# 29. Új információ... #

bocsánat ez most rövid lett, de a következő előbb fog jönni =) ♥♥ köszönöm szépen a komikat =)


- Elmegyek még a mosdóba, utána indulhatunk. – mondta Pattie, majd rám nézett. – Megmutatod, merre találom? – kérdezte. Valamiért az az érzés fogott el, hogy tudja, merre van a mellékhelyiség, s nem véletlenül akarja, hogy megmutassam.
- Persze. – vettem egy nagy levegőt, és felkészültem a halálomra…

Gabriella szemszöge:

Pattie megállt az ajtó előtt, majd felém fordult.
- Egyszer majd elmehetnénk kávézni. – mondta, higgadtan. Szemeim nagyra tágultak, s a számat is majdnem eltátottam, ha egy kicsit nem fogom vissza magam.  Most akkor ő kedvel engem?
- Azt hiszem rendben. – mondtam szaggatottan. Össze akar zavarni?
- Akkor majd Justinon keresztül biztosan el tudlak érni.  – köszörülte meg a torkát. – Rendes lánynak tűnsz, de eddig az összes barátnője átverte. És nem tudom, hogy mit is gondolok rólad. Ebben a  aranyos vagy, de ha ezen jár az agyam, egyből beugrik az a kép a fejembe, ahogy ott állsz alulöltözötten a konyhámban.  – rázta meg a fejét.
- Nem lehetne azt a napot elfelejteni? – nyögtem fel kínomban.
- Ha teszel is érte, talán eltudom felejteni. – mondta kíméletlenül Pattie.
- Meglátom, mit tehetek. – feleltem, talán a modora miatt kicsit pimaszul, majd meg sem várva, hogy reagáljon otthagytam. Elég lesz mára ebből az  egészből, mert nincs Én és Justin,csak  Én vagyok,  meg van Justin, de az nem Én És Justin. Legalábbis az én tudomásom szerint.


••• Otthon •••

Az ágyon elterülve szenvedtem a halomnyi tananyaggal, amit a hétvégre feladtak. Ha most bejönne ide egy ember, csak a könyveket látná, s engem valószínűleg észre sem venne.  Minden elképzelhető tantárgyból van házi. Éppen a matekkal küzdök. Azok a fránya számok. Már valósággal émelygek, ha meglátok egy újabb feladatot.
A telefon csörgése mentett ki szenvedésemből. Ha csak pár perc is lesz, de megkönnyebbülten emeltem fülemhez a telefont.
- Mondjad. – csengtek szavaim a boldogságtól. Szabadnak éreztem magam. Már ha a fogság fogalom alatt a tanulást értjük.
- Justin hívott már? – hallottam Ryan aggodalmas szavait.  Justin körülbelül két órája hagyta el a házat.
- Nem.  Miért? Kellett volna? – fordultam a hátamra, s kémleltem közben a plafont.  Igazán el kéne oda valami érdekes, amit lehetne olykor-olykor tanulmányozni.
- Ja. – Adta a tömör választ.
- És elmondod? – kíváncsiskodtam.
- Turné. – dobott meg ismét egy büdös szóval.
- Kifejtenéd? - forgattam meg a szemeim. Fura megszokások.  Ha legalább élőbe beszélnénk. De így még nem is látja, szóval tulajdonképpen értelmetlen az, hogy én bármiféle mozdulatot csináljak.
- Turné, azaz utazások, koncertek. Ergo nem lesz itthon hosszú- hosszú ideig. – A vér is megfagyott az ereimben.
- Ryan. – mondtam szinte már suttogva. Nem tudom miért, de olyan sírhatnékom támadt. –Mennyi az a hosszú? – csuklott el a végén a hangom.
- A hosszú az hosszú. – mondta keserűséggel a hangjában.
- Beszéltél vele?
- Nem. Küldtek egy linket, miszerint Jus turnéra megy.  – sóhajtott.
- Értem. Hát akkor majd gondolom, biztosan felhív. – próbáltam a leghiggadtabban válaszolni neki, holott igen felzaklatott ez az információ.
- Talán. – hallgatott el Ryan. Talán? Mi az, hogy talán? Csak nem arra gondol, hogy még hívni sem fog?
- Most leteszem, mert sok a tanulnivalóm. – néztem a mellettem fekvő könyvekre, bár tudtam, hogy most már úgysem fogok tanulni.
- Oké. Szia. – szakadt meg a hívás.
- Szia Ry. – sóhajtottam fel. Vajon most felhívjam Justint? Vagy mit mondjak neki? De miért is én hívnám? Nem lehet csak úgy letámadni valakit azzal, hogy „szia. Találkozzunk holnap, mert beszélnünk kell. Vagy tudod mit? Inkább mondom telefonon. Turnéra mész? ”  Akkor ezért mondta, hogy kiiratkozik? Talán nem is önszántából? Lehet, hogy már régóta tudta?
A hangulatom valahol a -100-as számnál lehet a skálán, ha bárki is akarja keresni.  A könyveimet arrébb tologattam, s bebújtam a takaró alá. Sokáig gondolkodtam még, majd elnyomott az álom.