# 4. Elszaladt velem a ló... #

Hello mindenki :D Itt egy újabb rész :D Remélem örömmel fogadjátok, s kérdezném, hogy mi a véleményetek a blogról? Nem unalmasak a részek? Legyen egy kicsit pörgősebb vagy mit hogyan? Segítsetek, hogy általatok legyen jobb a blogom :) ♥♥ I hope u like it =) ui: Értékeljétek azt is, hogy ez most hosszabb rész mint a többi :)


Gabriela sz.sz.:
-Tudod. –hezitált.- Egész szép pár lennétek. – Erre a mondatára elpirultam, majd kibújtam Bieber karjai közül.
-Aha biztosan. -  hajtottam le a fejemet, hogy ne lássák az arcomat, s tettem úgy, mintha nem érdekelne az előbbi mondat. Ezt még megspékeltem azzal, hogy írtam egy jelentéktelen SMS-t a legjobb barátnőmnek. Valami olyasmi állhatott benne, hogy: fhgxdj oO.

♦♦♦két órával később♦♦♦

A vonat végre megállt. A nagy tömeg általában egyből nekiveti magát a vonat ajtajának, s mint a heringek nyomorogva egyszerre akár ketten-hárman is kipréselik magukat az ajtókon. Én inkább megvárom, míg ki ürül a vonat, s csak utána távozok. Látszólag Bieber-ék terve is valami ilyesmi lehetett, mert nem igen akartak felállni. Idehívattam Francisca-t is, mert távozás előtt azért fizetni is illik. A lány gyorsan ideért, majd elővette a kis kártyalehúzóját, s automatikusan felém nyújtotta.
- A szokásos? – mosolyogtam rá.
-Hát majdnem. – mondta félénken.
- Megint változtak az árak? –kutattam a táskámban a bankkártyám után.
-Jajj nem. Csak ugye az italok, meg a szendvicsek. – mosolygott Justinék felé. –Az alap 400 az marad, plusz még 50.
-Ja így már értem. plusz még 30 készpénzben. -
-30? – lepődött meg – az mire?
-Neked. És nem vitáztunk. – emeltem fel az ujjam.
-Köszönöm. – hajtotta le a fejét Francisca.
-Én csak mosolyogtam egyet, majd miután megtaláltam lehúztam a kártyát, felényújtottam a készpénzt, amit ő alázatosan el is vett, s az emberek már elhagyták a vonatot, így én is megfogtam a bőröndöm fogóját, s elindultam kifelé. Már az állomás buszmegállójánál tartottam, amikor a nevemet halottam. Megfordultam s a jómadarak álltak előttem.  
-A telefonod. – szólt utánam Ryan. -
-Ó köszi. – nyúltam érte. –Milyen feledékeny vagyok. – csaptam óvatosan a fejemre, majd újra elindultam.
- Hova mész? – kiabált utánam Justin, akin immáron már egy kapucni és egy napszemüveg is volt.
- Autót kölcsönözni. – feleltem határozottan. - Miért?
-Hát mert el sem köszöntél meg semmi… és gondoltam, hogy azt várod, hogy jöjjünk utánad. - vakarta meg Justin a tarkóját. Erre hangosan felnevettem.
- Akkor legközelebb, ha meglátogatod Ryan barátodat az iskolában, és összefutunk, majd köszönök. – mosolyogtam rá.
- Én is oda fogok járni egy ideig. – mosolygott.
- Hogy? – lepődtem meg.
- Ez most hosszú lenne. A lényeg az, hogy nagy esély van arra, hogy összefussunk. – vigyorgott, mint a töklámpás.
-Értem.
-Akkor ne menjünk veled? Nehogy elraboljanak a végén még. – húzogatta a szemöldökét Ryan. Ismét hangosan felnevettem.
-Bolond vagy. – Ráztam meg a fejem mosolyogva. – Végül is, ha gondoljátok, gyertek. – vontam vállat.
-Szuper. – csapta össze a tenyerét Ryan. – Akkor merre?
-Arra.- mutattam az út másik oldalán levő autósüzletre.
-Igen Ryan arra. Hiszen nincsen nagy betűkkel felírva, hogy Ferrari. – flegmázott haverjával Justin, majd elnevette magát. Ryan csak vállon bokszolta, majd átmentünk a túloldalon levő üzletbe.
- Jónapot uraim. És hölgyem. Milyen autóval szolgálhatok? Konkrét elképzeléssel érkeztek, vagy mutassam be a legújabbakat, esetleg igényhez, terephez autó? – mosolygott egy újonc.
-Csak nézelődnénk. – nyögte be Justin.
-Nézelődni? Elnézést, de ide komoly vásárlók járnak, nem holmi kölykök nézelődni. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de ez itt nem egy játéküzlet. Egy kis karcolás bármelyik méregdrága autónkon, és a szüleitek egy életen át fizethetik a kártérítést. Vagy vesztek valamit, vagy távozzatok. – váltotta műmosolyát lenéző tekintetbe.
-Főnök? – léptem előrébb.
-Hogyan? – vörösödött az eladó.
-Hol van a főnöke? Beszélni szeretnék vele. – ismételtem meg előbbi mondatomat jobban kifejtve.
-És mit mondotok neki? A gonosz bácsi nem engedte megnézni a kocsikat? – hadonászott.
-Ja valami olyasmit. – nyeltem egy nagyot, mert már idegesített. Lemerem fogadni, ha itt lesz a főnök átmegy talpnyalóba.
