# 33. Utószülinapi ajándék.. #

Itt a kövi rész :) Sry, hogy később hoztam,/ csak anyumnak tegnap volt a szülinapja.. illetve úgy mondanám, hogy tegnap lett volna 39 éves.. =/ Igen sajna már nincsen köztünk../, de kárpótoljon titeket az, hogy ez most sokkal hosszabb mint szokott. Komit kaphatok? *-* ♥
- Gabriella szívem. – jött be anyu álmosan.

- Tessék? – ültem fel az ágyon.
- Vendéged jött. – dörzsölte meg szemeit.
- Ki az? – kíváncsiskodtam, mint egy 5 éves kislány.
- Azt mondja, hogy a te Rómeód. – elmosolyodtam. Victor még sosem mondta ezt nekem…

- Kukucs. – lépett elő a fal mögül. Szerelmes mosolyom egyből lelohadt. Hát nem éppen az a személyvolt, akire-annyira vártam, de nem bántam. – Jobban is örülhetnél azért nekem. – durcáskodott.
- Szia, Sam. – hunytam le a szemem, s mosolyodtam el. Mi lehet olyan fontos, hogy ilyenkor jön át?
- Ugye most nem komoly az, hogy aludni készülsz? – mutatott rám, s a pihe-puha ágyamra.
- Hát igazából de. – vontam meg a vállam.
- Azt már nem. Még csak 10 óra van. – jött oda hozzám, s gyengéden, még is ellenállást nem tűrően felhúzott az ágyból. Átment a gardróbomba, persze az ajtót tárva hagyta, így láttam minden mozdulatát. Lehuppantam az ágyamra, s onnan figyeltem tovább. Kiválasztott egy fehér, pántnélküli ruhát, ami a legkevésbé sem takart semmit, majd egy újabb feketét vett ki a tömkeleg ruha közül, ami nagyon hasonlított az előbbihez azzal a különbséggel, hogy ez hosszabb volt, s sokkal kevésbé bolt kirívóbb. Visszajött hozzám, és felmutatta mindkettőt.
- A feketét. – vágtam rá egyből. Az egy dolog, hogy vannak ilyen ruháim, de a legtöbbet csak azért vettem meg, mert Sam azt mondta, hogy fantasztikusan áll, s egyszer majd kölcsönkéri. No meg nem engedte visszatenni.
- Igen én is úgy gondoltam, hogy az nekem jobban állna. – kacsintott, majd odaadta a nekem szántat. Ez valóban ravasz terv volt. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudta mit fogok mondani. Ami pedig azt jelenti, hogy amíg kereste magának a ruhát elég ideje volt, hogy kitervelje, mit is fog mondani.
-  Gonosz vagy. – szűkítettem össze szemeimet. – Gondolom nincs értelme ellenkeznem, hogy másik ruhát szeretnék. – törődtem bele, s szinte már hallottam magam előtt, ahogy kimondja a választ.
- Jól gondolod szivikém. Na, öltözz! – Parancsolt rám. Én eleget tettem a kérésének. Átmentem a fürdőbe, kibújtam a pizsamámból, majd felvettem a ruhát. A tükörhöz sétáltam. Talán tényleg nem is olyan rossz ez a ruha.
- Jobban állt hosszú hajjal nem gondolod? – jöttem ki a fürdőből, s Samat magammal húzva a gardróbon keresztül átmentünk a cipő birodalmamba.
- Megoldható. – mosolygott, s közben csillogó szemekkel pásztázta a szebbnél szebb darabokat. – Tépesd meg, s szerzünk neked póthajat.
- Persze, hogy utána mindenki csak egy libának nézzen. – forgattam meg a szemem.
- Akkor meg nem kellett volna levágatni. – vágott vissza.

