# 26. Reggeli ébresztés #

Köszönöm szépen a komikat :) És ezt a részt most Beliebernek küldöm, bár nem valami eseménydús =) Remélem azért örülni fogtok neki, hogy hamar hoztam ♥

- Épp egy fontos pontot takartál ki. – szűkítettem össze a szemeimet.

- Meglehet, de cserébe kaptál egy jobb pontot. – mondta, majd szájára mutatott, s közelíteni kezdett.

Már majdnem az arcomhoz ért, amikor elfordítottam a fejem.
- Ez nem ér! – morgott.
- Ó nem lehet minden a tiéd. – nevettem fel majd egy puszit nyomtam az arcára, s felálltam. Legalábbis felálltam volna, ha nem húz vissza.
- Nem alszol velem? – kérlelt hatalmas barna szemeivel.
- Lehet neked nemet mondani? – forgattam meg a szemeim.
- Nem hiszem. – nyújtotta ki a nyelvét.
- Leharapom. – fenyegettem meg játékosan. Komolyan, mintha egy ötévessel beszélgetnék most. Ezek a változásai. Hol beképzelt, hol egoista,, hol normális, hol pedig visszamegy dedóba?
- Na, gyere cica, gyere. – hívogatott ujjával, s közben az ágy másik felébe húzódott.
- Te akartad.  – álltam fel az ágyról, s mentem át a szobámba. Ölbe tett kézzel, a sértődöttet játszva sétáltam.
- Most meg mi van? – hallottam magam mögül egy kétségbeesett hangot közeledni. – Gabi. – fogta meg a vállam, s fordított maga felé.
- Milyen könnyen is repül bele a légy a csapdába. – vigyorogtam.
- Ó te kis pimasz. – kulcsolta át kezét derekamnál, majd közelebb hajolt, s puha ajkait az enyéimhez érintette. Kellett! Akartam tiszta szívemből őt. Vonzott magához. Nyelvével átfurakodott hozzám, s heves csókolózásba kezdtünk. Édes vándorút… Kezeit lejjebb csúsztatta, amit most érdekes módon egyáltalán nem bántam.  Ha rá gondolok tűzbe borul a testem, s forr a vérem.

••• másnap •••

Reggel a szomszéd kutyájának ugatására ébredem. Mily remek is egy rottweiler a háznál. Fáradtan megdörzsöltem a szememet, majd feleszméltem, hogy hol is vagyok. Az ágy mellett a földön? Hogy is volt a tegnap este? Justin keze lelógott az ágyról. Felültem, s édes arcára néztem, s egyből beugrottak a minap történtek. Bár igazából nem történt semmi érdekes.  Justin mozgolódni kezdett így úgy gondoltam, hogy ő is ébren van.
- Veled sem alszom többet. – nyögtem fel.
- Hm..? – duruzsolta a párnába Justin. Hallani lehetett, hogy még csak most kelt fel nemrég.
- Mondom, veled sem alszom többet. – mondtam most kicsit hangosabban.
- Miért? – nézett le az ágyról. Szemei olyan aprók voltak, s haja összevissza volt kócolva. Egy pillanatra kedvem lett volna letámadni, de inkább fékeztem magam, mert az nem rám vallana.
- Azért, mert nem tudsz normálisan aludni. Először csak a lábadat tetted rám, majd egy óra múlva körülbelül, elkezdtél rugdosni. Én nem tudom mit álmodtál, de biztos elég izgalmas lehetett. – kezdem el sorolni, hogy miket is csinált az éjszaka folyamán.
- Bocs, nem direkt volt. – rántott egyet vállán.
- Várjál ez még nem minden. Ezután kezdtél el terpeszkedni. Hogy az istenbe lehet egy ágyon keresztbe aludni?
- Hát, mint látod így. – vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Ez nem vicces. – morogtam. – Tudod milyen kemény a föld? Jössz nekem egy masszázzsal….

Drew szemszöge:
-Ez nem vicces. Tudod milyen kemény a föld? Jössz nekem egy masszázzsal. –durcizott be. Szemeim felcsillantak, s minden álmosságom el is szállt.
- Rendben. Bármikor. – néztem rá kajánul. Ő csak megforgatta a szemeit, majd magára húzta a takaróját, ásított egyet, és aludni készült. – Nem azt mondtad, hogy kényelmetlen?
- De álmos vagyok. – nyöszörgött.
- Gyere fel az ágyra. – nyújtottam felé a kezem.
- Nem mert, ott sem jobb, mivel lehetetlen veled aludni. – rázta meg a fejét.
- Akkor miért nem mentél tegnap át a másik szobába?
- Na. – húztam el a szó végét. – Gyere fel az ágyra. – kérleltem kedvesen. Lassan felült, megfogta a holmiját, és komótosan átsétált az ágy másik oldalára, ledobta a párnáját, behuppant az ágyba, majd szinte teljesen magára húzta a takarót.
- Jajj istenem mit kellett miattad nélkülöznöm. – motyogta. Közelebb bújtam hozzá, s átöleltem.
- Ennyit a kényelemről. – morgolódott. – Aludni szeretnék.
- A-a. Nem szabad aludni. Hasadra süt a nap. – suttogtam fülébe, majd mikor mindez hatástalannak bizonyult nyakáról elhúztam a takarót, s apró puszikkal hintettem be. Egy sóhajjal nyugtázta mindezt, de még mindig ugyanúgy feküdt. Mivel ez nem jött be, egy hírtelen ötlettől vezérelve a felemeltem a takarót, s megkerestem a pólója szélét, majd feljebb toltam egy picit, s adtam oldalára egy puszit.
- Justin mit csinálsz? – pattant ki az ágyból.
- De tudtam. – ráztam meg hevesen a fejem. Hát persze, hogy nem hagyná magát egy kicsit is kényeztetni. Bár végül is ez érthető, hisz ki is vagyok én ahhoz, hogy csókolgassam? Ha járnánk is, abban biztos vagyok, hogy hónapokig nélkülöznöm kéne a testi érintkezést. Abba pedig belehalnék. Így is olykor nehezen fogom vissza magam, de ha időtlen időkig csak várnék és várnék, a végén csak az lenne, hogy megerőszakolnék bármit, ami elém kerül. – Bocsi, de valahogy fel kellett rázzalak.
- Pedig már éppen olyan kényelmes volt. – tettette szomorúságát.
- Felhívod Ryan-t és Samantha-t, hogy megyünk bowlingozni? – tértem a mai nap programjára át.
- Szerintem, de csak szerintem, már bocsi, de nem fognak eljönni, ha tudják, hogy te is ott leszel. – rántott vállat.
- Akkor ne mond. Én lefoglalom a termet, te pedig meghívod őket.
- És anyud? – érdeklődött kedvesen.
- Mi lenne vele? Írok neki egy smst, hogy jöjjön oda. – bólogattam.
- És ha nem jön el? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Eljön, ha odaírom, hogy munkáról van szó. – Azért valljuk be, kinek nem esne rosszul, hogyha az anyja mások előtt azt tetteti, hogy semmi sem történt, aztán lőn hazaérünk, mondok neki valamit, s egyik fülén be, másikon ki? Valószínűleg most is ezt csinálná, ha valami fontos dolog lenne, ugyanis egyszer már ezt eljátszotta velem.
- Rendben. – felelte tömören, bár arcáról lerítt, hogy sajnál engem. Elindult az ajtó felé, de én utána szóltam.
-Gabi?
- Hm? – fordult felém.
- Szerinted jó nap lesz? –  Érdekelt, hogy mit gondolt. Vajon arra számít, hogy mindenki elrohan, amint meglát engem, vagy biztos benne, hogy maradnak, és változik rólam majd a véleményük?
- Ha teszel is érte valamit, akkor azt hiszem biztosan jó nap lesz. – mosolyodott el, majd sarkon fordult, s egyedül hagyott.

# 25. Boldog Karácsonyt ! #

Nah gyerekek. Én így kívánok nektek boldog karácsonyt, és miegymást. :)  Remélem a rész hosszúságával meg lesztek elégedve. Nagyon köszönöm szépen a komikat :) Belieber a tieden nagyon is mosolyogtam =)Ezt a részt Pedig az én Édes Drága Emesémnek ajánlom/küldöm! ♥ Jó olvasást. És remélem tetszeni fog, mert hát azért nem valami nagy szám ♥

- Már nem ott vagyok. – szólalt meg a szobában egy hang, s én abban a pillanatban megfordultam. Mikor megláttam fülig pirultam, s az egész arcom égett.
- Szia cica. – ejtette ki a szavakat szívdöglesztően…

