvárlak, de elfelejtettem, és mikor odaértél a játszótérre elkezdtél velem ordibálni? – nevettem. – Olyanokat vágtál a fejemhez, hogy én egy szemét dög vagyok, meg ilyenek. Utána egy hétig arról beszélt az iskola, hogy mi talán melegek vagyunk.
- Emlékszem. – nevetett ő is. – Az akkor volt, amikor Annabellel szakítottam, mert megcsalt. Utána barátkoztam össze Maryvel. – bólintott.
- Az az a csaj, aki azt mondta, hogy mindig is akart egy meleg barátot? – idéztem fel magam előtt a lány képét.
- Igen ő az. – mosolygott Ry. – De istenem azt a fejet látnod kellett volna, amikor mondtam neki, hogy nem vagyok meleg. Először nem hitte el.
 - De aztán összejöttetek. – húzogattam a szemöldököm.
- Össze. – helyeselt. – Ő legalább jó barátnő volt.
- Na, - pattantam le a pultról. – menjünk vissza haver.

Gabriela szemszöge:

- Most már mennem kéne. – mondta Pattie, majd táskájáért nyúlt.
- Rendben. – bólintott Justin, majd felállt, hogy elköszönjön.
- Lassan nekem is kéne mennem. – tápászkodott fel Ryan is.
- Elviszlek Ryan. – Mondta Pattie, s látszott rajta, hogy ellenkezést nem tűr.
- Sziasztok. – intettem, majd odamentem Ryanhez és megöleltem. 
- Elmegyek még a mosdóba, utána indulhatunk. – mondta Pattie, majd rám nézett. – Megmutatod, merre találom? – kérdezte. Valamiért az az érzés fogott el, hogy tudja, merre van a mellékhelyiség, s nem véletlenül akarja, hogy megmutassam.
- Persze. – vettem egy nagy levegőt, és felkészültem a halálomra…

bocsi =/

SRY csak nagyon sok dolgom van mostanság.. Ma is nemrég értem haza, és eltűnt az a bizonyos töribeadandó, ami kéne a tanárnak, így írhatom újra... =/ Kicsit csúszni fog a kövi rész ... =( ♥

# 27. Bowling..#

Nah csajok. Ez lenne itten a következő rész, ami megjegyzem,hogy irtó lassan hoztam, ráadásul még pocsék is :S De hát most csak ennyi telt tőlem... Utólag BUÉK =) és holnap suli szóval szívás =/ 

