# 1. szeptember 01. #

¡ Hola ! Első rész :) ♥ 

Valami hangos zajra ébredtem. Fejemre húztam mégjobban a takarót, s kezem autómatikusan nyúlt az idegesítő hang irányába, de sehol sem találta. Még egy darabig kutattam az éjjeliszekrényen, de sikertelenül, így kénytelen voltam felülni. 

- Fergeteges. - mérgelődtem, amikor megláttam, hogy az órám az íróasztalon van. Kikeltem az ágyból lenyomtam az órát, majd fáradtan becaflattam a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe, szörnyülködtem egy sort, letusoltam, majd a szekrényem felé vettem az irányt, s felkaptam egy rózsaszín ujjatlan trikót, hozzáillő cipővel, fekete kalappal,  és egy sötét farmerral. No meg az elmaradhatatlan bőrkabátommal. Mellesleg még be sem mutatkoztam. A nevem Gabriela Dolores García. Hogy honnan ez a spanyolos név? Apukám mexikói. Persze az óta már anyuék elváltak, s már van egy új nevelőapám is -Brandon Colt-, akit mellesleg rettentően nem kedvelek. Az ő ötlete volt az is, hogy egy bentlakásos iskolába járjak, és mivel az odaút nagyon hosszú, ezért jó ha egy hónapban egyszer látjuk egymást. Teljesen elcsavarta anyám fejét.

Van egy testvérem Toni. Becsületes nevén: Antonio García. Majdnem két évvel idősebb nálam. 18 éves. Toni is abba az iskolába jár ahova én. Nem vagyok egy népszerű lány, ez talán annak köszönhető, hogy ebbe az iskolába jár Brandon lánya is Amy, aki a világon a legnagyobb ellenségem talán. Ő és a barátnői népszerűek a suliban, és mivel én nem vagyok az ő kis kedvence, ezért nem is tartozom az ő ,,banda,,körébe. De nem is bánom. Nekem van egy legjobb barátom, akiket sosem cserélnék le egy Amy féle társaságra! 

Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, felkaptam a szekrényről a napszemüvegem, majd bőröndömet magammal húzva lementem a konyhába. A sütőn lévő óra 4:15-öt mutatott. Szuper akkor még időben vagyok. Anyuék nemsokára úgy is felébrednek, s akkor elköszönhetünk. A hűtőből kivettem az almalevet, majd elővettem egy poharat, s leültem a pult elé. Töltöttem magamnak, s kortyoltam belőle. Unalmamban a hűtő felé néztem, s egy nagy rózsaszín cetli éktelenkedett rajta. Lekaptam a cetlit, majd visszaültem a helyemre, s olvasni kezdtem.
,,Sziasztok, gyerekek. El kellett mennünk, mert egy fontos tárgyalásra sietek anyátokkal, így sajnos nem tudtunk elköszönni. Amy ébren volt, és mivel az iskola útba esik, ezért elvittük őt. Legyetek jók, az ajtót zárjátok be, és tanuljatok jól! Üdvözlettel: Brandon és Maya.”
- Tárgyalás mi? – lettem ideges. Biztos vagyok benne, hogy szándékosan csinálta ezt a drága Brandon. Ennek Toni sem fog örülni. Apropó Toni. Hol van már? Felmentem az emeletre, majd halkan bekopogtam hozzá. Nem jött válasz. Kopogtam még egyszer, de ismét semmi. Benyitottam hozzá, s láttam, hogy még alszik. Olyan aranyos volt. Elterülve feküdt a nagy ágyon egy szál alsógatyában, a takaró rácsavarodva, mintha egy kígyó lenne, és haja összevissza állt.
-Toni kelni kell. – simítottam meg az arcát.
-mhhmmm.- temette bele fejét a párnába. – nem akarok.  – nyögte, mint egy 5 éves. Olyan aranyos volt. Kuncogtam egy sort, majd az ablakához léptem, s enyhén feljebb húztam a redőnyt, hogy egy kis fény legyen bent, de ne zavarja.
-Anyuék nincsenek itthon. – dőltem neki az ajtófélfának.
-Miért? – emelte fel a fejét.
-Brandon. –
-Brandon? – kérdezett rá szinte ugyanakkor, mikor mondtam.
-Igen. Na de siess, mert már így is elaludtál. – utasítottam neki, majd otthagytam. Lementem a konyhába, s csináltam neki pár meleg szendvicset.  Mire kész lettem az utolsóval és megfordultam Brandon már ott ült a pultnál és az egyiket falta be.
- A sajtot aztán nem sajnáltad. – vigyorgott.
-Mivel úgy szereti az én drága bátyám, nem is fogom sajnálni soha! – mondtam neki, majd egy puszit nyomtam az arcára, s elindultam az emeltre.
-Hova mész? – fordult meg.
-Csak a telefonomért. -
***5:30 Az állomáson a vonatra várva. ***
Toni engem átkarolva beszélgetett a haverjaival. Egy fejjel magasabb nálam. Épp egy viccen nevettünk, amikor bejelentették, hogy jön a vonat. Mindenki a bőröndjéért nyúlt, majd elköszöntem a fiúktól.  Én mindig másik fülkébe ülök, mert a vonaton jobb szeretek egyedül lenni. Sokan utaznak ekkor, ezért mindig előre lefoglalok telefonon egy fülkét magamnak. Igaz, hogy ez pénzbe kerül, de anyám jóvoltából ezt megtehetem, szóval akkor miért ne?
Felszálltam a vonatra, és a szokásos 13-as számot vettem célba. Megálltam az ajtó előtt, és jól szemügyre vettem. A 3-as szám két szöggel volt anno feltűzve, de az egyik már kiesett, így mint minden alkalommal most is megigazítottam, hogy vízszintesen legyen. A kilincsért nyúlt a kezem, és az ismerős kattanás után nyílt az ajtó. A foglalással együtt jár egy amolyan,,szolga” féle is, aki minden óhajod-sóhajod teljesíti.
-Jó napot Miss. García. – üdvözölt.
-Francisca. Már annyiszor mondtam, hogy szólíts Gabi-nak, vagy Lola-nak. – végtam egy pillanatra mérges fejet, aztán rámosolyogtam.
-Bocsánat Miss. khm. vagyis Gabi. – habogott a lány.
-semmi baj. amúgy szeretnék kérni valami reggelit. – küldtem felé egy mosolyt.
A lány, szokásosan kezembe nyomta a kulcsot, és a csipogót, amin hívhatom, majd halkan kisomfordált. Fáradtan raktam le bőröndömet a sarokba, majd elfeküdtem az ágyon, amiről pontosan kiláttam az ablakon. Sikítozásra lettem figyelmes, így az ajtóhoz sétáltam, kinyitottam, majd kinéztem, egy csapat lány rohant el összepréselődve a szűk kis folyosón. Értetlen fejet vágtam, majd jött a következő kisebb csoport.
-Hé.- szólított meg az egyik. – Nem láttál errefelé senkit?
-De ami azt illeti láttam. Arra rohant a többi lány. – mutattam a helyes irányt.
-Köszi. – hadarta, majd futott is tovább a csapat. Hogy ezekbe mi ütött? Nem volt kedvem tovább nézegetni, ahogy fel-alá rohangálnak a lányok, így becsuktam az ajtót. Legalábbis csuktam volna, ha egy kéz nem nyúl utánam.
-Várj. – mondta, majd a barátjával bent termettek, és becsukták az ajtót. Ezzel egy időben jött be Francisca is.
-Elnézést uraim, de ez egy privát fülke. – mondta, majd letette az asztalra a szendvicseket...