- Azt a rohadt. – temetkeztem a tenyerembe. Az arcom ugyanis nem akart normál színre visszaváltani.
- Azt hitted mi? – kacagott fel Justin.
- Azt. – feleltem röviden és tömören.
- Nem veszed el? – hallottam Justin elégedett hangját.
- Nem valószínű. – ráztam meg a fejem, s kezemet egy pillanatra sem mozdítottam szemem elől.
- Na. – nyújtotta el kedvesen mondatát, s éreztem, ahogy közelebb lép hozzám. – nem harapok. – Ekkor már illata is megcsapott, s egyik kezével lehúzta szemem elől a mancsomat.
- Ezért kinyírlak. – néztem fel pilláim alól, egyenesen a fejére koncentrálva.
- Most már elveszed? – vigyorgott Justin, s felém nyújtotta a nagy papírlapot, amin a nevem volt egy szívecskével, és amivel eddig férfiasságát takarta. Arcom csak még jobban égni kezdett, s szívem eszeveszett dübörgésbe kezdett. Úgy éreztem, mintha a szoba csak egyre, és egyre kisebbé válna, és a levegő is fogytán lenne. Ő ezt még megtetőzte azzal, hogy tett felém még egy lépést, így már csak alig 10 centi távolság lehetett köztünk. Kezét a derekamra csúsztatta, míg másikkal odaadta nekem a papírlapot. Lassan közeledett felém, de mozdulni sem tudtam. Teljesen lefagytam. Végül csak arcomra kaptam egy érzéki „csókot”, majd fülembe suttogott, amitől még a lábaim is megremegtek.
- Jó tudni.. – súgta, s olyan hosszú szünetet hagyott, mielőtt folytatta volna, hogy azt hittem ott helyben meghalok. – hogy még te sem tudsz nekem ellenállni. – kuncogott egy aprót, majd megfordult, s formás kis hátsójával a fürdőszobán át távozott a saját szobájába.
Egy darabig még lefagyva álltam ott, megráztam a fejem, s hátradőltem az ágyamon. Justin csak szórakozott velem. Megérdemeltem én ezt vajon? Nem minden bizonnyal nem. Ez nem fair, hogy ő mindenkivel csak szórakozik, mások meg csak talpra esnek.
Előkotortam tiszta fehérneműt, majd tusolni indultam. Gondosan bezártam mindkét oldalról az ajtót, majd lehámoztam magamról a ruháim, s beálltam a zuhanyzó alá. A forró víz most nagyon jól esett, de Justint akkor sem tudtam kiverni a gondolataimból. Folyton csak az járt a fejemben, hogyan is szórakozgat ő. Voltaképpen most Ryan-t nagyon is megértem. Ha vele is ezt csinálta nap, mint nap, nem csodálom, hogy mosolyszünet van kettőjük között.
Elzártam a vizet, majd kiléptem a kabinból, s felvettem a behozott fehérneműt. A szobámba beérve kerestem egy nagyobb pólót, amit kineveztem pizsamának. Annó még a bátyámé volt, csak elcsentem tőle. Felkaptam a kezembe eső könyvet, bebújtam az ágyamba, majd lapozgatni kezdtem. Sajnos a figyelmemet akkor sem tudta lekötni. Folyamatosan csak Justinon járt az eszem, és hogy valamivel vissza kéne vágni neki. De én nem vagyok olyan, mint ő! Nem tudom azt megtenni, hogy egy szál semmiben elé állok. Különben is ezzel nem valószínű, hogy zavarba hozom. Inkább élvezné a helyzetet, velem ellentétben.
Talán megszívathatnám. Elvégre ez az én házam, és minden kis eldugott zugot ismerek. Na, jó ez úgy hangzott, mintha titkos ajtókkal lenne teli a ház. Holott ez sem igaz. Csak egy átlagos kis házacska. Persze ez is csak addig lesz ház, míg anyám egyszer ránk nem gyújtja. Apropó. Nem láttam ma anyun kívül senkit. Nem mintha zavarna. Talán végre megjött az esze, és kipaterolta innen őket? Istenem milyen jó is lenne.
Feladtam a könyvolvasást, magam mellé letettem a könyvet, és a fürdő felé vettem az irányt. Illetve egyel arrébb. Kopogtam, de nem jött válasz, így benyitottam. Justin aludt. A fürdőből elővettem egy szemhéjceruzát, és Justin arcát vettem célba. Illetve a homlokát. Nem valami kreatív, hogy összefirkálom, de most bosszú gyanánt csak ez jutott az eszembe. Mások talán megsajnálnák, ahogy ránéznek, és azt látják, ahogy édesen szuszog, és a párnát szorongatja, de per pillanat ez most engem nem hatott meg.
Először a Gay szót választottam, de ezt elvetettem, hiszen így is mindig ezt vágják a fejéhez, így végül csak egy nagy L betűt írtam homlokára. Azaz lúzer. Átosontam a szobámba, s telefonomat felkapva visszasiettem hozzá. Fölé hajoltam, kezemmel homlokomnál mutattam egy L betűt, s végül elkészült a kép.
- Édes a bosszú Justin. – suttogtam fülébe, amire egyből meg is mozdult, majd lassan kinyitotta szemeit.
- Mi az? – törölte meg a szemeit, majd nyújtózott egyet.
- Mondom édes a bosszú. – vigyorogva mutattam neki az elkészült képet. Szemei kitágultak, s azonnal kipattant az ágyból, majdnem elesve ezzel. A fürdőbe rohant, s a víz hangjából gondolom lemosni készült.
- Nem jön le ez a szar. – jött be, fején egy nagy fekete pacával. Élveztem a helyzetet nagyon is.
- Vízálló kicsi szívem. – húzogattam a szemöldököm.
- Akkor hogy szedem le? – feszülten koncentrált rám, s közben homlokát dörzsölgette.
- Szappannal lejön. – rántottam vállat. – Nincs az a festék, ami a szappannak ellen állna.
- Kösz legközelebb megjegyzem, ha valaki éppen a homlokomra firkálgat. – suhant vissza a fürdőbe.
- Na, lejött? – ültem le az ágyára.
- Igen, de belement a szemembe a szappan, és csípi. – jött ki, s hevesen dörzsölgette.  – Nem piros a szemem? – mondta kétségbeesetten.
- Mutasd! - sóhajtottam, s szemét kezdtem el vizsgálni.
- Nekem nagyon érzékeny szemeim vannak.
- Ne dramatizáld túl. – vigyorogtam.  - Nincs a szemednek semmi baja. De ha aka.. -
- Milyen könnyen is belerepül a légy a csapdába. – nevetett, s derekamnál fogva közelebb húzott magához, majd ajkait a számra tapasztotta. Csak egy gyors szájra puszi volt. Miután elhúzódott, persze el nem engedett, kezem automatikusan lendült, s arcán csattant is. Ekkor újra közelebb húzott magához, s ismét megcsókolt.
- Mit csinálsz? – ütögettem mellkasát. – Észnél vagy? Engedj el! – csattant megint kezem az arcán, amire ismét csak egy csókkal reagált, de most puha ajkait az enyémeken tartotta. Mentolos volt, még is édes. Ahogy tartott kezeiben, mintha csak az övé lennék, s mintha csak ő lenne az én Rómeóm.
-Justin. – váltam el ajkaitól, s mondtam elhalva.
-Hm? – döntötte homlokát az enyémnek.
- Ez mi? – köszörültem meg a torkom.
- Nem tudom, de tetszik. – mosolyodott el.
- Nekem is. – jelent meg arcomon egy halvány mosoly, majd fájdalommentesen megütöttem. Meglepetten nézett rám, majd egy kis gondolkodás után gondolom leesett neki, s megcsókolt.
Arcát két kezem közé fogtam, s úgy csókoltam vissza. Nyelvével átfurakodott hozzám, majd még közelebb húzott magához. Egy levegőnyi rést sem hagyva ezzel köztünk.
- Boldog karácsonyt. – vált el levegőhiány miatt.
- Nincs is karácsony. – kuncogtam.
- Akkor boldog szülinapot. –  húzott le az ágyra.
- Szülinapom sincsen, de azért köszönöm. – küldtem felé egy mosolyt.
- Fordulj meg. – mutatta ujjával, hogy mit is szeretne. Én eleget tettem a kérésének, így ő az ölébe húzott, én hátammal nekidőltem a mellkasának, s ő az egyik hajtincsemmel játszott közben.
- Tudnod kell, hogy én nem vagyok szerelmes. – törte meg végül a közénk férkőző hosszas csendet.
- Értem. – suttogtam halkan, s fejemmel bólintottam. Azért valljuk be, kinek nem esne rosszul, ha azt mondaná neki valaki: ,, Bocsi jót csókolóztunk, de nem vagyok szerelmes”? - Akkor tulajdonképpen mit is szeretnél? – fordultam fejemmel felé.
- Nem tudom… - fúrta a fejét vállamba, s engedte ki a benntartott levegőt, amitől kirázott a hideg. – Csak jó veled lenni. Te nem olyan, vagy mint mások, és nem arra utazol, hogy úristen, ott van Justin Bieber, akkor barátkozzunk össze vele, vagy mi több legyünk a barátnője, mert az jó, és mert ellep minket akkor sok ajándékkal, no meg arra is jó, hogy nagyobb hírnevünk legyen, és nem számít, hogy a végén úgy is csak az ő életét tesszük tönkre. Te csak simán az én Gabim vagy. És ha most az akarod kérdezni, hogy miért csókoltalak meg, akkor a válaszom: nem tudom. Csak kíváncsi voltam, hogy váltasz-e ki belőlem valami érzelmet...
- És mint kiderült nem. – fejeztem be mondatát. Csalódott voltam? Igen.
- Ó dehogynem. De ez még nem szerelem. Érzek valamit, de nem tudom még beazonosítani. Nagyon régen éreztem utoljára ilyet. Talán amikor legutóbb volt egy barátnőm hosszú ideig, de mint később kiderült csak arra voltam jó neki, hogy dicsekedjen velem. Akkor megfogadtam, nőt csak egy napra, vagy sehogy! És akkor jössz te, és mindent tönkreteszel. – nevetett fel fájdalmasan.
- Szeretnéd, hogy ne találkozzunk? – fordultam meg, hogy szemébe nézhessek, de ő csak a takarót leste.
- Nem dehogyis. – fogta meg a kezem, s nézett rám ijedten. – Tudom, hogy önző vagyok, de akkor végképp egyedül maradnék. És azt nem akarom.
- Rendben. – szorítottam rá a kezére egy picit, hogy érezze, vele vagyok.
- Talán néha jobb lenne, ha nem is lennék sztár. Akkor nem fordulna el tőlem mindenki, s akkor nem lennék egy beképzelt, egoista, pöcsfej. – rázta meg a fejét.
- Justin. – fogtam meg a fejét, ezzel kényszerítve, hogy figyeljen rám. – Nem hiszem, hogy a sztár Justin ennyire megnyílt volna. Azt hiszem, hogy jó úton haladsz affelé, hogy újra legyen sok barátod. Már csak Ryannal kell kibékülnöd. – mosolyogtam rá.
- Meg anyámmal. – húzta oldalra a száját. – Azóta, hogy ott jártál nálunk, azóta én sem beszéltem vele. Amolyan örök haragban vagyunk vagy mi.
- Komolyan? – tátottam el a számat. – Én sosem tudnék olyan sokáig nem beszélni anyuval.
- Igen. – bólintott egy aprót. –Ezért irigyellek is téged és Maya-t. Nektek olyan jó. Én mikor meglátom, anyámat csak ideges leszek, és az jut eszembe, hogy nemsokára úgy is kitalál valamit, amivel fel idegelhet ennél is jobban.
- Akkor csináljatok valamit együtt. – rántottam vállat. – Én például rendszeresen eljárok anyummal vásárolni, vagy elmegyünk moziba, meg ilyenek. Ti is csináljatok valamit közösen, és akkor majd jobb lesz a kapcsolatotok. – küldtem felé egy mosolyt.
- De én fiú vagyok, ő meg lány. Nekem nagyon unalmas azt nézni, ahogy órákig egy ruhaboltban nézelődik.
- khm… Justin úgy őszintén, te meddig szoktál egy üzletben mondjuk Suprákat nézegetni?
- Nem sokáig. – tettette, sértődöttségét.
- Igen azt meghiszem. Na, majd egyszer elmegyek veled vásárolni, és meglátjuk. – nevettem. – Különben meg nem muszáj vásárolni, vinned. Bowlingozni is mehettek.
- De akkor eljönnél velem te is? – nézett rám hatalmas boci szemekkel.
- Rendben, de akkor jöjjön Ryan is, és akkor kettőt ütsz egy csapásra. – bólintottam.
- Holnap? Szerinted a holnap jó lenne?
- Hát elvileg én Sammal vásárolni mennék, mert olyan rég csináltunk valamit is együtt. Mindig csak veled, vagy Ryannal vagyok. Ő meg teljesen a feledésbe merült jóformán. – vakartam meg buksimat.
- És ha ő is eljönne? Úgy sem szívlel engem. Talán megváltozik akkor a véleménye. Vagy legalábbis egy kicsit beférkőzök a szívébe, mint barát.
- Pattie sem szeret engem, ha már itt tartunk. Azt hiszi a legutóbbi kis ő dolog után, hogy egy szajha vagyok. – nevettem fel kínomban.
- Igen, de ha megismer meg fog változni rólad a véleménye. És különben is én tudom, hogy nem vagy az. – vigyorgott.
- Na, köszi. – böktem mellkasára. – Végül is, ha alakul majd köztünk valami, nem muszáj anyukádnak szeretnie, hiszen úgysem vele vagyok igaz? – húztam fel szemöldökömet.
- Valami olyasmi. – harapott ajkára. – Nem sokat látnád különben is. Csak velem lennél egész nap. Te és én, és egy csendes kis szoba egy ágyikóval. – mosolygott kajánul. Arcomat tenyerembe temettem, hogy ne lássa elpirulásom.
- De cuki, hogy folyton pirulsz. – simított kezemre.
- Ne már. – húztam el a mondat végét. – Ez tudod milyen égő?
- De hogy az. Inkább aranyos.
-Na, köszi. – néztem fel rá. – Milyen jó is, hogy egy aranyos kislánnyal beszélgetsz.
- Én egy szóval nem mondtam, hogy kislánnyal beszélek. – mentegetőzött, s közben alaposan végigmért. Megráztam a fejem, majd eldőltem az ágyon, s a plafont kezdtem bámulni. Azután egy kis mozgolódást éreztem, majd Justin kitakarta a képet.
- Épp egy fontos pontot takartál ki. – szűkítettem össze a szemeimet.
- Meglehet, de cserébe kaptál egy jobb pontot. – mondta, majd szájára mutatott, s közelíteni kezdett.