Akkor hívom. Addigis várjatok itt gyerekek. Esetleg valami cukorkát hozhatok nektek? – ment el nevetve, s tért vissza immáron a főnökével.
-Mi is a probléma? – kérdezte a főnök
- Az, hogy ezek a gyerekek csak játszadozni jöttek az üzletbe, és nem hajlandóak elmenni drága uram. -  hajolt meg az eladó.
-Sajnálom, de itt nem lehetettek….Gabriela? – lepődött meg. – Úristen, de sokat változtál közel 5 hónap alatt. Mi szél hozott erre?  
- Csak nézelődünk, meg szeretnék bérelni is egy kocsit. – mosolyogtam, s közben megöleltem. – Hogy vagy?
-Köszönöm jól. Elmehet Aaron, majd még beszélünk.- küldte el az inaskáját.
-És a feleséged, meg a gyerekeid?
- Ó, ők is makkegészségesek. A legnagyobb kitűnő bizonyítvánnyal végezte az általánost. – mondta büszkén.
-Na, az szuper. Akkor majd lehet olyan nagy ember, mint az apja. – mosolyogtam. – Nincsen valami új, ami hiányzik a házunk garázsából? –nevettem.
-Ó az biztos, hogy nagy ember lesz, és most véletlenül van egy szépségem, de nem lehet bérelni. – húzta oldalra száját.
- Nem baj, azért megnézném.
- Akkor ez esetben gyertek velem. – szlalomozott át az autók között könnyedén, s állt meg egy függönynél. – tádááám. – húzta el.
- Ez nagyon szép. – helyeselt Justin.
-Hű.- Ryan is csak ennyit tudott kinyögni.
-Kell. – jelentettem ki vágyakozóan az autót nézve. Egy gyönyörű szép piros Ferrari nézett velem szembe, csodálatos bőrüléseivel.
-De ez most piszok drága, és ha jól tudom, akkor épp iskolába készültök igaz? – kérdezte a fönökúr, bár már a választ is tudta.
-Igen. – Csüggedtem le.
-Hát, ha tényleg szeretnéd, és fuvar is kéne, akkor egy próbaútnak beírhatom, de most meg kell venni, mert ez egy hét múlva már nem lesz itt. A szemfülesek egyből lecsapnak rá. – simogatta az állán lévő képzeletbeli szakállát.
-Megeggyeztünk. – nyújtottam a kezemet felé, amit ő el is fogadott. Most aztán boldog voltam, és tesóm is biztosan az lesz, ha meglátja az új szépséget.
- Akkor gyere velem, uraim addig várjanak kint, s nézzék meg a többi nem kevésbé szép autóinkat, és ha megtetszik valami, akkor esetleg tárgyalhatunk. – invitált az irodája felé.
♦♦♦ 10-15 perccel később ♦♦♦
- Ezt itt még aláírod, fizetsz, és egy újabb szépséges autó boldog tulajdonosa vagy hivatalosan is.
- Remek. – firkantottam alá a papírt. – Öröm veled üzletelni. –mosolyogtam. – Amúgy az új alattvalód nem épp kedvesen bánt velünk.
- Oké, kösz, hogy szóltál. Nem hiányzik, hogy rossz hírnevem legyen miatta. – állt fel székéből.
- Akkor mehet a próbaút? – követtem én is mozdulatát.
- Igen mehet, csak még a kártyádat kérem. – nyújtotta felém a kezét.
- Ja igen persze. – adtam neki oda. Pár pillanat múlva már készen is voltunk, s Justinékkal együtt vártuk az új autómat a bejáratnál. Az út mentén nemsokára meg is állt az üzlet főnöke, majd kiszállt az autóból, és hátra ült.
- Gyertek, gyertek. – Invitált minket. Justin beült az anyósülésre, Ryan pedig hátra.
-Merre? - fordultam hátra.
-Hát ha kiszeretnéd kipróbálni, hogy milyen gyors is ez a kis jószág akkor azt ajánlom, hogy menj azon az úton. – mutatott balra. – Itt sosincsenek rendőrök, az út is jó , és maximum egy-két autó jár arra, így meghajthatod a motort. - súgta ide.
-Szuper. –fordultam vissza, és beindítottam az autót, majd balra kanyarodtam. Valóban üres volt az út, s egy jó darabon egyenes is, házak pedig sehol. Elindultam, először csak 70-el mentem, aztán szépen gyorsultam, és gyorsultam, amúgy el nem értem a 120-at, de aztán jött egy kisebb kanyar, így lassítanom kellett, majd újra hosszú-hosszú kilométereken át egyenes út volt, így megint csak elengedtem magam, és beletapostam a gázba. Nagyon is élveztem. A hajamat a szél csak úgy lobogtatta, fák tömkelege suhant el mellettem, s még folytattam volna, ha Justin meg nem fogja a vállam és néz rám kérlelően. Lenéztem, s rájöttem, hogy mi baja van. 135-el mentem. Egyből lelassítottam, majd az út szélén megálltam.
-Bocsánat. – hajtottam le a fejem. – Azt hiszem, hogy egy kicsit elszalad velem a ló. – néztem fel Justin barna szemeibe. Csak némán sokkolva ült a bámulatos bőrülésben.
-Elszalad? – akadt ki, s kiabált velem Ryan. – Elszaladt? – ismételte meg magát…