Úton voltunk valamerre, de az a baj, hogy nem tudom, hogy merre, ugyanis Sam nem mondott nekem semmit. Annyit tudok, hogy egy buliba visz.
- Hova viszel? - kérdeztem unottan.
- Majd meglátod. – vigyorgott. Ezzel aztán mindent elárult.
- Egy kis infót legalább meg osztanál velem? - forgattam meg a szemem, s bekapcsoltam a rádiót amiben  Coldplaytől- Paradise ment.
- Ja. – válaszolt tömören.  – Másik városban van a hely.
- Remek. – ráztam meg a fejem mosolyogva. – Ezt már akkor gondoltam, amikor elhagytuk a várostáblát.
- Akkor, sajnos haszontalan információhoz jutottál. – vigyorgott önelégülten, de közben nem nézett rám, hanem végig az utat pásztázta.
Lehunytam a szemem, s úgy hallgattam a zenét. Samanthából úgy sem húzok ki semmit. Nem az a fajta ember, aki a meglepetést elárulja.

Azt hiszem elszundíthattam, ugyanis arra eszméltem fel, hogy megáll az autó.
- Házi buli? – lepődtem meg a tömérdek emberen, akik kinn táncoltak. Bár inkább nevezném vergődésnek. A java része már menni alig bírt.
- Szülinapi buli. – javított ki.
- Tényleg? Kinek a szülinapja? – kérdeztem, de addigra Sam már kiszállt az autóból. Követtem, majd bezárta az ajtót, s sietős léptekkel indult meg befelé otthagyva ezzel engem. – Megvárni luxus. – mormoltam, majd már csak bent értem utol.
- Sam kinek van ma szülinapja? – ordítottam, hogy túlkiabáljam a zenét.
- Nem hallom. – mondta, de olyan érzés fogott el, mintha hazudna. – Gyere. – húzott tovább, míg végül egy fiú mögött álltunk meg. Barátnőm megkocogtatta a vállát, mire az egyből felénk kapta fejét.  Ryan elismerően mért végig, s bólintott Samnak. Értetlenül néztem rájuk. Valamit biztosan eltitkolnak.
- Kinek van ma szülinapja? – intéztem Ryan felé kérdésem, ezzel megakadályozva a rólam folytatott beszélgetésüket.
 - A világnak szivi, a világnak- ordította, s kezét az ég felé emelve forogni kezdett. Úgy tűnik Ryan sem beszámítható a mai nap folyamán.
A zene váltott. David Guetta- Turn me on száma zendült fel.
- Táncoljunk. – mondta Ryan, s a parkett felé vette az irányt kezében két pohárral. Át adta az egyiket nekem, majd meghúzta a sajátját.
- Ki a szülinapos? – kérdeztem tánc közben. Ryan hozzám simult, s felnevetett. – Ma úgy is találkozni fogtok. Csak egy dolgot jegyezz meg. – Jött a hátam mögé, s úgy folytattuk a táncolást. – Abból a tálból ne igyál. – mutatott egy rózsaszín puncsnak tűnő italra. Bólintottam, mire ő hátulról átölelt, s nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Ryan. – léptem el tőle. – Ezt nem kéne. – néztem rá sajnálkozóan.
- Ugyan miért nem? – húzta meg ismét az italát. – Egyszer élünk bébi.
Érdekes, hogy milyen hatással van az ital az emberekre. Egyesek agresszívak lesznek, mások sírni kezdenek, sokan pedig eszméletlenül túltöltődnek szexuális vágyakkal. Nem hibáztatom Ryant, hiszen én sem éppen agresszív leszek.
- Figyu, én, most itt hagylak, majd később visszajövök. – intettem neki, majd barátnőm felé vettem az irányt, ha valakibe bele nem botlottam volna.