# 24. Szia cica... #

Köszönöm szépen a komikat. Remélem, hogy ez a rész tetszeni fog nektek :$ Próbáltam egy kis izgalmat is vinni bele ♥ Ő azt hiszem, hogy kicsit engedem a fantáziátokat szállni :D És bocsánat, hogy így megkésve hozom csak a részt ♥ Remélem nincs hari =) 

- Na, mi tartott ilyen sokáig? – ült be a kocsiba, s nézett rám az anyósülésről.
- A zsebemben volt. – rántottam vállat. – Mindenhol kerestem, csak ott nem.
- Gratulálok. – forgatta meg a szemeit.  – Ne vezessek én? Elvégre én tudom, hogy merre kell menni.
- Ha gondolod. – nyitottam ki a kocsi ajtaját, majd átsétáltam az anyósülés felőli oldalra. Ő ugyanígy tett, így immáron elindulhattunk…

Gabi szemszöge:

- Szia. Két gyrost kérek pitában, és egyet tálban. – mondtam, majd a zsebembe bújtattam a kezeimet. Azért valljuk, be hideg van.
- Becsomagoljam? – nézett rám a fiú, mire én automatikusan Justin felé fordultam. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit is akarunk, csak annyit, hogy kaja kell. Mikor ő megrázta a fejét, akkor én visszafordultam a sráchoz, és leadtam a rendelést újból, ami abból ált, hogy csak a tálat csomagolja.
- Csípős szószt kértek rá? – ismét a partnerem felé fordultam, aki olyan hevesen bólogatott, hogy már attól féltem leesik a feje egy óvatlan pillanatban.
- Igen kérünk. – mondtam a srácnak, majd ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetésünket. Először a két pitát adta ki, amiket gyorsan le is passzoltam Justinnak, majd elővett egy eldobható fehér tányért.
- Hasábburgonyával kéred, vagy fűszeressel?
- Hasábbal. – a fiú, mint a vajat úgy szelte a vékony gyros csíkokat, majd odarakta a burgonya mellé és a zöldségeket kezdte rápakolni, azután ismét egy kevés hús következetett. Ezt megbolondította a fehér szósszal, aminek az ízéért odáig voltam, majd alufóliába tekerte, beletette egy zacskóba, s felém nyújtotta.
- Jó étvágyat. – mondta kedvesen.
- Köszönjük. – nyújtottam felé a pénzt, majd a visszajárót nem kérve elindultunk a parkba.
- Kiiratkozom a suliból. – jelentette be olyan nyugodtan, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog.
- Értem. – mondtam ki, még számomra is meglepően könnyedén. Persze azért még is zavart. Valahogy Justin a barátom lett, pedig nem éppen érdemelné meg ezt a posztot. És még is… ő olyan.. Imádom a beszédét. Már persze akkor, amikor nem éppen valami olyat mond, ami sértő. Az is tetszik benne, hogy élvezi az életet. Bár néha túlságosan is. Talán, de csak talán halványan érzek iránta valamit. Ebben az esetben, viszont jobb, hogyha elmegy. Ő nem az a fajta fiú, aki lecövekel egy lánynál.
- Nem is érdekel, hogy miért? – zökkentett ki gondolatmenetemből.
- De érdekel. Csak nem kérdeztem, hátha nem akarod elmondani. – rántottam meg a vállam, s haraptam a gyrosból.
- Igazából nem tudom. Jó volt egy kicsit olyannak lenni, mint régen voltam, de én még is csak Justin Bieber vagyok. – húzta ki magát, s mosolyodott el. Bár ez a mosoly sem volt éppen a legigazibb. – Meg amúgy is jön a koncertezés.
- És Ryan? – csak úgy itt hagyná anélkül, hogy kibékülnének?
- Veszett ügy.  Ryan nagyon jó fej, de ha egyszer megharagszik valakire úgy igazán, akkor, ha megbocsájt is, már nem ugyanaz. Van is valami mondás erre. Valahogy úgy szól, hogy:  „a barátság olyan, mint a cérnaszál, ha elszakad meg lehet kötni, de a csomó, megmarad. ”
- Nem hiszem, hogy Ryan veled ilyen lenne. Oké, hogy mással. De te vagy a legjobb barátja.
- Múlt időben. Már csak a haverja voltam. Még hozzá igen rossz haver. – justinról lerítt, hogy bánja.
- Próbáltál már meg bocsánatot kérni tőle? – álltam elé, így kénytelen volt megállni.
- Nem. – rántott vállat. – Úgy sem érnék vele el semmit. Máskor már rég megbocsájtott másnapra.
- Kértél már tőle valaha bocsánatot? – lepődtem meg.
- Igen.. – vágta rá egyből. – Talán.
- Jesszus. Arra vársz, hogy magától elfelejtse, mint ha semmi se történt volna? – ráztam meg a fejem.
- Miért mit kéne tennem?  - forgatta meg a szemeit.
- Jesszus. – tátottam el a számat. – Ezt inkább meg sem hallottam.
- Ok. – felelte egyhangúan.
- Tudod… Elég szexuális a fejed így szomorúan. – próbáltam vidítani.
- Azt mondod? - kapta rám tekintetét, s nézett kajánul.
- Na, ennyit a szexualitásról. – mosolyodtam el.
- Tudod néha nem értelek. – karolta át a vállam.
- Miért? – néztem fel barna szemeibe, amik megújult erővel sugározták a vidámságot.
- Te vagy az egyetlen lány, aki nem vonzódik hozzám. Nem tudom, hogy hogyan csinálod, de ez ellen tenni kell. Bieber királyfiért olvadozzon mindenki. – vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Nem vagy normális. – nevettem fel, s kibújtam karja alól.

••• este •••

- Mivel közös a fürdő engedem, hogy te menny először. – mentem be a szobámba, s ő persze követett.
- Rendben. De ma még találkozunk. Ne feledkezz meg arról, hogy vonzódnod kell hozzám. – kacsintott majd bement a fürdőbe.
- Hülye. – forgattam meg a szemeimet. Ha tudná, hogy nem kell erőlködnie ahhoz, hogy tetsszen. Egy jó fél óráig lehetett benn, amikor természetesen kopogtatás nélkül benyitott a fürdőn át hozzám. Fejét résnyire bedugta, s vigyorgott.
- Mi van? – dőltem neki az ágytámlának.
- Azt reméltem, hogy éppen öltözöl. – tettette szomorúságát.
- Bocsi. – húztam oldalra a szám, aztán rámosolyogtam.
- Nem jössz be? – nézett úgy, mint egy cuki ötéves.
- A-am. – nevettem fel.
- De nincsen rajtam semmi. – harapott ajkába.
- Semmi? – képzelő erőmnek nem lehet határt szabni, így pillanatokon belül elpirultam.
- Semmi. – nyalta meg az alsó ajkát, majd egy kis mozgolódást hallottam, s a törölköző a szobámban landolt. – Most már tényleg semmi.
- Ne már. – tettem mindkét kezem a szemem elé.
- Ide adod a törölközőt? – vigyorodott el kajánul.
- Minek dobtad el? – ráztam meg a fejem, majd komótosan kiszálltam az ágyból, s az említett tárgy felé indultam.
- Tessék. – mentem hátrafelé, hogy biztosan ne lássak semmit, s a fürdő ajtajához érve nyújtottam a törölközőt.
- Már nem ott vagyok. – szólalt meg a szobában egy hang, s én abban a pillanatban megfordultam. Mikor megláttam fülig pirultam, s az egész arcom égett.
- Szia cica. – ejtette ki a szavakat szívdöglesztően…

# 23, Gyros / Tervek az estével kapcsolatban. #

Köszönöm szépen a komikat, és főlek Orsiét, aki hosszú szövegét imádom *-* És egy részletecskét csak is neki írtam hozzá a történethez .. Szerintem biztosan meg is találja /tükör is kapcsolódik hozzá >< / 

 Ez itt pedig barátnőm egy verse, amit muszáj volt ide kiraknom :D 

Mint aranyló napsugár, mely gyönyörű alkonyatba elmúlt

A mi lángoló szerelmünk is kihunyt

Szemem sarkába egy könnycsepp megcsillan

S szívem örök szerelme elillan

Hiába mondom, nem tudlak szeretni

Hazudok! És ezt az érzést nem tudom feledni

Olyan sok a fájdalom, olyan sok a szenvedés

S az a rengeteg ígéret megszegés

Küzdök érted, de vajon meddig bírom?

Nem tovább még ezt a verset megírom

Utolsó mondatként ezt mondom:

Szeretlek Téged Angyalom! ♥


http://www.youtube.com/watch?v=nAI_xI9wQnE

- Ez valami bál volt? Tetszik a ruhád. Olyan régies. – nézegettem a képet.
- Az a dédnagymamám. – vigyorgott. – De különben tényleg bálba készült. 
- Úristen mennyire szembetűnő a hasonlóság... – tátottam el a számat.

