# 19. Veszekedés... #

Istenem komolyan mondom, hogy szánom bánom, csak egyszerűen mindig amikor írni akartam megzavartak. ígértem, hogy a kövi rész nem ilyen lassan jön :) ♥ És köszönöm a rengeteg komit ^^


- Nem! Énekesnőnek. – vettem egy mély levegőt ezzel is lenyugtatva magam.
- Akkor fuss be minél előbb, és majd turnézhatunk együtt. – kacsintott rám.
- Semmi áron drága, semmi áron. – simítottam végig arcán….

Gabriela szemszöge:

- Még sokáig elbeszélgettünk ott, és felfaltuk az összes ennivalót, majd visszaindultunk a kocsihoz. Justin hozta a kosárkát, én pedig a terítőt. Hírtelen kiraktam a lábam Justin elé, ő pedig eltanyált.
- Ezt miért kellet? – nézett rám fájdalmas arckifejezéssel.
- Mert fogadtunk. – húzogattam a szemöldököm.
- De ez így nem ér. – durcizott be.
- Le volt írva valahova, hogy csak saját hibádból eshetsz el?
- Na, jól van. De akkor én is kapok cserébe majd valamit. – nézett rám. Úgy gondolom ez így fair. Ha már kijátszottam, akkor had örüljön egy picit ő is.
- Rendben. Tudod, - gondolkoztam, hogy hogyan is fogalmazhatnám meg úgy, hogy ne sértődjön meg. – tudsz te kedves is lenni. – mosolyogtam.
- Örömmel hallom. – ránéztem arcára, de semmit nem tudtam róla leolvasni. Talán megsértettem.
- Mikorra érünk vissza? – dörzsöltem meg a szememet.
- Álmos vagy cica? – mondta még ugyanazzal a kifejezéstelen arccal. Igen minden bizonnyal megsértettem az Ego-ját.
- Nem, nem vagyok az, csak érdekelt. – rántottam vállat. – Muszáj cicázni?
- Nem. Semmit sem muszáj, csak tetszik….

Justin szemszöge:
••• Az iskolában•••

Felkísértem a szobájáig.
-Hát, köszönöm szépen. – mosolyodott el. – Élveztem. Nagyon hangulatos volt, és ízlett a kaja is.
- Akkor rendben van.  – nem tudtam úgy csinálni, mintha nem zavar volna az a mondata. Talán megváltoztam volna? – És én?
- Mi te? – értetlenkedett. Ne már. Most komolyan mondjam ki?
- Meg dumáltuk az ennivalót, az erdőt, de rólam nem mondtál semmit. – Rosszul fogalmaztam meg. Biztosan nem változik az ember véleménye egy rövid idő elteltével meg.
- Rólad. – pirult el egy kicsit. – Hát.. Jól éreztem magam veled, bár volt, hogy néha elég izé voltál. – vakarta meg a fejét.
- Izé? – húztam oldalra a szám.
-Hát, igen. – nyelt egy nagyot. – Tudod néha kicsit, mindegy hagyjuk.  – fordult meg, és nyitott volna be a szobába, de elkaptam a karját.
- Mond ki.  Szeretném hallani, hogy mit gondolsz. Ryan sem beszél valamiért velem már. Egy szobában lakunk, és hozzám se szól. Ez azért elég nyomasztó. Még is csak a legjobb haverom, vagy mi.
- Néha eléggé úgy viselkedsz, mint egy beképzelt sztár. – hajtotta le a fejét.
-Mi? – tágultak ki a szemeim. Most ez komolyan kimondta, vagy én hallottam rosszul.
- Na, jó, ez így eléggé kínos. – mondta,s elnézett jobb oldalra. Én is arra fordítottam a fejem, de nem láttam semmit, ami érdekelhetné, így marad az, hogy nem akar rám nézni.
- Én most megyek. – intettem neki, s elkezdtem nagy léptekkel távolodni.
- Justin várj…. – kiabált utánam. – Most haragszol? – hallottam a hátam mögül.
- Nem, nem haragszom.  – feleltem rekedtesen.
- Biztos? – lépteket hallottam, így szinte biztos voltam, hogy felém jön. Nagy levegőt vettem, ezzel is lenyugtatva magamat. Valóban nem esett jól, hogy azt mondta, hogy úgy viselkedek, mint egy beképzelt sztár. Nekem ez fel sem tűnt. Vajon Ryan is így gondolja? Vagy csak azért mondja, hogy velem kiszúrjon?
-Biztos. – suttogtam, s elfutottam egészen a szobámig. Halkan benyitottam, hátha Ryan alszik már, de csak gépezett. – Szia Ry haver.
Felém sem méltóztatta a fejét emelni. Csak egy kisebb torokköszörülést hallottam, s ismét nyomkodta a billentyűzetet.
-Meddig fogod ezt csinálni? – forgattam meg a szememet. – Tudod ez gyerekes. – mondtam szánalommal a hangomban. Ryan csak felállt, s pillantásával gyilkolni is tudott volna.
- Hagyjál békén Justin. Veled én végeztem. Vegyük úgy, hogy most beszélünk utoljára oké? Kezd elegem lenni belőled. Beképzelt vagy az az igazság. Menjél el. Jó bulinak tűnt, először, hogy idejössz. Azt gondoltam, hogy majd visszakapjuk a régi Justint, de úgy látom, hogy ez egyre inkább nem így lesz. Mindenkitől egyre távolabb vagy. Én vagyok az egyetlen, aki a sztárság előtti barátaidból megmaradt. De tudod meguntam, hogy örökké lekezelően bánsz velem. – vágta a fejemhez idegesen. – Nem vagyok a kutyád. Érted? Nem, vagyok, a, kutyád! – ismételte meg a szavakat jól kihangsúlyozva.
Lesokkolva álltam előtte. Az érzéseim kavarogtam bennem. Köpni- nyelvi nem tudtam. Az utolsó barátomat talán most vesztettem el. 
- Pattie, én , Chaz, és a többiek mind utálnak. Nem vetted még észre? – Arcán halvány mosoly jelent meg. Talán élvezi, hogy ezeket kimondhatja. – Tudod, nem én vagyok a szánalmas. – bólogatott hevesen, s közben megvetően tekintett rám. – Nem engem utál a saját anyám Justin. - mutatott magára. Nincs igaza. Biztosan csak megint valami baja lehet. Én szinte tökéletes vagyok. Talán zavarja, hogy lányok milliója rajong értem, ő érte pedig senki? Kisebbségi komplexusa lenne?
- Akkor, hogy ennyire örülj, jövő héttől nem fogok ide járni oké? Szerintem nem velem van a baj. Nem tudsz alkalmazkodni. Vagy féltékeny vagy. Igen biztos is, hogy az vagy. Tudod, szólhattál volna, neked is szerzek nőket.
- Úristen. – nevetett fel keserűen. – Hogy én nem tudok alkalmazkodni? És hogy féltékeny vagyok? Pont, hogy nem. Soha nem kéne a szánalmas életed. Különben is látom rajtad, hogy te se szereted az életed. – rázta meg a fejét.
- Ne lássál már a lelkembe légy szíves. Főleg, ha ilyen pocsék médium vagy. – löktem hátrébb, majd kiviharoztam onnan is… ..