- Rád nem számítottam. – mosolyodott el.  Csuklómon megéreztem egy enyhe szorítást. Ahol hozzámért égett a bőröm.
- Szia. – mondtam erőtlenül, bár inkább csak tátogásnak lehetett kivenni a dübörgő zene jóvoltából.
- Szia. – arcán még mindig ott volt az a bizonyos levakarhatatlan vigyor. Kezét derekamra tette, s abban a pillanatban a világ körülöttünk megszűnt számomra. Valamiféle ringatózásba kezdtünk. Szemei jobban csillogtak, mint a gyémánt. A szívem egyre hevesebben vert. Ujjai tenyeremet cirógatták. Aztán ezt az idilli pillanatot megzavarta valami. Kapart a torkom. Éreztem, hogy nem sokáig fogom bírni anélkül, hogy ne gördüljön le egy könnycsepp. Kezemet óvatosan elhúztam, s lassan elsétáltam tőle. Felmentem az emeltre, egyenesen be egy szobába. Nem tudom honnan, talán csak női megérzés, vagy más, de tudtam, hogy ott áll mögöttem.
- El sem köszöntél. – suttogtam. Fejemet lehajtottam, már nem bírtam tovább. Kigördült az első könnycseppem. Egy halk kattanás jelezte, hogy bezárta az ajtót.
- Én nem búcsúzkodom. – szólalt meg rekedtesen. – Egyszer tettem meg, régen egy volt barátnőmmel, mert beindult a karrierem és el kellett mennem. Aznap szakítottunk is. A távkapcsolatnál nincsen rosszabb. Azóta soha senkitől nem köszönök el, ha nem muszáj.
- De semmit nem mondtál. – hangom szaggatott volt a sírástól. – Egy sms-t sem eresztettél meg közel 5 hónap alatt.
- Ne sírj, kérlek. - hangja még sosem volt ennyire bánattal teli. – Sajnálom. Csak nem tudtam mit írni. Különben sem válaszoltál volna.
- Azt nem tudhatod. – makacskodtam. Pedig valószínűleg igaza van. Pofátlanság lett volna, hogyha még üzenetet is küld, amiben valami olyasmi állt volna, hogy szia, itt és itt vagyok.. Különben hogy vagy?

 

- Igazad van. – suttogta a fülembe, amitől összerezzentem. Meg sem hallottam, hogy közelebb jött. – Sajnálom.  – ölelt át. – Bocsáss meg. – Hajtotta fejét a vállamra.
- Justin. – nyögtem fel. Nem bírtam abba hagyni a sírást. Egyszerre voltam boldog, és szomorú. Hogy ez lehetséges e? Minden bizonnyal igen. Az öröm azért árasztott el, mert visszajött, s feltehetőleg szeret, viszont emellett nekem barátom van. Barátom akit, ugyan nem szeretek annyira, mint Justint, és valószínűleg sosem fogom, de emellett Victorban még nem kellett csalódnom. Ő nem hagyott itt. Az agyam folyamatosan azt mondja, hogy menjek tőle minél távolabb, míg a szívem már rég megbocsájtott neki.  Lehet egyáltalán jól dönteni? Miért áll egyformán a mérleg? Ha csak egy kicsit is elbiccenne, hogy tudjam jól cselekszem-e.
- Kérlek, ne mondj semmit, ha nem szeretném hallani. – fordított magával szembe. Kezét arcomra simította, mutatóujjával letörölte könnyeim útját. Szemeimet lehunytam, s úgy élveztem forró érintéseit. Annyira élveztem, és tudom, hogy bűn, de Victorra most még gondolni sem tudtam. – Te vagy a legjobb utószülinapi ajándék, amit csak kívánhatnék. – suttogta. Tekintetemet rá emeltem. Istenem azok a csodaszép húsos ajkai, mint a mágnes úgy vonzottak.
- Sajnálom. – még most el kell mennem innen, hogyha nem akarok olyat tenni, amit nem lehet visszafordítani. Vettem egy nagy levegőt, s kiléptem karjai közül. Egyenesen az ajtó felé indultam volna, ha vissza nem ránt.
- Ne sajnáld. – mondta, s fejével közelíteni kezdett. Hűvös ajkait megéreztem az enyémen. Forró és különös volt. A tejszínhab a fagylalt tetején sem olyan jó ízű, mint az ő ajkai voltak. Nem vad, kétségbeesett, vágyakozó csók volt, hanem lágy, érzéki. Keze megérintette a nyakamat. Többet akartam belőle. Érezni akartam milyen az, hogyha az enyém. Átkaroltam nyakát, s magamhoz húztam. Ezzel a csókkal én a szívemet is odaadtam neki. Kezeimmel benyúltam pólója alá, s hasát simogattam, majd végül beleakasztottam ujjamat az övébe, s ha még lehet, ennél is közelebb húztam magamhoz.
- Akarlak. – suttogta. Több sem kellett nekem. Pólóját óvatosan lehámoztam róla, majd ő következett. Derekamon pihenő kezét felvezette a hátamra, s a ruhám cipzárját kezdte el lehúzni…