Gabriela szemszöge:

- Muszáj, a képeimet lesegetni? – felettébb kellemetlen volt, hogy én csak ott állok mellette, és hallgatom, ahogy minden kép után mond valamit.
- Végül is nem. De akkor mit csináljunk? – rántotta meg a vállát, és még utoljára szemügyre vett még egy fotót, majd felém fordult.
- Éhes vagyok. – biggyesztettem le a számat, s néztem rá nagy szemekkel.
- Anyud kajája nincs még kész?
- Nézzük meg. – fogtam meg a csuklóját, és húztam le magam után. A nappaliba leérve megcsapott az-az ismerős illat. Jobban mondva szag. Akár nevezhetném bűznek is.
- Anya. – ordítottam el magamat.
- Tessék kislányom, mi a baj? – jött ki a szobából, telefonnal a kezében. Orra egy kicsit mozdult~gondolom megérezte.~ a konyha felé fordult, s kiejtette kezéből a mobilját. – Jézusom. – futott az ételünkhöz oda, de én már tudtam, hogy az menthetetlen.
- Azt hiszem inkább együnk valami mást. – forgattam meg a szemeim. Hogy lehet anyám ilyen felelőtlen? Akár ránk is gyújthatná ennyi erővel a házat. Felvettem a szétesett telefont a fölről, visszatettem bele az akkumulátort, és a hátulját, majd letettem az asztalra.
- Azt hittem tud főzni. – nézte Justin anyámat.
- Tud is! Csak nem tud ott maradni mellette. Ha nem menne el telefonálgatni, és egyéb dolgait intézni, akkor jó szakács lenne. – feleltem egyszerűen, majd odasétáltam anyumhoz, hogy megkérdezzem segíthetek-e valamit. Miután a válasz a szokásos,,nem” volt, elküldött minket, hogy üljünk be valahova, mert most már biztosan nem fogunk tudni itthon enni.
- Hova menjünk? – kérdeztem Justint, s közben a szobám felé tartottam fel.
- Pizza? – felelte, s követett, mint ahogy egy jó kutya tenné ezt.
- Valahogy most nem kívánom. – vakartam meg a fejem, s nyitottam ki a gardróbomat.
- Mcdonalds? – vettette fel újabb ötletét.
- Nem vagyok oda annyira a mekis kajáért. – léptem ki gardróbomból immáron egy ruhával.
- Akkor hova menjünk? – terült el az ágyamon.
- Gyros? Szereted? – mentem be a fürdőbe.
-  Imádom. – csillantak fel a szemei, majd bejött utánam.
- a-a. – raktam mutatóujjamat a mellkasára, és kifelé toltam.
- Olyan izé vagy. – úgy viselkedett, mint egy 5 éves kisfiú. Ezen csak nevetni tudtam, majd becsuktam az ajtót, s bezártam magam után. Átvedlettem a ruhácskámba.
-Wow. – nyögte ki Justin, miután kijöttem a fürdőből.
-Köszönöm. – jelent meg arcomon egy halvány pír.
- Nem fogsz így fázni? – tette fel a kérdést, amire persze tudta a választ.
- De. – vigyorogtam rá. – Viszont úgy terveztem, hogy egy szövetkabáttal, megoldom ezt a problémát.
- Te tudod. – rántott vállat. Való igaz, ősszel nem éppen ilyen lengén kéne öltözni, de most valamiért ez tetszett meg. Előkerestem azt a bizonyos kabátot, felvettem, a zsebébe belecsúsztattam a pénztárcám, majd útrakésznek nyilvánítottam magam. Illetve már csak egy dolog hiányzott. A cipő. Előhúztam az ágyam alól, egy dobozkát. Itt tartottam a legújabb szerzeményeimet.
- Nézd. – nyújtottam Justin felé csillogó szemekkel.
- És most mit is kéne csinálnom pontosan? – hőkölt hátra, majd rázta meg a fejét.
- Olyan csodálatos nem? – mutattam még mindig neki mit sem törődve azt előbbi viselkedésével.

Justin szemszöge:

- Úristen. Milyen gyönyörű, hol vetted? Lehet kapni az én méretemben is még? – imitáltam egy lányt.
- Ú.. Azt hiszem, ezt inkább hanyagoljuk. Rossz emlékeim lesznek. – nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Inkább menjünk, csak egy pillanat. – emeltem fel mutató ujjamat, s bementem a fürdőszobába. Párszor beletúrtam hajamba, ezzel igazítva az amúgy is fantasztikus sérómon, majd útrakésznek nyilvánítottam én is magamat.
Gabi anyukájától elköszöntünk, majd a kocsi felé vettük az irányt. Hírtelen bevillant egy fantasztikus ötlet, amivel a mai napon kikészíthetem Gabit még, így arra hivatkozva, hogy, fenn hagytam a telefonom, mindjárt jövök” visszamentem.
- Maya. – nyitottam be a szobájába. – zavarok? – kérdeztem udvariasan, bár tulajdonképpen nem is érdekelt.
- Nem. Gyere be nyugodtan. Mit szeretnél? – mosolygott rám kedvesen.
- Tulajdon képpen épp sietünk, csak azért ugrottam vissza, hogy megkérdezzem, hogy aludhatunk-e együtt a lányával? – dőltem neki a komódnak.
- Együtt? – látszott rajta, hogy nem kicsit sokkoltam le.
- Persze nem csinálnánk semmi olyat. Csak úgy gondoltam, illetve gondoltuk, hogy tök jó lenne, persze azért úgy nem akartuk, hogy te ne egyezzél bele, és arra gondoltunk, hogy nézhetnénk filmet, meg majd beszélgetünk, még egyszer kihangsúlyozom, hogy én nem vagyok olyan fiú, úgyhogy nem csinálnánk semmi rosszat, és…. – vetettem be a szokásos sokat dumálok úgy is közbevágnak szitut.
- Rendben. – szakította félbe a mondatomat, pont, ahogy képzeltem.
- Köszönöm. – öleltem megy gyorsan, majd ki sliccoltam egy most már sietnem kell szöveggel és odasiettem a kocsihoz.
- Na, mi tartott ilyen sokáig? – ült be a kocsiba, s nézett rám az anyósülésről.
- A zsebemben volt. – rántottam vállat. – Mindenhol kerestem, csak ott nem.
- Gratulálok. – forgatta meg a szemeit.  – Ne vezessek én? Elvégre én tudom, hogy merre kell menni.
- Ha gondolod. – nyitottam ki a kocsi ajtaját, majd átsétáltam az anyósülés felőli oldalra. Ő ugyanígy tett, így immáron elindulhattunk…

Gabi ruhája.. =)

# 22. hasonlóság.. #

Nah gyerekek itt a következő rész :) Nagyon köszönöm a kommenteket ♥ 
ui.: Ez hosszabb mint szokott, no meg pár kép is helyetkap benne :D 
ui.2.: A héten már csak szombaton, vagy vasárnap várható esetleg új rész ♥♥

- Nem vagyok szemét. Felőlem egész hétvégén itt lehetsz. – vigyorogtam.
- Akkor ez is meg van beszélve. – bólintott egy aprót a fejével.
- Csak azt ne mond, hogy előre tudtad, hogy ezt mondom. – tátottam el a számat.
- Annyira azért nem vagyok jó, csak reménykedtem, hogy ezt fogod mondani…

Justin szemszöge:

- Most arra kanyarodj! – mutatott balra, s beértünk egy zsákutcába.
- Gabi, nem akarom a tájékozó képességedet leamortizálni, de ez egy zsákutca. – álltam félre az út szélén az autóval, s néztem rá vigyorogva. Valahol tetszett, hogy eltévedt a saját városában.
- Komolyan? – kapta a szájához kezét. – De várjunk csak. Mi az a zsákutca? – nézett rám nagy szemekkel, mintha valami rosszat csinált volna. Látszólag arra várt, hogy elmagyarázzam neki.
Mielőtt elkezdtem volna mondani felsóhajtottam. – Tudod a zsákutca… - kezét vállamra tette, s ő folytatta.
- Vicceltem. Azért ennyire nem vagyok hülye. – rázta meg a fejét, majd az ajtó felé fordult s kinyitotta. – Amúgy pont jó helyen álltál meg. – mondta, miután kiszállt, s becsukta az ajtót. Én is gyorsan kipattantam, s melléálltam. Ő éppen kotorászott a táskájában.
- Mit keresel? – dőltem neki a szépen megmunkált vasból készült kapunak.
- A kulcsokat. – nyúlkált bele minden apró zsebbe.
- És ha csöngetnénk? – rántottam vállat.
- De a kulcsok akkor sincsenek meg. – kutakodott tovább.
- Viszont ki tudod szórni az egészet, és akkor meglesz. – azzal a lendülettel meg sem vártam, hogy válaszoljon, megnyomtam a kapucsengőt.
- Tessék? – hallottam egy női hangot. Csak arrébbálltam, és vártam, hogy Gabriela válaszoljon.
- Szia, anya. – szakadt el egy pillanatra a kulcs keresésétől. – Beengednél? Nincs meg a kulcs.
- Persze lányom gyere csak. – mondta, majd a nagykapu nemsokára ki is nyílt.
- Beállsz a kocsival, vagy kinn hagyod? – nézett vissza miközben befelé sétált.
- Kinn hagyom. Hátha megyünk még valahova. – rántottam vállat, s követtem. Halkan benyitott, majd levette a cipőjét. Én is így tettem, s mentem végig utána a nappalin át a konyhába.
- Szia, anya. – vett el egy almát a pultra kitett gyümölcsös kosárból. Éppen sütött valami ételt, aminek mesés illata volt.
-Szia.. – fordult meg, majd mikor észrevett engem is szemei kitágultak. – sztok.
- Jónapot. – túrtam bele hajamba.
- Gabi nem is mondtad, hogy barátod van. – csillogtak anyja szemei. Jól kezdődik a hétvége. Egyetlen lányára néztem, s kajánul elvigyorodtam.
- Mert ő nem is.. – nem hagyta anyja, hogy befejezze egyenesen felém sétált, és elárasztott a kérdéseivel.
- Az én nevem Maya. És tegezz nyugodtan. Hány éves vagy? Hol laksz? A lányommal egy suliba jártok, vagy máshol ismerkedtetek meg? – sorolta, s egyenesen a nappaliba vezetett, ahol a kanapéra le is nyomott. Mellém ült, és még folytatta a többi kérdését. Látszólag még sokat akart kérdezni. Egy pillanatra elnéztem feje mellett, s a konyhában Gabi idegesen a fejét rázta, s pusmogott magának valamit, majd a villanytűzhelyhez sétált, letette az almát, s arrébb húzta az ételt. Szórt rá fűszert, és mint a jó szakácsok összeforgatta az ételt fakanál nélkül.
Úgy tűnik nem most áll először a tűzhely előtt.
- Mit nézel annyira? – fordult meg Maya. – Te jó isten. Az ebéd. – pattant fel, s Gabi mellé futott. Lassan én is felálltam, s komótosan megindultam feléjük.
- Jó lenne, ha nem gyújtanád ránk a házat. – vigyorgott Gabriela.
- Mi lenne velem nélküled? – emelte égnek Maya a kezeit, majd megölelték egymást. Felém fordult, s mutató ujjával hangsúlyozta mondatát. – Ő jó háziasszony lesz. Nem olyan hebrencs, mint én, s rengeteg ötlete van, míg én csak az anyámtól tanult hagyományos ételeket főzöm. Ha van eszed fiam, akkor megtartod a lányom. – vigyorgott, majd a majdnem odaveszett ételhez fordult.
- Úgy lesz. – bólintottam fejemmel, majd Gabi szemébe néztem, aki szikrákat tudott volna szórni.
- Anya megmutatom Justinnak a házat, mielőtt kiforgatod neki az egész életem. – forgatta meg a szemeit.
- Amúgy a nevem Justin. Csak nem volt időm bemutatkozni.  – mondtam volna még egy két dolgot, de Gabirela megfogta a karom, s húzni kezdett.
- Fiatalok. – hallottam még az anyja hangját, majd felbaktattunk a lépcsőn.
- Ajánlom, hogy a nap végére elmond anyámnak, hogy nem járunk. – fenyegetőzött, s közben csuklómnál fogva húzott.
- Fürdő. – nyitotta ki az egyik ajtót, de pillanatnyi időt sem hagyott, s már csukta is vissza.
- De nem is tudtam körülnézni. – szűkítettem össze szemeim.
- Majd este, ha fürdesz, szét tudsz nézni jobban is, ha akarod. – forgatta meg a szemeit, majd ismét benyitott egy szobába. – Ez itt anyámék szobája. Itt sem leszel sokat, így mehetünk is tovább. – vitt a következő ajtóhoz.
- Veled sem valami élvezet a körülvezetés. – csücsörítettem.
- Haza is lehet menni, ha nem tetszik valamit. – mondta, majd becsukta az ajtót, ami mint kiderült a testvére szobájába engedett bebocsájtást.
- Jó és ez itt a vendégszoba. – mutatott a Toniéval szemben levő ajtóra. – Van fürdője is. - rántott vállat, majd ajkára harapott, s nekidőlt a falnak. Halkan benyitottam, majd körülnéztem. Egy átlagos kis szoba volt. fehér falai voltak, bár az egyik egy nagy vörösesbarna bambusz ágaskodott. Nagy ablakai voltak, amit nagy hófehér függönyökkel és sárgás-vöröses sötétítőfüggönnyel díszítettek. Az ágyon fehér huzat volt, s azon egy piros kockás takaró. A szőnyeg is pirosan díszelgett, s a bútorok mahagóni színben pompáztak. Nem mellesleg a falon pár kép is helyet kapott. A kilátást pedig az erkélyről már nem is említem.
- Szép. – indultam el a fürdő felé. Bent sem fogadott különb látvány. A színek teljesen összhatásban voltak.
- Ha majd kell, törülköző azt itt találod. – nyitotta ki a bent lévő komód egyik fiókját.
- Rendben. De amúgy miért van két ajtó? – érdeklődtem.
- Azért mert minden szobához nincs külön fürdő. – tolta vissza a fiókot.
- Értem. És én kivel fogok osztozni? – néztem közben bele a tükörbe, és nyugtattam meg magam. A hajam még mindig jól állt.
- Velem. Az én szobám van melletted. – vont vállat.
- Hű milyen szuper. – húzogattam szemöldököm, s kajánul elvigyorodtam.
- De bolond vagy. – mosolyodott el, s rázta közben a fejét.
- Na, most pedig jön a te szobád. – csaptam össze a tenyerem.
- Abban nincsen számodra semmi érdekes.
- Azért én megnézném. – kacsintottam rá, s átmentem a fürdőn át hozzá. Ilyen lány szobát sem láttam még. Három fal rózsaszínes-pirosas volt, míg a negyedik fekete. Az ágyon szintén a fekete, és ez a különleges szín dominált. A lámpák pedig teljesen összhangban voltak a szobával. A függönyökön szintén fekete sötétítő függöny volt, s az ágy fölött lógott egy kép.  Ő volt rajta. Furamód ez is illett a szobához. A kép mintha régen készült volna mesterségesen volt öregítve, s egy rózsaszín keretet kapott.
- Azta. – csak ennyit tudtam kinyögni. Az egyik rózsaszín falon legalább 10 kép kapott még helyet. Volt, amelyiken az anyjával volt, vagy családi kép, és volt közte olyan is, ami Samanthaval készült. Nyaralási képek is, és volt egy kép, amin egyedül ő volt egy igen régi ruhában.
- Ez valami bál volt? Tetszik a ruhád. Olyan régies. – nézegettem a képet.
- Az a dédnagymamám. – vigyorgott. – De különben tényleg bálba készült.
- Úristen mennyire szembetűnő a hasonlóság... – tátottam el a számat.

Vendég szoba =)

Gabi szobája...

Nappali =)
















Közös fürdő 

Kép a falon =)








Remélem tetszett, bár ez sem valami nagy érdekfeszítő rész =) ♥

# 21. Egész hétvége... #

Bocsánat, hogy egy ilyen lapos résszel jövök, csak már javában készülődök a karácsonyi részhez :) ♥ Na meg sry, hogy ilyen lassan is hoztam a rész.. Köszönöm a komikat az előhöz ♥

-Rendben. – engedtem el. Kicsit már túl lelkisnek éreztem ezt az egészet.
- Hm? – nézett mélyen a szemembe.
- Segítek olyanná lenned, mint régen…

Gabriela szemszöge:

Fáradtan nyitottam ki a szememet. Szombat reggel volt. Egy különleges nap. Ma hazamegyek, és a kényelmes ágyamban aludhatok.
Már csak a ruháimat kellett összeszednem, és felszállni egy vonatra.
-Sam ébren vagy? – szólaltam meg rekedtesen. Sam csak morgott egyet, majd a fal felé fordult. Az ágyam melletti éjjeli szekrényemhez nyúltam a telefonomért. Unottan megnéztem az időt. 8:15.
- Készülődnöm kell. – húztam fejemre a párnát. Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból.
Elővettem egy fehérnemű szettet, egy farmert, egy fehér pólót, és egy fekete mellényt. Felöltöttem magamra őket, majd a tükör elé sétáltam. A hajamat most hullámosan hagytam, majd szememet vékonyan kihúztam, használtam egy kis alapozót, szempillaspirált, és a kedvenc szájfényemet.
Odasétáltam Sam ágya mellé, és kelteni kezdtem.
- Nem fogsz kikísérni az állomásra igaz?
- Álmos vagyok. – nyögött fel keservesen.
- Rendben. Én viszont megyek. Majd vasárnap vásárlunk oké? – mosolyodtam el. Olyan édesen aludt. Mivel válasz nem jött gondolom visszaaludt, vagy csak nem volt ereje mondani valamit, így felkaptam a bőröndöm, és elindultam az állomásra.
••• a vonaton ülve •••
Alig fél órája utazhattam, mikor megszólalt a telefonom. Automatikusan kaptam fülemhez meg sem nézve, hogy ki is hívhat.
- Mondjad. – szóltam bele unottan.
- Hm.. Ennyire örülsz nekem? – szinte biztos voltam benne, hogy mosolyog.
- Nem néztem, hogy ki hív. – rántottam vállat.
- Hol vagy? – kezdett új témát.
- Úton hazafelé. – fészkelődtem egy kicsit.
- Azt hittem, hogy segítesz nekem. – hallottam egy meglepődött hangot is.
- Nem tudtam, hogy reggeltől estig veled kell lennem ahhoz. – ráztam meg a fejem, de közben mosolyogtam. Érdekes, hogy eltűnök, és már is kellek másoknak. – Bár ha gondolod, gyere le. A hétvégét otthon töltöm, és vásárolni megyek Sammel elvileg.
- Rendben. Másfél óra múlva ott vagyok. – e kijelentésén nevetnem kellett. Olyan határozottan mondta, hogy egy pillanatra már el is hittem.
- Gyere. Várlak szeretettel. – mentem bele játékába.
- Az állomásra ne menjek ki? – szinte éreztem, ahogy mosolyog.
- De gyere oda is. – kuncogtam. – De most leteszem. Ha valami infó kell, érdeklődd meg barátosnémtől. – forgattam meg a szemeim. – Szia.
-Szia.- hallottam még, majd kinyomtam, és zenét kezdtem hallgatni. Tényleg lehetett volna annyi eszem, hogy mondom valamelyik családtagomnak, hogy jöjjenek ki elém. Bár talán nem is érte volna meg, mert úgy is programot szervezett volna anyám drága barátja. Akkor meg csak feleslegesen növelem a számlámat. Végül is csak pár tömbre lakok az állomástól. Fél óra alatt haza is érek.

••• Az állomásról sétálva. •••

Unottan húztam magam után a bőröndömet. Ha haza érek az lesz az első, hogy az egészet beleborítom a szennyes kosaramba, no meg persze megtámadom a hűtőt.
- Mikor lesz már tél? – nyögtem fel. Mindennél jobban szerettem volna most egy kis szünetet. Fárasztó az iskola be kell, valljam. És még csak most kezdődött az év. Nagy gondolkodásomból a mellettem csiga tempóban haladó autóból fütyülő ember szakított ki.
- Szia, cica ne vigyelek el?
- Kopj le. – ráztam meg a fejem, majd gyorsabbra vettem a tempót.
- Ezért kellett Samet megkérdeznem, hogy hol laksz? – nevetett fel. – Nem vagyok én pedofil. Ráadásul nem fogadott boldogan. Azzal kezdte, hogy miért pont én zavarom a legszebb álmát meg.
- Justin?- álltam meg és fordultam felé. Valóban ő volt. Megállította az autót, majd kiszállt belőle, s bőröndöm után nyúlt.
- Hátra rakom. – küldött felém egy szívdöglesztő vigyort.
- Te, te mit keresel itt? – hitetlenkedtem.
- Hát nem megmondtam, hogy jövök? – arcán még mindig ott volt az a levakarhatatlan vigyor.
- De én azt hittem, hogy csak viccelsz. Most komoly leautókáztál idáig? – tátottam el a szám.
- Hát látsz engem nem? Meg is fogdoshatsz, ha gondolod. – húzogatta szemöldökét.
- Ó, arra nincsen szükség. Most bizonyítottad be, hogy tényleg te vagy. – forgattam meg a szemeim. Beültünk az autóba, s elindultunk.
- És most merre is kell menni? – kérdezte Jus.
- Sam ezt nem mondta? – fordítottam felé fejem.
- Nem. Valami olyasmit mondott, hogy hátha nem látnál szívesen, így nem mondta meg a címet. – rázta meg a fejét. Úgy látom nem csak Samantha nem kedveli Justint, hanem ez fordítva is igaz. Akkor úgy tűnik, hogy teendőim között annak is szerepelnie kell, hogy összebarátkoztassam őket.
- A következő utcánál jobbra. – mutogattam kezemmel is.
- Rendben. – húzta el a szó végét. Úgy tűnik, jó kedve van.
- És meddig maradsz? – érdeklődtem.
- Ameddig el nem zavarsz. – nézett felém egy pillanatra, majd ismét az útra emelte tekintetét.
- Nem vagyok szemét. Felőlem egész hétvégén itt lehetsz. – vigyorogtam.
- Akkor ez is meg van beszélve. – bólintott egy aprót a fejével.
- Csak azt ne mond, hogy előre tudtad, hogy ezt mondom. – tátottam el a számat.
- Annyira azért nem vagyok jó, csak reménykedtem, hogy ezt fogod mondani… 

