# 7. Te vagy a megmentőm...♥ #

Hellohóóó ^^ Hoztam egy részt, de mivel hétköznap van, így ne várjátok, hogy egy is pontosan ugyanolyan hosszú legyen mint a hétvégi hosszú. Azért remélem ezzel is okoztam nektek egy kis örömöt ^^ ♥♥♥♥

- Körágy? – mosolyogtam. –Azt szeressük.
- Egyszer majd megnézhetnéd. – kacsintott nekem Gabi.
- Igen az jó lenne. – ültem le mellé, s vigyorodtam el kajánul. És ki is próbálhatom? – húztam fel az egyik szemöldököm.
- Természetesen. – Tette kezét combom belső felére. Egy pillanatra lefagytam, majd a közeledni kezdtem Gabi felé…
-Haver. – Halottam meg Ryan hangját. Körülnéztem, de sehol nem láttam. Aztán visszafordultam Gabihoz, de ekkor ismét megszólalt a hang, s lás csodát az ő torkából jöttek a hangok.
-Mi a.. – toltam el magamtól.
- Justin mibaj? – Hallottam ismét azt a szépen csengő hangot.
-Ó semmi, csak, csak kezdek hallucinálni. – nevettem fel kínomban.
-Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen Bieber. – ült át a másik fotelba, s mint egy utcalány ült ott egy kis miniszoknyában, s egy rövidke toppban hozzá egy extra magas sarkúval, s ismét Ryan hangján beszélt.
-Ez meg mi a csuda. Gabi? – szörnyülködtem.
- Justin haver kelj fel! – kinyitottam a szemem, s Ryan aggódó arcával találtam szembe magamat.
- Hol van Gabi?- motyogtam. – Hol vagyok? – fogtam közbe sajgó fejemet.
- Gabi? Miért keresed? Amióta bement az iskolába nem is láttuk. Haver egy percre hagylak itt és máris megsérülsz? – ütött a fejemre Ryan, amitől csak még jobban belém hasított az amúgy is utálatos fájdalom.
-Aucs. Vigyázhatnál. Valamiért nagyon fáj a fejem. – ültem fel és masszíroztam buksimat.
- Nem csodálom. Akkorát estél. – rázta a fejét barátom.
- Hogyan? – lepődtem meg. –Még is mikor? Eddig végig Gabival voltam. Láttad már a szobánkat? – mosolyogtam felé. – Nagyon király.
-Őőő… Aha. – értetlenkedett Ryan. – Ha neked király egy szoba két kis ággyal, akkor igen az. – segített fel, s indult el engem segítve közben.
- Miről beszélsz? Nem láttad még az elnöki lakosztályunkat? – álltam meg, és húzódtam el tőle.
- Hát te jól beütötted a fejed. – nevette el magát.  

♦♦♦ 10-15 perccel később ♦♦♦

- Szóval akkor csak beképzeltem azt, hogy király lakosztályunk van? – szontyolodtam el, s közben leugrottam az orvosi asztalról, ami következtében enyhén megszédültem.
- Óvatosan fiatalember. Inkább a mai nap pihenjen, és ne menjen sehova, mert senki nem szeretné, hogy elájuljon ismét. – szidott le az iskolaorvos.
- Bocsánat. – Néztem úgy, mint egy 5éves, majd elvigyorodtam.
- Fiatalok. – intett le a nő, azzal elment a másik szobába, majd egy doboz gyógyszerrel tért vissza. – Ezt csak is akkor, ha az elkövetkezendő napokban elviselhetetlenül lüktetne a feje. – mutogatott közben ujjával.
- Köszönöm. –vettem ki a kezéből.
- Apropó. Hogy is történt a baleset? – nézett ránk számon kérően.
- Én nem emlékszem semmire. – vallottam be.
- Én meg amikor mentem valami trutyi volt kifolyva a földre, majd egy csúszásnyom, s ott feküdt Justin. – mondta el Ryan.
- Legközelebb vigyázzanak. - tette karba kezét a testes iskolaorvos.
- Jólvan. – sétáltam az ajtóhoz. – Viszlát. – intettem még majd kiléptem. Ryan szorosan jött a nyomomban.  
- Hova mész? – kérdezte meg egy idő után.
- Nem tudom. Keresem igazából a szobánkat. – néztem hátra.
- Az a legfelső emeleten van. – mondta unottan.
- Igen? – mosolyodtam el. – Pont, mint az álmomban – suttogtam.
- Hogyan? – kérdezte Ryan.
- Semmi, nem lényeges. Szóval merre? – vártam meg, míg elém jön, s mutatja az utat.
- Ez itt a lépcső, amin nem igen akarsz az elkövetkezendő időkben elesni, igazam van? Ugye, hogy igazam van. – válaszolt a saját kérdésére. – És ez pedig a folyosó, amin úgy szint nem akarsz elvágódni! – magyarázta haverom miután felértünk.
- Önszántamból nem szoktam elcsúszni – sértődtem meg…
- Jól van, csak gyere már. – forgatta meg a szemeit. Némán követtem, majd egy lányra figyeltem fel, ahogy egy szobából jön ki. Furcsálltam is, hisz ez a fiúk szárnya, de ezzel le is tudtam iránta az érdeklődésem, amikor hírtelen megbotlott magas sarkújában, s zuhanni kezdett, de gyorsan odakaptam, s kezemmel fékeztem esését.
- Jajj istenem. Te vagy a megmentőm. Köszönöm. – Mosolygott halványan a szöszi kezeim között…