# 32. A te Rómeód.. #

Mivel volt aki azt kérte, hogy jöjjön haza, hát hazajön.. Szó ugrunk az időben.:D Nagyon kérem nem megölni engem... ♥
(ui.: Ő itt Victor. ) 
<---------------------


Gabriella szemszöge:

Tavasz vége van. A legszebb időszak. Minden a szerelemről szól. Nincs hideg, de még az a fullasztó meleg sem gyötri piciny lelkünket. Ilyenkor a legszebbek a kertek, utcák és a parkok, s ilyenkor a legjobb a szerelmünkkel sétálgatni kézen fogva egy hétvégén.
- Úgy várom már a nyári szünetet. Akkor minden nap együtt lehetünk. – mondta, s mikor egy pad mellé értünk leült rá. Szemből az ölébe ültem, s onnan figyeltem arca vonásait.
- Én is. Bár így is minden nap együtt vagyunk. Csak más kérdés, hogy kell-e tanulnunk, vagy sem. – mosolyogtam, majd egy apró puszit adtam szája sarkába.
- Igazad van. – simogatta combomat - Mit csinálunk ma?
- Nekem mindegy – rántottam meg a vállam. – Viszont én úgy szeretnék ebédelni valamit. Bár igazából nevezhetnénk reggelinek is, mivel nem ettem ma még semmit. – nevettem fel kínosan.
- Semmit? – lepődött meg. – Akkor siessünk haza. Nem szeretném, ha az én barátnőm éhen halna. – csapott egy picit a combomra. Leszálltam róla, s hazafelé vettük az utat.

- Mi jót csinálsz? – ölelte át hátulról a derekamat.
- Chilis babot. – mosolyodtam el, majd adtam egy puszit az arcára.
- Hmm. – tette a fejét vállamra. – Mikor kóstolhatom meg?
- Nem hiszem, hogy ebből te enni szeretnél. – ráztam meg a fejem.
- Miért? – dünnyögte a fülembe. –Szeretem a kukoricát és a babot is.
- Azért mert ez tipikus mexikói étel. Azaz chili van benne, és nem is kevés. Ha ezt ebből eszel, kiég a szád. – zártam el a gázt, s fordultam felé. – ilyen cuki fiúknak, mint te, ez nem való. – simítottam végig arcán.
- Hát rendben. Elmegyek mosdóba, mindjárt jövök. – kaptam még egy „búcsú” puszit, majd felrohant az emeletre. Ekkor csöngettek. Unottan odasétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Igazából bár ne tettem volna. A vér is meghűlt bennem.
- Szia. – lepődött meg egy pillanatra, majd mosolygott úgy, mintha az elmúlt 5 hónap nem is lett volna. Be akartam csukni az ajtót, de odatette a lábát, s mivel erőfölényben volt, be is jött.
- Menj el. – vágtam rá egyből. Nem akarta egy porcikám sem, hogy újra visszajöjjön, s felkavarjon minden érzelmet. Nagyon is jó most úgy, ahogy van.
- Nem megyek. – nézett rám azzal a tipikus kaján vigyorával. – Megváltoztál – jött közelebb hozzám, s tette kezét a csípőmre. Szívem olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. - Csodaszép vagy. – Másik kezével a hajamat kezdte el babrálni. – Rövid. – jelentette ki.
- Justin. – léptem el tőle. Minden érintésétől és szavától csak egyre gyengébbnek éreztem magam.

Justin szemszöge:

Előnyére vált ez az öt hónap valljuk be. Sokkal másabb lett. Nőiesebb. Eddig sem volt semmi, de most aztán maga a tökéletes nő. Csoda, hogy eddig nem csapott le rá senki. A rövid haja, a ruhái, és az hogy magas sarkút visel olyan nőiessé és vonzóvá teszi.
- Hol vagy cicám? – hallottam meg egy idegen férfihangot. – Ó, vendéged jött? – állt meg Gabi mögött, s ölelte át hátulról. Szemeivel folyamatosan engem méregetett.
- Justin Bieber. – nyújtottam felé a kezemet. – És te ki vagy?
- Victor Goodwin. – mosolygott önelégülten, majd ráztuk meg egymás kezét. – És Gabi barátja. – nyomatékosította a barát szót.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – vettem fel egy álvigyort, majd Gabira néztem, akiről világosan lerítt, hogy roppant kellemetlenül érzi magát.
- Ideje menned. – szólalt meg ő is.
- Ugyan már. Még csak most jöttem. Nem láttuk egymást már vagy 5 hónapja. – indultam el a nappali felé. – Mi ez a jó illat? – fordultam vissza feléjük. Nem voltak messze tőlem, valószínűleg jöttek utánam.
- chilis bab. – Szólalt meg Victor, majd Gabi fejét maga felé fordította, s megcsókolta. Roppantul idegesített. Most már eléggé tudatta velem, hogy beléptem a territóriumába, így akár már abba is hagyhatná.
- Ó, szeretem a chilis babot. – csaptam össze a két tenyerem.
- Kérsz? – udvariaskodott Victor.
- Csak ha te is eszel. – bólintottam inkább magamnak, mint neki.
- Rendben.  – vigyorodott el. – Cicukám akkor kaphatunk két tányérral? – dörmögte Gabinak. Kezem automatikusan ökölbe szorult. Annyira szerettem volna most ott lenni a helyében.

Gabi szemszöge:

Miután ezerszer elmondtam, hogy nem kéne ebből enniük, s persze ők nem hallgattak rám, feladtam. Akkor majd megtapasztalják a saját kárukon, hogy nem mondok hülyeséget. Folyton csak az volt a válasz, hogy ők bírják a csípőset.
- Tessék. - tettem le eléjük a tányért – Két nagy adag chilis bab rendel. – szemben ültek egymással, így szinte kézzel tapintható volt köztük a feszültség. Hoztam még gyorsan két nagy pohár hideg vizet és kanalat, majd leültem az asztalfőre, mert innen láttam a legjobban arcukat.
- És hány éves vagy Victor? – tette fel Justin az első kérdést. Most apáskodni akar?
- 19. – válaszolta. Látszólag arra várt, hogy Justin elkezdjen enni. – És te hány éves vagy? Bocsi, hogy nem tudom, de tudod, nem rajongok érted.
- Victor. – szóltam rá, s rúgtam egy kicsit meg.
- Semmi gond. – nézett rám Justin, majd visszafordult barátomhoz. – 17 éves vagyok. – vett fel ismét az álvigyort, majd megkezdte az evést. Illetve inkább úgy mondanám, hogy az első kanállal a szájába vette. Hírtelen váltott át arca pirosságba. Olyan volt, mint egy paradicsom.
- Azt mondtad, hogy bírod a csípőset. – nevetett Victor.
- Bírom is. – makacskodott Jus. – Csak melegem van. – igazgatta a pólójának nyakát. Vickornak levakarhatatlan vigyor ül ki az arcára, majd ő is bekapott egy kanállal, de a vigyor azonnal lefagyott az arcáról, s az ő arca is kezdett hasonlítani Justin pirosságához.
- És mond Victor. Mióta jártok? – próbált Jus összefüggően beszélni, bár mindenki tudja, hogy égő torokkal ez szinte lehetetlen.
- Egy ideje. – nyögte ki, s Justinra reagálva még egy kanállal evett, de nem bírta tovább megfogta a pohár vizet, s egy húzásra megitta. – Kell még víz. – nyögte, majd felállt.  A szék nyikorogva tolódott hátrébb, majd Victor odafutott a hűtőhöz, s kivett egy ásványvizet. Visszafordultam, s már Justin pohara is üres volt, de ő próbálta játszani a nagyfiút. Arca lángokban úszott, s szemei is csillogtak. Annyira édesen nézett ki, s bármennyire is utáltam azért, mert egy szó nélkül elment, még is felálltam, odasétáltam a hűtőhöz, kivettem egy doboz tejet, majd odatettem elé.
- Igyál tejet. Jobb lesz. – mosolyogtam halványan, majd visszahuppantam a székbe.
- Na, azt már nem!  –háborodott fel. – Az hiányzik még, hogy erre tejet igyak. – mutatott a dobozra.
- Igyál már. – forgattam meg a szemeim. – Esküszöm jobb lesz.
- Ha ő nem, akkor majd én. – kapta el Justin elől a dobozt Victor, s húzta meg mintha röviditalt inna.
- A helyedben hazaküldeném a barátod. – bökött állával felé. – Egy napon át fog a WC-n trónolni…


