# 20. Segíts megváltozni... #

Hola mindenkinek =) Ne aggódjatok, Ryanre is kerül még sor :D Nem feledjük el őt sem ám :D >< ♥

Köszönöm szépen a komikat, és most mint látjátok nem vártam egy hetet :P Köszönjétek bnőmnek, aki a szart is kiverte belőlem, csak hogy ma megírjam a részt :D És valóban. Jutott rá idő, mivel holnap csak 4 órám lesz xP  

És van egy kisebb újítás is. Hát mondjuk, hogy ez még nem a végleges, csak morfondírozok a külsőn :) Azért erről is megírhatjátok a véleményeteket :) Mindent szívesen olvasok :) 

- Úristen. – nevetett fel keserűen. – Hogy én nem tudok alkalmazkodni? És hogy féltékeny vagyok? Pont, hogy nem. Soha nem kéne a szánalmas életed. Különben is látom rajtad, hogy te se szereted az életed. – rázta meg a fejét.
- Ne lássál már a lelkembe légy szíves. Főleg, ha ilyen pocsék médium vagy. – löktem hátrébb, majd kiviharoztam onnan is…

Justin szemszöge:

Nem tudom, hogy miért, de utam egyből Gabihoz vezetett vissza. Talán mert ő az egyetlen, akit még valami barátfélének mondhatok. Legalább addig, amíg Ryan el nem mondja neki mérgében, hogy fogadtunk.
- Fulladj meg Ryan. – lihegve álltam meg az ajtóban. Hangosan kopogtam az ajtón, már-már vertem, mire végre kinyitotta Sam.
- Gabi? – néztem be a feje felett.
- Szia, neked is. – mondta gúnyosan.
- Jól, van jól van. De Gabi? Beszélnem kell vele. – hadartam neki, s közben beljebb toltam az ajtót.
- Mit csinálsz? Eszednél vagy? Vagy talán ittál? Menj innen jó? És ha majd lenyugodtál visszajöhetsz. – osztotta nekem az észt.
-Gabriela itt vagy? – kiabáltam be.
- Justin fejezd már be. – jött ki a folyosóra, s csukta be maga után az ajtót. Természetesen úgy állt, hogy háta mögött fogta a kilincset.
- Beszélni akarok vele, csak öt percet kérek. – duzzogtam.
- Már aludni készül.
- Akkor hallotta volna, hogy kiabálok neki.  Itt van egyáltalán? – rángattam el az ajtótól, s nyitottam be nagy irammal.
- Justin! – kiabált Sam, s jött be utánam, de nem foglalkoztam vele. Gabi az ágyán feküdt, zenét hallgatott. Szemei csukva voltak. Odasétáltam hozzá, s kezemet óvatosan vállához érintettem. Arcán kisebb ijedtség volt, amikor felém nézett. Kikapta gyorsan füléből a headsetet és felült.
- Te mit keresel itt? – mondta hangjában egy kis meglepődöttséggel.
- Biztos szeretet hiánya van. – Mondta mögöttem barátnője. Inkább nem is reagáltam rá.
- Sam. – húzta oldalra a száját Gabi. Gondolom valami női dolgokat beszélhettek meg maguk között, de nem igazán bírtam leolvasni az arcáról, hogy mit is üzen barátnőjének.
- Jól van. Bocsi. – Érezni lehetett, hogy nem azért kér bocsánatot, mert megbánta, amit mondott. Gondolom csak barátnőjére volt tekintettel. – Megyek. Beszéljétek, meg aztán húzz innen! – hátrafordultam, s Sam karba tett kézzel állt előttem. Gabira pillantott, megforgatta szemeit, majd kinyögött egy,, illetve ha gondolod, maradj. Csak ne sokáig” –ot. Lassan kilépett a szobából, s becsukta maga után az ajtót.
- Mizu? – mosolygott édesen.

Gabriela szemszöge:

Mizu? – mosolyogtam rá. Igazából ezt is csak azért kérdeztem, mert álmos voltam, aludni szerettem volna, ő pedig itt volt, és terveimet hiúsította meg azzal, hogy nem mondja el, hogy mit akar.
- Összevesztem Ryannal. – forgatta meg szemeit. Úgy beszélt a haverjáról, mintha csak egy lenne a sok közül.
- Miért? – érdeklődtem.
- Azért mert- nem szólt semmit. – mert Ryan féltékeny. Nem bírja elviselni, hogy én híres vagyok, ő meg hozzám képest senki.
- Justin. – tettem praclimat a vállára. – ezt mindenki tudja, hogy nem igaz. Te is tudod. – Nem szóltam, csak ajkamba haraptam. Rossz érzés volt szembesíteni azzal, hogy igen is nem Ryanban van a hiba, hanem benne.
- De…- hangja elhalt volt. – Mi van velem? A legjobb barátomat vesztettem el.
- Majd kibékültök. – húztam magamhoz közelebb, és megöleltem. Arcát nyakamba fúrta, s kezeit derekamra tette. Furamód jó érzés fogott el. Nem olyan volt őt ölelni, mint Ryant. Más, de még is baráti. Nem vagyok Justinba szerelmes, csak… talán egy kis halovány fellángolás lehet felé. Gondolataimat egy fájó érzés szakította meg.
- Justin. – nyögtem. – Kinyomod belőlem a szuszt is.
- Bocsi. – dünnyögte, majd engedett szorításán.
- Segítsek megbékélni Ryannal? – kérdeztem.
- Nem fog menni. - Homlokát az enyémnek döntötte, s közben még mindig derekamat fogta.
- Ugyan miért? – halkultam el. Enyhén zavart közelsége, de nem akartam így is elszomorítani azzal, hogy nagyobb távolságot szeretnék. Csak csendben tűrtem, ahogy beszél hozzám, barátjáról.
- Azért, mert meg mondta, hogy nem akar belőlem többet. – köszörülte meg torkát. Hangja kicsit rekedtes volt.
- Pontosabban mit mondott?
- Az már mindegy. – rántott vállat.
- Justin. – simítottam arcára. – Hogy segítsek, ha nem mondod el?
- Ha igazán segíteni akarsz, akkor tegyél olyanná, mint amilyen régen voltam.  – nézett rám komolyan, ám de letörten.
- De én nem tudom, hogy milyen voltál régen. Nem a legjobb személyt kérted meg erre. – suttogtam neki.
- Kérdezd meg Ryant. Ő mindent, de mindent tud rólam. – ölelt meg most ő.
- És nem félsz, hogy kiadja a titkaid? 
- Nem. Attól még, hogy összevesztünk ismerem. Legalábbis azt hiszem. Régebben ismertem. Mostanában valahogy nem nagyon jutott a figyelmem középpontjába. De ő nem olyan. Sosem tenné ezt. Bántaná a lelkiismeret.
-Rendben. – engedtem el. Kicsit már túl lelkisnek éreztem ezt az egészet.
- Hm? – nézett mélyen a szemembe.
- Segítek olyanná lenned, mint régen…