Köszönöm az előzőhöz a komikat ♥

-Justin gyere már. – kiabáltam fel neki az emeletre.
- Hova mentek? – kérdezte anyu, s letette a kezében lévő iratokat.
- Bowlingozni. – mosolyogtam. – És te mit csinálsz?
-  Valakinek dolgoznia is kell. – tudtam, ha ezt mondja, sosem köti az orromra, hogy pontosan mit is csinál. Anya már csak ilyen.  Unalmas papírokat és szerződéseket sosem oszt meg velem. Amiben viszont csodálom, az pedig az, hogy bármennyire is szereti azt a kiállhatatlan Brandont, nem engedi, hogy beleszóljon a munkájába.  
- Értem. Apropó Brandon. Hol van most? – néztem rá kérdőn.  Valószínűleg megint valami rettentő fontosat csinálhat. Ezen gondolatomra egy aprót felnevettem.
- Nagyon ki volt merülve a sok munka miatt, így elmentek egy hétre nyaralni. – mondta anyu, majd felvette a nemrégiben letett iratokat.
- Persze. – horkantottam fel. – Biztosan ki volt fáradva. És hova ment? London? Párizs? Vagy mégis hova? – ráztam meg a fejem. Anya annyira elfoglalt, hogy sosem megyünk nyaralni. Bár sokat van itthon, még sincs szabadideje. Milliószor volt már olyan, hogy hajnalok hajnalán is éppen egy új papírmunkát intézett. Neki jóformán nincs is szabadideje. És hogy miért? Mert azt mondja, hogy nem akar feleslegesen felvenni még valakit maga mellé, mikor ő is el tudja intézni egyedül a dolgokat.
- Gabriela. – szidott le anyám. – Nagyon jól tudod, hogy Brandon elfoglalt ember, és neki is kijár néha a szabadság. Miért nem próbálsz meg veled kedvesebb lenni? – kérlelt.
- Azért, mert csak kihasznál téged… - kezdtem bele egy hosszú vitába.
- Megjöttem. – ugrott le a lépcső utolsó fokáról Justin, s sétált könnyedén mellém. – Miről maradtam le? – vigyorgott.
- Semmiről. – vágtam rá egyből, mire ő meglepődötten nézett engem, de végül csak vállat rántott. – Oké. – törte meg a hármunk között kialakulni készülő kínos csöndet.  – Megyünk?
- Mehetünk. – mosolyogtam rá, majd anyutól elköszönve elindultunk a pályára.
Mondanom sem kell, hogy én hívtam meg Ryant, és Samanthat is. Kicsit rosszul érzem magam amiatt, hogy Ryan külön rákérdezett arra, hogy Justin jön-e, de ha elmondom, hogy igen ő is ott lesz, akkor biztos vagyok benne, hogy nem fogadta volna el a meghívásomat. Pattienek Justin csak annyit mondott, hogy menjen a Bowlingpályára, mert ott lesz Usherékkal, és egy fontos hírt akar mondani. Ő persze egyből igent mondott, így ha minden jól megy, akkor mindenki ott lesz. Nekünk egy órával korábban kellett indulnunk, mert Justin egyik kedvenc Atlantai Bowlingpályája lett lefoglalva, s én nem Atlantában lakom.