# 20. Segíts megváltozni... #

Hola mindenkinek =) Ne aggódjatok, Ryanre is kerül még sor :D Nem feledjük el őt sem ám :D >< ♥

Köszönöm szépen a komikat, és most mint látjátok nem vártam egy hetet :P Köszönjétek bnőmnek, aki a szart is kiverte belőlem, csak hogy ma megírjam a részt :D És valóban. Jutott rá idő, mivel holnap csak 4 órám lesz xP  

És van egy kisebb újítás is. Hát mondjuk, hogy ez még nem a végleges, csak morfondírozok a külsőn :) Azért erről is megírhatjátok a véleményeteket :) Mindent szívesen olvasok :) 

- Úristen. – nevetett fel keserűen. – Hogy én nem tudok alkalmazkodni? És hogy féltékeny vagyok? Pont, hogy nem. Soha nem kéne a szánalmas életed. Különben is látom rajtad, hogy te se szereted az életed. – rázta meg a fejét.
- Ne lássál már a lelkembe légy szíves. Főleg, ha ilyen pocsék médium vagy. – löktem hátrébb, majd kiviharoztam onnan is…

Justin szemszöge:

Nem tudom, hogy miért, de utam egyből Gabihoz vezetett vissza. Talán mert ő az egyetlen, akit még valami barátfélének mondhatok. Legalább addig, amíg Ryan el nem mondja neki mérgében, hogy fogadtunk.
- Fulladj meg Ryan. – lihegve álltam meg az ajtóban. Hangosan kopogtam az ajtón, már-már vertem, mire végre kinyitotta Sam.
- Gabi? – néztem be a feje felett.
- Szia, neked is. – mondta gúnyosan.
- Jól, van jól van. De Gabi? Beszélnem kell vele. – hadartam neki, s közben beljebb toltam az ajtót.
- Mit csinálsz? Eszednél vagy? Vagy talán ittál? Menj innen jó? És ha majd lenyugodtál visszajöhetsz. – osztotta nekem az észt.
-Gabriela itt vagy? – kiabáltam be.
- Justin fejezd már be. – jött ki a folyosóra, s csukta be maga után az ajtót. Természetesen úgy állt, hogy háta mögött fogta a kilincset.
- Beszélni akarok vele, csak öt percet kérek. – duzzogtam.
- Már aludni készül.
- Akkor hallotta volna, hogy kiabálok neki.  Itt van egyáltalán? – rángattam el az ajtótól, s nyitottam be nagy irammal.
- Justin! – kiabált Sam, s jött be utánam, de nem foglalkoztam vele. Gabi az ágyán feküdt, zenét hallgatott. Szemei csukva voltak. Odasétáltam hozzá, s kezemet óvatosan vállához érintettem. Arcán kisebb ijedtség volt, amikor felém nézett. Kikapta gyorsan füléből a headsetet és felült.
- Te mit keresel itt? – mondta hangjában egy kis meglepődöttséggel.
- Biztos szeretet hiánya van. – Mondta mögöttem barátnője. Inkább nem is reagáltam rá.
- Sam. – húzta oldalra a száját Gabi. Gondolom valami női dolgokat beszélhettek meg maguk között, de nem igazán bírtam leolvasni az arcáról, hogy mit is üzen barátnőjének.
- Jól van. Bocsi. – Érezni lehetett, hogy nem azért kér bocsánatot, mert megbánta, amit mondott. Gondolom csak barátnőjére volt tekintettel. – Megyek. Beszéljétek, meg aztán húzz innen! – hátrafordultam, s Sam karba tett kézzel állt előttem. Gabira pillantott, megforgatta szemeit, majd kinyögött egy,, illetve ha gondolod, maradj. Csak ne sokáig” –ot. Lassan kilépett a szobából, s becsukta maga után az ajtót.
- Mizu? – mosolygott édesen.

Gabriela szemszöge:

Mizu? – mosolyogtam rá. Igazából ezt is csak azért kérdeztem, mert álmos voltam, aludni szerettem volna, ő pedig itt volt, és terveimet hiúsította meg azzal, hogy nem mondja el, hogy mit akar.
- Összevesztem Ryannal. – forgatta meg szemeit. Úgy beszélt a haverjáról, mintha csak egy lenne a sok közül.
- Miért? – érdeklődtem.
- Azért mert- nem szólt semmit. – mert Ryan féltékeny. Nem bírja elviselni, hogy én híres vagyok, ő meg hozzám képest senki.
- Justin. – tettem praclimat a vállára. – ezt mindenki tudja, hogy nem igaz. Te is tudod. – Nem szóltam, csak ajkamba haraptam. Rossz érzés volt szembesíteni azzal, hogy igen is nem Ryanban van a hiba, hanem benne.
- De…- hangja elhalt volt. – Mi van velem? A legjobb barátomat vesztettem el.
- Majd kibékültök. – húztam magamhoz közelebb, és megöleltem. Arcát nyakamba fúrta, s kezeit derekamra tette. Furamód jó érzés fogott el. Nem olyan volt őt ölelni, mint Ryant. Más, de még is baráti. Nem vagyok Justinba szerelmes, csak… talán egy kis halovány fellángolás lehet felé. Gondolataimat egy fájó érzés szakította meg.
- Justin. – nyögtem. – Kinyomod belőlem a szuszt is.
- Bocsi. – dünnyögte, majd engedett szorításán.
- Segítsek megbékélni Ryannal? – kérdeztem.
- Nem fog menni. - Homlokát az enyémnek döntötte, s közben még mindig derekamat fogta.
- Ugyan miért? – halkultam el. Enyhén zavart közelsége, de nem akartam így is elszomorítani azzal, hogy nagyobb távolságot szeretnék. Csak csendben tűrtem, ahogy beszél hozzám, barátjáról.
- Azért, mert meg mondta, hogy nem akar belőlem többet. – köszörülte meg torkát. Hangja kicsit rekedtes volt.
- Pontosabban mit mondott?
- Az már mindegy. – rántott vállat.
- Justin. – simítottam arcára. – Hogy segítsek, ha nem mondod el?
- Ha igazán segíteni akarsz, akkor tegyél olyanná, mint amilyen régen voltam.  – nézett rám komolyan, ám de letörten.
- De én nem tudom, hogy milyen voltál régen. Nem a legjobb személyt kérted meg erre. – suttogtam neki.
- Kérdezd meg Ryant. Ő mindent, de mindent tud rólam. – ölelt meg most ő.
- És nem félsz, hogy kiadja a titkaid? 
- Nem. Attól még, hogy összevesztünk ismerem. Legalábbis azt hiszem. Régebben ismertem. Mostanában valahogy nem nagyon jutott a figyelmem középpontjába. De ő nem olyan. Sosem tenné ezt. Bántaná a lelkiismeret.
-Rendben. – engedtem el. Kicsit már túl lelkisnek éreztem ezt az egészet.
- Hm? – nézett mélyen a szemembe.
- Segítek olyanná lenned, mint régen… 

Ez itten nem rész!!!

Üdvözletem a seregnek :D


Egy poénnal indítanék amit drága osztálytársam írt le TZ-ben :P 


Fogalom: 
• Múmia: Befáslizott király XD XD xD Ohh igen ezért is jó a 9/A ><

Csak üzenném, hogy a héten biztosan lesz rész, csak egyenlőre elvagyok havazva, mert minden napra jutott egy jó ki TZ + amellé ugye tanulni való.. Szóval fiaim :) Adok nektek egy kis őő Időeltöltést :D

1.) Mit változtassak a blogomon?
2.) Tetszik-e a töri, vagy alakítsam úgy a törit, hogy ennek vége legyen karácsonyig, és onnantól mássikkal folytassam?
3.) Vmi egyéb óhaj sóhaj :) Különlegesség a blogra? Esetleg vki blogja kerüljön ki? :)

ui.: Bnőm "nagyon nagy" Bieber rajongó. Kérésére a neve cenzúrázva >< De azért az msnen írt kommentárja nyílvánosságra hozására engedélyt kaptam szó ittvan:
,, Most döbbentem rá, hogy Justin milyen egy ribanc és ráadásul még beképzelt is. De én ezt nem ilyen finoman mondtam volna el neki, hanem a képébe kiabáltam volna, hogy : - "Beképzelt kurva vagy" és lendületből pofáncsaptam volna egy lapáttal. "
Azért ezen nem kevés ideig szakadtam :D

4. ) Egy karácsonyi különszámhoz mit szólnátok? :) Mondjuk egy jó hosszúhoz... hm... 4 oldal? =) Az dupla olyan hosszú lenne mint a szoksásos :D Esetleg 5 Ha jók vagytok és ugyanúgy komiztok mind mindig is ^^

ui2: Nehogy azt higgyétek, hogy nem olvasom a komiaitokat. Minden kominak nagyon de nagyon örülök =)
♥♥♥
Ha elolvastad köszönöm:D

# 19. Veszekedés... #

Istenem komolyan mondom, hogy szánom bánom, csak egyszerűen mindig amikor írni akartam megzavartak. ígértem, hogy a kövi rész nem ilyen lassan jön :) ♥ És köszönöm a rengeteg komit ^^


- Nem! Énekesnőnek. – vettem egy mély levegőt ezzel is lenyugtatva magam.
- Akkor fuss be minél előbb, és majd turnézhatunk együtt. – kacsintott rám.
- Semmi áron drága, semmi áron. – simítottam végig arcán….

Gabriela szemszöge:

- Még sokáig elbeszélgettünk ott, és felfaltuk az összes ennivalót, majd visszaindultunk a kocsihoz. Justin hozta a kosárkát, én pedig a terítőt. Hírtelen kiraktam a lábam Justin elé, ő pedig eltanyált.
- Ezt miért kellet? – nézett rám fájdalmas arckifejezéssel.
- Mert fogadtunk. – húzogattam a szemöldököm.
- De ez így nem ér. – durcizott be.
- Le volt írva valahova, hogy csak saját hibádból eshetsz el?
- Na, jól van. De akkor én is kapok cserébe majd valamit. – nézett rám. Úgy gondolom ez így fair. Ha már kijátszottam, akkor had örüljön egy picit ő is.
- Rendben. Tudod, - gondolkoztam, hogy hogyan is fogalmazhatnám meg úgy, hogy ne sértődjön meg. – tudsz te kedves is lenni. – mosolyogtam.
- Örömmel hallom. – ránéztem arcára, de semmit nem tudtam róla leolvasni. Talán megsértettem.
- Mikorra érünk vissza? – dörzsöltem meg a szememet.
- Álmos vagy cica? – mondta még ugyanazzal a kifejezéstelen arccal. Igen minden bizonnyal megsértettem az Ego-ját.
- Nem, nem vagyok az, csak érdekelt. – rántottam vállat. – Muszáj cicázni?
- Nem. Semmit sem muszáj, csak tetszik….

