# 30. Fizetett titoktartó... #

hello hello =) Mint ígértem itt a rész =) Remélem be jön :D Most csak ennyi tellett tőlem... Ma is két TZ-t írtam és hát... a töri... / haha mindig a törire hivatkozok >< / szurkoljatok, hogy legalább hármas legyen ><Pedig esküszöm tanultam :D Csütörtökön pedig ,,kiselőadás" szintén töriből ><felháborító >< Oda is kérek szurkolást :D El ne ájuljak még a végén 30 engem leső szempártól :D ♥♥

A hangulatom valahol a -100-as számnál lehet a skálán, ha bárki is akarja keresni.  A könyveimet arrébb tologattam, s bebújtam a takaró alá. Sokáig gondolkodtam még, majd elnyomott az álom.

Gabriella:

- Justin? – fordítottam meg a nekem háttal álló idegent a parkban. És lám tényleg ő volt az.
- Szia. – kacsintott, majd visszafordult a haverjaihoz.
- Tényleg elmész? – bökdöstem meg a hátát.
- Bocsi, de most nem érek rád. – legyintgetett, ezzel jelezve, hogy menjek el, de annyi bátorsága nem lett volna, hogy a szemembe nézve mondja ezt.
- Mekkora egy szemétláda vagy. – löktem meg ismét. Mire megfordult.
- Ide figyelj kislány. – játszotta a nagymenőt.  – Mi nem felfogható abból, hogy húzz el? A húzz, vagy az el? hm? Elegem van belőle, hogy mindig rám akaszkodnak az olyan kis csitrik, mint te vagy. – fintorodott el. Azt hiszem, a döbbenettől köpni, nyelni nem tudtam. Most meg mi történt? Annyira meg akartam pofozni, de valamiért visszafogtam magam. Pedig most igazán kijárt volna neki az a „tasli”! Sarkon fordultam, és ott hagytam.  Gőzöm sincsen, hogy hogyan, de egyik pillanatról a másikra már Sam házánál voltam. Becsöngettem, majd éveknek tűnő várakozás után Sam résnyire kinyitotta az ajtót, s kidugta a fejét.
- Szia. – mondtam neki lehangoltan, majd be akartam menni, de nem engedte.
- Szia. Most épp nem a legjobbkor jöttél.  – köszörülte meg a torkát.
- Miért? – lepődtem meg. – Van valami gond?
- Nem semmi, csak éppen nem érek rá. Sok a tanulnivaló.  – pásztázta szemeivel a földet. Teljesen olyan érzésem volt, hogy hazudik, pedig a legjobb barátnőm.
- De beszélnem kell valakivel. Légy szíves csak egy fél órát szánj rám. – könyörögtem. Szükségem volt most egy emberre, aki megvigasztal.
- Hát. – nyögött fel. Majd lépteket hallottam.
- Ki az? – hallottam két cuppogás között egy ismerős hangot.  Sam egy pillanatra megugrott, majd becsukta az ajtót, s onnantól „képszakadás”. Vajon ki lehet vele? Ráfogtam a kilincsre, s egy határozott mozdulattal benyitottam. Ryan volt ott egy szál alsógatyában, s barátnőmön is csak egy póló volt, meg egy bugyi.
- Hoppá. – lepődtem meg.  – Mit tanultok? Biológiát? – flegmáztam. Jó tudni, hogy már a legjobb barátnőm is hazudik nekem.
- Miért jöttél be? – förmedt rám Sam.
- Én most megyek. – kapta fel magára Ryan a nadrágját, majd póló híján- ugyanis az éppen Samanthán volt- kisietett az ajtón.
- Remek. – ironizált Sam.  Én, mint aki jól végezte dolgát, átmentem a nappaliba és lehuppantam a kanapéra. Ha már hazudnak nekem, akkor hagy idegesítsem még egy kicsit az illetőt.
- Mizu? – biccentettem a fejemmel, s elégedett vigyorral néztem rá.  Az ideg teljesen átjárta. Már épp meg akart szólalni, amikor csöngettek.
- Ne mozdulj. – mondta úgy, mint egy vérbeli gyilkos, majd az ajtóhoz sétált.
- Szia. – hallottam egy újabb cuppanást. Na, most nem kicsit lepődtem meg. Hogy miért? Azért, mert ez nem Ryan hangja volt. De nem tudtam, hogy kié, amit egy egyszerű ténnyel magyarázhatok. Nincsen szuper erőm, amivel átlátok akár a falon.
- Menj el. – suttogta Sam. Vagy csak próbálta, mivel- fogjuk a szoba akusztikájára- „véletlen ”mindent hallottam.
- Ugyan. Ne kéresd már magad. Babám, látom, amit látok. Te már vártál engem. – mondta az illető olyan perverzitással a hangjában, hogy még a hideg is átfutott rajtam. Aztán eszembe jutott még valami. Babám. Ezt a hangot bárhol felismertem volna.
- Justin? – álltam fel a kanapéról, s odasétáltam. Tényleg ő volt az. –  Hogy te mekkora egy ribanc vagy. – néztem egyenesen Sam szemeibe.
- Ugyan már. – legyintett kezével. – Ha neked nem kell egyik sem, akkor majd én lecsapok rájuk. – nevetett fel úgy, ahogyan csak egy vérbeli picsa tud.
Aztán mi történt?
Felébredtem. Hála az égnek…