Este van. Már hazamentek mindketten. Hála az égnek. Na, jó inkább annak, hogy anyuék hazajöttek. Amy amikor meglátta Justint egyből tapadt rá, mint a piócák. Ráadásul, ha még az nem lenne elég, hogy valaki a nyomodban van, akkor még viseld is azt el, hogy taperolnak. Mert igen! Amy egy pillanatig sem fogta vissza magát, s Justint simogatta. És ez engem roppantul idegesített. Justint ne simogassa senki! Főleg nem Amy. Arról pedig nem is akarok beszélni, hogy folyamatosan azt szajkózta: ,, Nekem mikor adsz egy magánkoncertet Jus? ”
Bebújtam az ágyamba, s a plafont kezdtem bámulni. Idegesített, hogy folyamatosan Justinon jár az agyam. Máshogy nézett, ki mint 5 hónapja. Sokkal.. Férfiasabb lett. A haja is más volt egy kicsit. És fülbevaló volt a fülében.
Miért nem tudok Victorra gondolni? Elvégre ő a barátom. Sokkal inkább vele kéne törődnöm. Nem pedig Justinnal, aki ott hagyott 5 hónapja minden szó nélkül, s ő nem tudhatja, hogy milyen sokáig voltam letört emiatt. Talán a változás volt az, ami erőt adott nekem. És anno igaza volt Samnak. Tényleg Justin miatt változtam meg. Azért, hogy ha egyszer visszajön, akkor lássa, mi mindent vesztett el.
- Gabriella szívem. – jött be anyu álmosan.
- Tessék? – ültem fel az ágyon.
- Vendéged jött. – dörzsölte meg szemeit.
- Ki az? – kíváncsiskodtam, mint egy 5 éves kislány.
- Azt mondta, mondjam azt, hogy a te Rómeód. – elmosolyodtam. Victor még sosem mondta ezt nekem…

# 31. Változások... #

~ leírom hogy 'Dzsásztín Bíbőr', felolvasom, oszt máris rímöl :'DD  ~

 - Csak tudok egy pár olyan titkot az igazgatóról, amit nem szívesen osztana meg a nagyvilággal. - rántotta meg a vállát.
- Ó, szóval zsarolod. – fordítottam köz nyelvibbre mondatát.
- Én ezt nem mondanám. Inkább egy két dologért cserébe tartom a szám. Amolyan fizetett titoktartó vagyok. – mosolygott pimaszul.