Justin szemszöge:
••• Az iskolában•••

Felkísértem a szobájáig.
-Hát, köszönöm szépen. – mosolyodott el. – Élveztem. Nagyon hangulatos volt, és ízlett a kaja is.
- Akkor rendben van.  – nem tudtam úgy csinálni, mintha nem zavar volna az a mondata. Talán megváltoztam volna? – És én?
- Mi te? – értetlenkedett. Ne már. Most komolyan mondjam ki?
- Meg dumáltuk az ennivalót, az erdőt, de rólam nem mondtál semmit. – Rosszul fogalmaztam meg. Biztosan nem változik az ember véleménye egy rövid idő elteltével meg.
- Rólad. – pirult el egy kicsit. – Hát.. Jól éreztem magam veled, bár volt, hogy néha elég izé voltál. – vakarta meg a fejét.
- Izé? – húztam oldalra a szám.
-Hát, igen. – nyelt egy nagyot. – Tudod néha kicsit, mindegy hagyjuk.  – fordult meg, és nyitott volna be a szobába, de elkaptam a karját.
- Mond ki.  Szeretném hallani, hogy mit gondolsz. Ryan sem beszél valamiért velem már. Egy szobában lakunk, és hozzám se szól. Ez azért elég nyomasztó. Még is csak a legjobb haverom, vagy mi.
- Néha eléggé úgy viselkedsz, mint egy beképzelt sztár. – hajtotta le a fejét.
-Mi? – tágultak ki a szemeim. Most ez komolyan kimondta, vagy én hallottam rosszul.
- Na, jó, ez így eléggé kínos. – mondta,s elnézett jobb oldalra. Én is arra fordítottam a fejem, de nem láttam semmit, ami érdekelhetné, így marad az, hogy nem akar rám nézni.
- Én most megyek. – intettem neki, s elkezdtem nagy léptekkel távolodni.
- Justin várj…. – kiabált utánam. – Most haragszol? – hallottam a hátam mögül.
- Nem, nem haragszom.  – feleltem rekedtesen.
- Biztos? – lépteket hallottam, így szinte biztos voltam, hogy felém jön. Nagy levegőt vettem, ezzel is lenyugtatva magamat. Valóban nem esett jól, hogy azt mondta, hogy úgy viselkedek, mint egy beképzelt sztár. Nekem ez fel sem tűnt. Vajon Ryan is így gondolja? Vagy csak azért mondja, hogy velem kiszúrjon?
-Biztos. – suttogtam, s elfutottam egészen a szobámig. Halkan benyitottam, hátha Ryan alszik már, de csak gépezett. – Szia Ry haver.
Felém sem méltóztatta a fejét emelni. Csak egy kisebb torokköszörülést hallottam, s ismét nyomkodta a billentyűzetet.
-Meddig fogod ezt csinálni? – forgattam meg a szememet. – Tudod ez gyerekes. – mondtam szánalommal a hangomban. Ryan csak felállt, s pillantásával gyilkolni is tudott volna.
- Hagyjál békén Justin. Veled én végeztem. Vegyük úgy, hogy most beszélünk utoljára oké? Kezd elegem lenni belőled. Beképzelt vagy az az igazság. Menjél el. Jó bulinak tűnt, először, hogy idejössz. Azt gondoltam, hogy majd visszakapjuk a régi Justint, de úgy látom, hogy ez egyre inkább nem így lesz. Mindenkitől egyre távolabb vagy. Én vagyok az egyetlen, aki a sztárság előtti barátaidból megmaradt. De tudod meguntam, hogy örökké lekezelően bánsz velem. – vágta a fejemhez idegesen. – Nem vagyok a kutyád. Érted? Nem, vagyok, a, kutyád! – ismételte meg a szavakat jól kihangsúlyozva.
Lesokkolva álltam előtte. Az érzéseim kavarogtam bennem. Köpni- nyelvi nem tudtam. Az utolsó barátomat talán most vesztettem el. 
- Pattie, én , Chaz, és a többiek mind utálnak. Nem vetted még észre? – Arcán halvány mosoly jelent meg. Talán élvezi, hogy ezeket kimondhatja. – Tudod, nem én vagyok a szánalmas. – bólogatott hevesen, s közben megvetően tekintett rám. – Nem engem utál a saját anyám Justin. - mutatott magára. Nincs igaza. Biztosan csak megint valami baja lehet. Én szinte tökéletes vagyok. Talán zavarja, hogy lányok milliója rajong értem, ő érte pedig senki? Kisebbségi komplexusa lenne?
- Akkor, hogy ennyire örülj, jövő héttől nem fogok ide járni oké? Szerintem nem velem van a baj. Nem tudsz alkalmazkodni. Vagy féltékeny vagy. Igen biztos is, hogy az vagy. Tudod, szólhattál volna, neked is szerzek nőket.
- Úristen. – nevetett fel keserűen. – Hogy én nem tudok alkalmazkodni? És hogy féltékeny vagyok? Pont, hogy nem. Soha nem kéne a szánalmas életed. Különben is látom rajtad, hogy te se szereted az életed. – rázta meg a fejét.
- Ne lássál már a lelkembe légy szíves. Főleg, ha ilyen pocsék médium vagy. – löktem hátrébb, majd kiviharoztam onnan is… ..

# 18. Randi 2/2 #

Nah köszönöm a komikat, és mivel Belieber nem tudott komizni de msnen elküldte, hogy mit is gondol a részről, így úgy döntöttem, hogy páholyból élvezze már a dolgokat, és innen figyeljen mindenkire :P ♥ Remélem a rész tetszik. Ha nem, akkor is mond hogy tetszik ><
Juppi-juppi-jé. :)
 Cicc, ez tök jóóó. :)
 Vááárom, hogy Justin veszítsen. ;) <3 
Ja, és várom a kövit. :D <3
 U.i.: nem enged komizni. :-O :(


- De van. – hajoltam hozzá közelebb. Körülbelül 10 centi távolság volt köztünk. – Én találtam ki, az én szabályaim érvényesek.
- Akkor viszont nem játszok. – hajolt hozzám még közelebb…

Gabi szemszöge:

- Biztos vagy benne? – vágtam szomorú arcot, s tettem a nyakába a kezeimet.
- Határozottan. – vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Kár- sóhajtottam, s még közelebb mentem hozzá, majd kezemmel hasához értem. 
- Igazán? – csukta be a szemét és egy nagyot sóhajtott.
- Aham. – haraptam alsó ajkamba, s alhasa felé csúsztattam lejjebb a kezem. – Pedig én játszani szeretnék.
- Akkor legyen, ahogy szeretnéd. – köszörülte meg a torkát, s vett egy hatalmas levegőt, de közben szeme még mindig csukva volt. Erre csak mosolyognom kellett.
-  Merre megyünk tovább? – Mentem tőle hátrébb egy jó fél méterre, s egy győztes vigyor volt az arcomon.
- Szemét dolog volt. – mondta halkan csukott szemmel. – kijátszod egy férfi gyengepontját. – harapott az ajkába. Halkan felnevettem.
- A magamfajta lányoknak néha el kell érniük amit, akarnak. – mosolyogtam rá, majd sétálni kezdtem az úton.
- Rossz felé mész. – hallottam magam mögül.
- Hoppá. Pedig esküszöm mintha erre kéne menni. – vigyorogtam, majd mellé sétáltam. Megfogtam a karját, s most már a helyes irány felé húztam. – Oda érünk ma még ember? – emeltem az ég felé tekintetem.
- Hát, ha nem ráncigálsz, akkor igen. – mondta mély, nyugodt hangon. – Mellesleg ha előttem mész, akkor nem látod azt, hogy itt vigyorgok azon, hogy milyen könnyű is téged átverni.
- Tessék? – lepődtem meg.
- Az van, hogy igazából jó felé indultál el. De valahogy nem hagyhatom, hogy én legyek az áldozat, ezért kitaláltam, hogy félre vezetlek. Tulajdon képpen, most arra megyünk, ahol a kocsi van. – vágott önelégült fejet.
- Ezt nem veszem be. – nyújtottam ki rá a nyelvem, s karba tettem a kezem.
- Gyere, mert lassan mehetünk vissza a suliba. – látszott valami undor a képén.  Nem tudom miért, de hallgattam rá, s némán követni kezdtem. Talán azt vártam, hogy folytatja, de nem tette.
- Nem szereted a sulit? – kérdeztem végül én.
- Mert te szereted. – mondta némi szarkazmussal.
- Én szeretem. Nekem jóformán az iskola az életem. – hajtottam le a fejem, s én ezt a témát befejezettnek nyilvánítottam.
Csendben sétáltunk, amíg egy tisztásra nem értünk. Egyetlen egy lampion világított, ami egy fára volt felkötve. Az idő kicsit hűvös volt, s sötétedni is kezdett már. Valahogy nem izgatott, mennyi lehet az idő. Egyszerűen megfogott a látvány. Egy kis padocska a puszta közepén, s felette az a bizonyos lampion. A pad le volt terítve egy piros, fehér kockás terítővel, s rajta pihent egy marha nagy kosár.
- Kajálunk? – csillant fel a szemem.
- Éhes vagy? – vigyorgott.
- Attól függ, hogy mit rejt a kosár. – haraptam alsó ajkamba, és néztem úgy rá, mint egy kis ötéves.
- Egy nagy kígyót te dinka. – lökött meg oldalról.
- Félek a kígyóktól. – kezdtem el szipogni, s belé karoltam.
- Akkor legközelebb hüllő házba megyünk. – nevetett.
- Azt merd meg. – néztem rá szúrósan. – Mellesleg miből gondolod, hogy lesz legközelebb? – húztam fel a szemöldököm.
- Onnan, hogy amikor tükörbe nézek, még a tükörképem is randira hív cica. – kacsintott, majd az asztal felé sétált.
Én csak leesett állal néztem utána, majd miután elemeztem a mondatát megráztam a fejem, elsuttogtam egy idiótát, s helyet foglaltam vele szemben.
- Tudod eddig egész normális voltál, s most elrontottad ezzel a megszólalásoddal az egészet. – támasztottam meg kezemmel a fejemet.
- Akkor miért ülsz még mindig itt, hogyha elrontottam? – nézett fel rám egy pillanatra, majd a kosárban kezdett el turkálni.
- Esetleg nem találok haza? – flegmáztam egy kicsit.
- Csak egy út vezet vissza a kocsihoz.
- De mondjuk, én nem hagynálak itt. – forgattam meg a szemeimet.
- Van telefonom, hívok valakit. – kontrázott rá.
- Nálad van a kulcs, nem tudom beindítani az autót. – szorítottam ökölbe a kezem. Kihúzta az egyik mancsát a kosárból, elkezdett matatni a zsebében, majd hírtelen csak azt vettem észre, hogy felém dobja a kulcscsomót.
- Még valami? – Küldött felém egy műmosolyt, majd elővett egy nutellás kenyeret.
- Bunkó vagy Justin Drew Bieber. Tudd meg, hogy nagyon el vagy szállva. – kaptam ki a kezéből a szendvicset, majd hátat fordítva neki beleharaptam.
- És ezt minek nevezed? – vigyorgott. – Mi van, ha már egy hete nem ettem, vagy épp ez az egyetlen egy kaja van, amit magamnak csináltam, mert mondjuk, a többit nem szeretem, te pedig eleszed előlem?
- Jó ne ragozzuk túl. Nesze. – nyomtam a kezébe. – akkor kérek helyette valamit. – követelőztem. Előhúzott egy másikat, majd beleharapott, s felém nyújtotta. Kérdőn néztem rá, s megvártam, míg lenyeli a falatot.
- Csak visszaszolgáltattam azt, amit te elettél előlem. – rántott egyet a vállán.
- Istenem már egy falatot is sajnálnak tőlem? – nyúltam a szemem sarkához, s drámaian töröltem rajta egyet.
 - Színésznőnek készülsz? Mert akkor rosszul csinálod. – vigyorgott. Most kedvem lett volna jól képen törölni.
- Nem! Énekesnőnek. – vettem egy mély levegőt ezzel is lenyugtatva magam.
- Akkor fuss be minél előbb, és majd turnézhatunk együtt. – kacsintott rám.
- Semmi áron drága, semmi áron. – simítottam végig arcán….