••• Az első érkezése •••

Ryan jött elsőnek, s egyből megállította őt az őr. Justin éppen a pultnál ült, így nem is láthatta meg.
-Ő rendben van. – mondtam az őrnek, aki egyből tovább is engedte.
- Ez meg mi volt? – mutatott ujjával hátrafelé, s közben szorosan jött mellettem.
- A mai nap csak a miénk az egész. – mutattam a terem falaira.
- Wow. Komolyan, mintha ismét Justinnal jönnék játszani. Vele jártunk mindig ide. No meg ő foglalta le ugye az egész épületet általában, hogy ne zavarjon ilyenkor minket senki. – mesélte Ry.
-Hello. – szólalt meg Justin mögöttünk, ugyanis Ryant elcipeltem egészen a cipőkig, hogy minél messzebb legyen a kijárattól.
- Ó nem-nem és nem. – kerekedtek el a szemei. – Megígérted, hogy nem lesz itt. – nézett rám vádlón.
- Igen, de Justin szeretne mondani valamit. Igaz Justin? – bólintottam, amolyan „ jól csinálod csak így tovább ” gondolatokkal a fejemben.
- Igen? – Fordult Ry meglepetten Justin felé.
-Igen? –lepődött meg Justin is.
- Na, akkor azt hiszem, hogy én megyek is. – mondta Ry, s az ajtó felé lépkedett.
- Állítsd meg. – böktem meg Justin.
- De hogyan? – rántott vállat, s nézett rám kétségbeesetten.
- Gyerünk. – löktem rajta egyet, mire elkiáltotta magát.
- Haver. – Ry megállt, kezét a kilincsre tette, de félig visszafordult. – Én csak azt akarom mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy tudod mit? Mindent. – bólintott, s belekezdett a hosszú bocsánatkérő beszédébe. - Sajnálom, hogy annyiszor összekaptunk, sajnálom a legutóbbi veszekedésünket, sajnálom, hogy annyiszor mondtam vissza a találkákat egy-egy koncert miatt, hogy annyiszor bunkó voltam veled és sosem kérdeztem meg, hogy te mit is szeretnél, és mindig azt csináltuk, amihez nekem volt kedvem, és…  - vett egy nagy levegőt.
- Elég. – intette le Ryan, s odasétált hozzánk. – Tudod. Most kértél először bocsánatot tőlem. – nézte a cipőjét. Komolyan mintha két szerelmest látnék magam előtt. Csak persze ez a történet nem csókkal fog végződni.
- Ja, azt hiszem. – vakarta meg a fejét.
- Nem. Komolyan mondom. – köszörülte meg a torkát.  Majd vágott egy amolyan Ryan féle fura arckifejezést.
- Ebben az esetben ne szokj hozzá. – vigyorgott Justin.
- Rendben. – bólintott.
- Akkor? Ismét a barátom vagy? – csillantak fel Jus szemei.
- Nem. – felelte Ry, mire Justin keze ökölbe szorult, s fejét lehajtotta. – Te lökött,a  legjobb barátom vagy. – mosolygott. Justin egy levakarhatatlan vigyort vett fel, lepacsiztak, s szent is volt a béke.
- Na, tessék. – fordultam Justin felé. – Ennyit arról, hogy örök haragban lesztek. – Mielőtt még válaszolhatott volna, újabb meghívott érkezett.
- Sziasztok. – Jött be az ajtón Pattie, és sétált közénk.
- Szia Pattie. – ment közelebb hozzá Ryan, s adott neki két puszit.
- Hello, anya. – mondta Justin is, de ő csak zsebre tette a kezét és elnézett balra.
- Szia fiam. – mosolyodott el.  Bár ez sem volt igazi mosoly.
- Csókolom. – néztem Pattiere félve. Ő is felém fordult, s arcáról lefagyott a mosoly. Csak egyet biccentett amolyan köszönés képpen.  Hát eddig nem úgy tűnik, hogy valami nagy barátságba leszek valaha is vele.  Mondjuk valóba nem volt valami rózsás a kezdet. Eléggé félreérhető volt.
- Hol van Usher? – kérdezte Pattie.
- Usher nincs itt. – mosolyodott el Justin, de még mindig balra nézett. Követtem tekintetét, s csak egy asztal volt ott fölötte egy képpel. Természetesen azon a képen is Bowlingoztak.  Anyja felé fordult, s folytatta. – Hazudtam. Bowlingozni hívtalak. Csak mi öten. 
- Hogyan? – lepődött meg Pattie. – Justin én erre most nem érek rá. Azt hittem, hogy csak valami papírt kell aláírnom, s mehetek is tovább. Tudod. – hagyott egy kis szünetet. – Tudod fiam, mára már mást terveztem.
- Pattie, csak most az egyszer maradj. – kérlelte Ryan. – Nem sokszor van olyan, hogy Justin így viselkedik. Már bocs haver, de tényleg így van. – Tette kezét Biebs vállára.
- Igazából ezt sem én találtam ki. Gabi volt. – mosolygott rám zavarba ejtően. Arcomra halvány pír ült ki.
- Hát, rendben. – sóhajtott beleegyezően Pattie. – De én nem vagyok egy nagy játékos, szóval- csapta össze tenyerét. – ki lesz az én párom?
- Én leszek, mert gondolom Justin Ryannel akar lenni. – küldtem felé egy mosolyt. A zsebemben lévő telefonom elkezdett rezegni. Sms-t kaptam.
- Igen én Ryannel leszek. Sam írt? – érdeklődött Justin.
- Igen ő írt. – néztem a telefonom kijelzőjét, majd megnyitottam az üzenetet. – Nem tud jönni. – szomorodtam el. – Elkapott valami vírust.
- Kár. De mondjuk, így legalább párban vagyunk. – rántotta meg a vállát Ry. Na, ez aztán aranyos volt mondhatom…
- Akkor játszunk. – csillantak fel Justin szemei, majd a pályához sétált, felemelt egy golyót, s elgurította.