••• 3 nappal később •••

Vége volt az utolsó órámnak is, s barátnőmmel sétáltam a szobánk felé. Az egész nap folyamán talán csak egyszer beszéltünk, akkor is egy köszönés erejéig. Ő próbált velem beszélgetni, de vagy tettettem, hogy nem hallom meg, vagy csak arra hivatkoztam, hogy óra közben nem szabad beszélni.
- Gabi. Légy szíves ne legyél ennyire rosszkedvű. Ez neked is rossz, és nekem is. – állt meg előttem.
- Én nem vagyok rosszkedvű. – makacskodtam. – Nézd egy mosoly. – mutattam ujjammal az egy pillanatra felvett, tettetett vigyoromra.
- Hát ez igazán gyönyörű volt. – beszélt velem lekezelően. Amit valamilyen szinten meg is értek, hiszen az elmúlt napokban én is ezt csináltam vele.
- Én azt mondom, hogy ha ő nem keres, keresd te. – komolyodott el.
- Pf. Mi vagyok én szerinted? Nyomkövető kutya? Ki tudja, hogy éppen most merre van. Eszed legyen már neked is! – förmedtem rá. Egy pillanatra hátrahőkölt majd szólásra nyitotta a száját. Valahogy gondoltam. Sosem az a fajta volt, aki elviseli, ha nem az övé az utolsó szó.
- Ha nem a legjobb barátnőm lennél, esküszöm, hogy felpofoználak. De így eltollak a titkárságra, és kérünk neked szépen kilépőt. - ,,rángatott”
- És mit mondasz nekik? Ó, helló egy kilépő kell a barátnőmnek, hogy meglátogassa Justin Biebert? - ráztam meg a fejem. Idegesített, hogy nem hagy a hülyeségeivel.
- Nem, de ez sem rossz ötlet. – nevetett fel. – Témára visszatérve pedig, megoldom ne aggódj. Nagy benyomással vagyok az emberekre. És persze jól tudok hazudni. – kacsintott.
- Tudod mit? – mentem bele. – Rendben. Lássuk, mire jutsz. Bár kétlem, hogy csak úgy kisétálhatok a kapun.
••••••••
- Nem kéne annyit kételkedned bennem, nem gondolod? - jött ki a titkárságról kezében egy papírlappal. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy eléggé meglepődtem.
- El sem hiszem. – ámultam még mindig. – Hogyan?
- Jók a kapcsolataim. – kacsintott, majd elvigyorodott. Csak felhúzott szemöldökkel néztem rá, míg ki nem nyögte a valódik okot.
- Csak tudok egy pár olyan titkot az igazgatóról, amit nem szívesen osztana meg a nagyvilággal. - rántotta meg a vállát.
- Ó, szóval zsarolod. – fordítottam köz nyelvibbre mondatát.
- Én ezt nem mondanám. Inkább egy két dologért cserébe tartom a szám. Amolyan fizetett titoktartó vagyok. – mosolygott pimaszul.