17. Randi 1/2

Hali :) Bocsi, hogy ilyen lassan jött a rész, de valahogy nem volt időm.. Az előbbi rész a Ryan-nek szurkolóknak lett küldve ez viszont itt tömény Justin, és lesz ám folytatása is :P najó azért van benne egy kicsi Samantha is >< 


- Ő, igen. – Bocsi Humbert, azaz Ryan, de most menned kell. Majd legközelebb folytatjuk, ígérem.
- Hát jól van. – rántottam vállat. – Szia. Köszöntem el, majd a szobám felé vettem az irányt…

Gabriela szemszöge:

Miután Ryan elment pötyögtem egyet gyorsan Samnak, majd vártam, hogy megérkezzen. Hamar ide is ért, gondolom nem lehetett messzi.
- Szia. Segíts. – köszöntem neki, majd kérleltem.
- És ugyan miben segítsek asszonyságának? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, de mosolyogva.
- Szerinted? – vakartam meg a tarkóm. – Abban, hogy mit vegyek fel. – nevettem fel kínosan. – tudom, hogy nem érzek semmit Justin iránt, de valahogy még is ki akartam öltözni neki. Vagy talán, csak azért mert idegesített a fogadás?
- Szerintem légy természetes első randin. – mosolygott rám, majd itt lévő ruháim között kezdett el kutakodni. – Ugyanakkor, kápráztasd is el. – kacsintott, s kihúzott egy számomra kedvenc csíkos felsőt.
-És ehhez mit? – vigyorodtam el.
- Mondjuk ezt. – húzott ki egy átlagos farmert.
- Imádlak. – öleltem meg szorosan, majd átvedlettem a kiválasztott ruhákba.  – Majd elmegyünk egyik hétvégén vásárolni? – néztem rá boci szemekkel.
- Ez alap dolog csajszi. – nevetett fel.
- Jól van akkor. – mosolyogtam. A zsebemben hírtelen rezegni kezdett a telefonom. Sms-em jött.
~Kész vagy randi girl? :) Kint várlak a kapunál. Siess, mert 1 perc múlva küldöm a következő smst. :P ~
Az üzenete mosolyra késztetett. Felvettem gyorsan egy topánkát, felkaptam a kezembe a kabátomat, elköszöntem barátnőmtől, s a kifelé vettem az irányt. Amint kiértem az iskola ajtaján újra rezegni kezdett a telefonom.
~ Hm.. Jó felé jössz. Cicc-cicc xD Már majdnem itt vagy. ~
Felnéztem, s Justin előttem volt 10 méterre körülbelül, s nekidőlt a hatalmas vaskapunak.
-Szia. – vigyorgott kajánul.
- Hali. – haraptam alsó ajkamra. Haja az ég felé állt. Eszembe jutott az én nagy szerelmem Stefan Salvatore./vámpírnaplók/
- Na, gyere kislány. – nyitotta ki nekem a kaput.
- Merre felé? – kérdeztem már a kapu túloldaláról.
- Arra. – mutatott egy fekete Range Rover felé.
- És tulajdon képpen hova megyünk? – kérdeztem, miközben a kocsi felé sétáltunk.
- Az természetesen titok. – kacsintott rám, majd kinyitotta nekem az anyós ülés felőli ajtót. Ő is gyorsan bepattant, s zsebében kezdett turkálni, de nem talált benne semmit. Meg próbálta a másikban is, s előhúzott egy piros kis kendőt.
- Jajj remélem, nem ugyanarra gondolunk. – nevettem fel.
- Ha arra gondolsz, hogy most be fogom kötni a szemed, akkor dehogynem. – vigyorgott önelégülten.
- Muszáj? – néztem rá boci szemekkel.
- Természetesen. – vigyorgott, s bekötötte vele a szemem.
- Mennyit mutatok?  - kérdezte egy röpke idő után.
- Ha látok is van annyi eszem, hogy hazudjak. – sóhajtottam fel.
- Jól van. De ugye nem látsz? – mondta egy kis buzgó ötéves módján. Furcsa volt, hisz ez nem megszokott tőle. Ő általában,, igen én vagyok a híres tini sztár ” módjára viselkedik, s most pedig hírtelen nem. Talán ez lenne az igazi énje?
•••••••
Már időtlen idők óta utazunk, s kezdem unni.
- Sok van még? – nyavalyogtam.
- Nem már csak úgy két órát kell kibírnod. – nevetett fel, de közben egy kis gúny is ott volt hangjában.
- Most mi van? – görbítettem le a szám.
- Úgy alig 10 perce lehetünk úton, s te már most sipákolsz. – fújta ki a levegőt. – Veled se mennék hosszú útra. – szinte biztos voltam benne, hogy most vigyorog. Nekem viszont nem esett jól. Kezeimet összefontam, s az út végéig innentől meg sem szólaltam bármikor is kérdezett.
- Meg érkeztünk. – szólalt meg, s az autót leállította.
- Remek.  – sóhajtottam fel.
 Kiszállt az autóból, s engem ott hagyott a kendővel a fejemen.
- Rólam nem kéne megfeledkezni. – ordítottam ki.
- Itt vagyok, ne aggódj. – suttogta a fülembe. Azonnal kirázott a hideg, s egyben enyhén felugrottam az ijedségtől. Igen gyorsan megkerülte az autót. Ő csak felnevetett, s kisegített a kocsiból. Elvezetett egy darabig, majd ismét otthagyott. Hallottam, hogy az autó ajtaja becsukódik, majd egy pityegést, s ismét csönd.
- Ha itt mer hagyni, esküszöm, megfojtom. – morgolódtam magamnak.
- Hú, milyen kis tüzes valaki. – nevetett ki ma már isten tudja hanyaggyára.
- Örülök, hogy élvezed a szerencsétlenségemet. – ráztam meg a fejem. Éreztem, hogy fejem mögé nyúl, s bogozza ki a kendőn kötött csomót. – Remélem, nagyon jól érzed magad, mert eddig én szarul. Ahelyett hogy kinevetnél, inkább jobban figyelhetnél mások érzéseire. – itt már nem volt kendő a fejemen, s a szemébe nézve mondhattam meg neki a magamét. – Tudod mit? Inkább vigyél haza. – indultam meg a kocsi felé, de ő vállamnál megfogott, s megfordított. Amit ott láttam az valami csodálatos volt.
- Még mindig haza akarsz menni?  - kérdezte szorosan mögöttem. Kezei még mindig vállamat fogták.
- Azt hiszem, hogy nézelődnék még. – haraptam bele alsó ajkamba.
- De az előbb még haza akartál menni. – mondta hangjában egy kis vidámsággal.
- Én ilyet nem is mondtam. Meg kéne nézetned a füled egy orvossal. Biztos a sok Belieber megsüketít – intettem neki, majd elindultam a kis úton.
- Megvárnál? – futott utánam. – Elvégre még is csak én hoztalak ide. Úgy illik, hogy én is vezetlek. – jött mellettem. Mondatát eleresztettem fülem mögött, s inkább a tájat figyeltem.
- Meseszép. – Ámuldoztam, s közben néha-néha menet közben tettem egy-egy kis kört. Justin pont megszólalt, így hátrafelé araszolva mentem, s figyeltem szavait.
- Örülök, hogy tetszik. – mosolygott sunyin. – Amúgy én a helyedben nem sétálnék hátrafelé menet. – jelent meg arcán egy 200 wattos mosoly.
- Miért? – kérdeztem tőle, még mindig ugyanúgy haladva.
- Azért, mert vagy olyan ügyes, hogy eless. – kacsintott rám.
- Na kösz. – szűkítettem össze szemeim, megálltam előtte, s ujjammal mellkasára böktem. - De ha egyszer is el fogsz esni, bemutatsz Pattie-nek mint a mennyasszonyod. – küldtem felé egy féloldalas mosolyt.
- Hogy mi? – emelete fel szemöldökét, s nevetett fel.
- Nem tudom, csak ez jött most hírtelen a számra. – mosolyogtam. – Akkor várj, kitalálok mást. – tettem ujjamat a számhoz, ezzel is hitelesítve gondolkodásomat.
- Felesleges. – húzta le óvatosan kezem a testem mellé. – Ez is megfelel. Nem vagyok beszari, megmerem csinálni. – mosolygott.
- És ha te esel el? – kérdezte kajánul vigyorogva.
- Akkor őőő.. Nem történik semmi? – nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Ó dehogynem. – nyalta meg a száját. – Olyan nincs, hogy én, bemutatlak anyunak, te meg nem csinálsz semmit. – rázta meg a fejét. Csak akkor vettem észre, hogy kezével még mindig a csuklómat fogja.
- De van. – hajoltam hozzá közelebb. Körülbelül 10 centi távolság volt köztünk. – Én találtam ki, az én szabályaim érvényesek.
- Akkor viszont nem játszok. – hajolt hozzám még közelebb…

GaBi ruhája :) 

a kis utacsak ahol sétálgatnak :) /bambuszerdőfélefajta/ ><