Idegesen markolásztam a kormányt. Az elmúlt tíz percben csak háromszor álltam meg a ház előtt. De valahogy mindig az lett belőle, hogy elhajtottam.
- Gyerünk! – parancsoltam magamra. – Menni fog. – nyugtattam magam, majd eljátszottam a fejecskémbe, ahogy leállítom az autót, zsebreteszem a kulcsot, és kiszállok az autóból. – Ez nekem nem megy. – nyögtem fel, majd azon voltam, hogy a gázra lépek, és ismét elhajtok, ha nem látok mozgolódást. Egy bejárónő jött ki a házból, és dobta ki a szemetet készségesen. Lehúztam az ablakot, majd figyeltem, ahogyan visszasétál a bejárati ajtóig.
- Várjon. – El sem hiszem, hogy ezt én mondtam. Kikászálódtam az autóból, majd odasiettem a kapuhoz. – Justinhoz jöttem. – mondtam még számomra is furcsán, játszi könnyedséggel.
Világos barna haja hátul egy copfba össze volt fonva. A negyvenes éveiben járhatott, szóval nem is volt túl öreg, s túl fiatal sem. Kezében egy partvissal lépkedett oda hozzám. Kis köténykét viselt, amiből arra tudtam következetni, hogy éppen takarít.
 -  Sajnálom, itt nem lakik semmiféle Justin. – arcáról világosan lerítt, hogy hazudik.
- Beszélnem kell vele. Kérem.  Ezt nem lehet csak úgy telefonon elintézni. – esedeztem.
- Sajnálom, de nem lakik itt semmilyen Justin. – próbált még mindig lódítani.
- Mit mutassak, hogy elhiggye, hogy barátok vagyunk? – nyögtem fel. – Kérdezzen olyat, amit nem sokan tudhatnak.
- Hát talán. – gondolkodott el egy pillanatra. - Mit csinált legutóbb az anyjával?
- Ez könnyű. – vigyorodtam el. – Bówlingozott , ott voltam én is, és Ryan is.
A nő arcán halvány mosoly jelent meg, majd lecsukta a szemét.
– Sajnálom, de Mr. Bieber nincsen itthon. – itt valahogy elkapott az ideg. Mi az, hogy egy bejárónő, hazudik, holott bebizonyítottam, hogy ismerem?
- Válaszoltam. – mordultam rá. – Akkor maga miért nem az igazat mondja? – emeltem feljebb a hangom. Egy pillanatra megszeppent, majd olyan higgadtsággal válaszolt, mint az elmúlt beszélgetésünkben még soha.
- Nem hazudtam. Mr. Bieber nincsen itthon. Reggel elment. – tette háta mögé kezeit, s húzta ki magát.
- Hova? – nyeltem egy nagyot. Valamiért olyan érzés fogott el, hogy nem csak a haverjaihoz ment.
- Turnéra. Hát maga nem tudta? – lepődött meg. Lesokkoltam. Ezek szerint minden szó nélkül itt hagyott? Egy üzenetet sem tudott volna küldeni?
- De. Tudtam. Csak elfelejtettem. – halkultam el a végén. Csak nem mondhatom neki azt, hogy olyan jó barátom, hogy még egy telefonhívást sem tud felém intézni. – Köszönöm. – motyogtam neki, majd visszasétáltam az autóig.
- Sajnálom. – mondta szánakozóan, majd az ajtócsapdásból ítélve gondolom bement a házba.
Beültem a kocsiba, s szinte belelapultam az ülésbe. Szóval még is elment. 


- Samantha gyere már. – nyafogtam, mint egy óvodás. – Beleakadt a hajamba. Ez nem jó rám. Ráadásul rosszul is áll. Segíts levenni, s menjünk haza. Mondtam, hogy nem kell nekem ruha.
Sam arrébb libbentette a függönyt, s mosolyogva mért végig a tükörből.
- Csodaszép vagy.
- Gondolom. – forgattam meg a szemem, majd hátranyúltam a cipzárhoz, hogy kiszabadítsam a hajam, ha már egyesek nem akarnak segíteni.
- Komolyan. – tolta el a kezem a cipzártól, s szabadította ki a tincseimet. – Nézd meg. A hajadat oldalra kéne tűzni valahogy így, - mutatta meg az elképzelését.  - és tökéletes leszel. Ezt a ruhát rád öntötték.
- Szerintem pedig nem.  – makacskodtam.
- Nem érdekel, hogy mit mondasz hallod? – vigyorgott rám gonoszan a tükörből. – Megvesszük, és kész.
- Úgy sem tudok ellenkezni. – rántottam meg a vállam. Komolyan, néha mintha két anyukám lenne.
- Szeretem, ha ilyen optimista vagy. – veregette meg a vállam, majd kibujt az öltözőből.  Lehámoztam magamról a ruhát, visszavettem azt amiben jöttem, s kibújtam az öltözőből.
- Most már mehetünk? –sóhajtottam.
- Természetesen nem. – jelent meg arcán egy önelégült vigyor. – Nekem még nem vettünk semmit.
- Amíg benn voltam miért nem nézelődtél magadnak? – nyögtem fel.
- Azért, mert nekem innen nem kell semmi. – igazgatta meg a pólóját, majd sarkon fordult, s a kasszához indult.
Kifizettem a rám erőltetett ruhát, s útnak indultunk a következő üzlet felé. 
- Szeretnék egy szép magas sarkút. – mondtam az egyik ruhaüzlet közepén állva.
- Komolyan? – csillantak fel barátnőm szemei. – De hiszen te nem is szereted a magas sarkúkat.
- De most ehhez van kedvem. – rántottam meg a vállam.
- Rendben menjünk. – bólintott, majd visszatette a felsőt, ami a kezében volt, s átmentünk egy cipős boltba.
- Ez szép. – emeltem fel kapásból egy legalább tíz centis sarokkal rendelkező cipellőt.
- Persze, és az is szép lesz, amikor abban orra buksz. – nevetett fel, majd mikor látta, hogy nem viccelek, abbahagyta. – Te most azt komolyan akarod?
- Igen. – bólintottam. – És ha van a méretemben, akkor meg is veszem.
- Hiszen nem is hordasz magas sarkút. – csóválta meg a fejét.
- Akkor épp itt az ideje, hogy hordjak. – makacskodtam, majd magamhoz szorítottam a cipőt.
Miután beleegyezően sóhajtott, felpróbáltam egyet a méretemben.  Jól állt, így elkönyveltem, hogy ezt már biztosan elviszem. Samantha kinézett magának egy új converse cipellőt, míg én ismételten csak a magas sarkúkra koncentráltam. A végeredmény az lett, hogy az üzletből én három párral, míg barátnőm csak egyel lépett ki.
- Még mindig nem értem, hogy minek neked magas sarkú. Beteg vagy? – nyúlt a homlokom felé, ha kezét meg nem fogom.
- Nem. Csak úgy döntöttem, hogy változtatok egy kicsit a stílusomon. – rántottam meg a vállam.
- Rendben, te tudod.
- Jövő héten is eljövünk vásárolni?
- Ha minden héten vásárolni jövünk, a gatyám is rá fog menni. – nevetett. Ezen mosolyognom kellett.
- Akkor majd én veszek neked.
- Mintha hagynám is. – lépkedtünk a kijárat felé.
- Akkor jövő hét szombatra ne tervezz semmit. – hagytam szó nélkül az előbbi mondatát.



- Azon gondolkodtam, hogy levágatom a hajam.  –léptem be a házba mögöttem Sammel.
- Mondom én, hogy beteg vagy. – forgatta meg a szemeit, majd a nappali felé vette az irányt.
- Anya megjöttünk. – kiabáltam, majd követtem barátnőmet.
- Különben meg ideje változtatni a hajamon. Olyan régóta ilyen már. – huppantam le a kanapéra én is.
- És még is mire gondoltál? – tette át a lábát az enyémeken, s nyúlt el a kanapén.
- Valami rövidre. – futott át az agyamon több változat is.
- Mit értesz röviden? – pillantott felém.
- Úgy a vállamig érjen. – bólintottam. Látszott rajta, hogy meglepődött, nem is kicsit.
- Ezt most Justin miatt csinálod? – ült fel, s komolyan nézett rám.
- Nem csinálok semmit. Nem értem miről beszélsz. – kapcsoltam be a televíziót, bár ahogy ezt megtettem, már Sam ki is kapcsolta.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! Két hete kitaláltad, hogy te stílust váltasz, ma pedig bejelented azt, hogy levágatod a hajad, holott te imádod benne pont azt, hogy ilyen hosszú. Justin nem ér ennyit. – oktatott.
- Nem Justin miatt van. Szimplán csak stílust váltok. Nem csinálok semmi rosszat tudtommal. Vettem pár magas sarkút, és levágatom a hajam. Nagy cucc mondhatom. – flegmáztam.
- Aha, pár magas sarkút? Ki az, aki két hét alatt 10 párt beszerez? Csoda, hogy még van hely a szobádban. – rázta meg a fejét.
- Amúgy tizenegy. Ha egymásra rakom a dobozokat, szinte alig foglalnak helyet. – álltam fel  és sétáltam a hűtő felé.
- De ha a jövő héten is veszel cipőt, akkor már tényleg nem fogsz elférni. – követett.
- Emiatt ne aggódj. Anyának már szóltam, hogy akarok egy külön cipős szobát. – vettem ki egy doboz almalevet.
- És belement? – ült le egy bárszékre.
- Természetesen. – bólintottam.

Köszönöm szépen a komikat =) Bocsi, hogy ilyen későn jött a rész ♥ komit ^^
Ui.: Ez az első februári rész ^^ a Ruháról, majd később lesz kép :D