# 21. Egész hétvége... #

Bocsánat, hogy egy ilyen lapos résszel jövök, csak már javában készülődök a karácsonyi részhez :) ♥ Na meg sry, hogy ilyen lassan is hoztam a rész.. Köszönöm a komikat az előhöz ♥

-Rendben. – engedtem el. Kicsit már túl lelkisnek éreztem ezt az egészet.
- Hm? – nézett mélyen a szemembe.
- Segítek olyanná lenned, mint régen…

Gabriela szemszöge:

Fáradtan nyitottam ki a szememet. Szombat reggel volt. Egy különleges nap. Ma hazamegyek, és a kényelmes ágyamban aludhatok.
Már csak a ruháimat kellett összeszednem, és felszállni egy vonatra.
-Sam ébren vagy? – szólaltam meg rekedtesen. Sam csak morgott egyet, majd a fal felé fordult. Az ágyam melletti éjjeli szekrényemhez nyúltam a telefonomért. Unottan megnéztem az időt. 8:15.
- Készülődnöm kell. – húztam fejemre a párnát. Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból.
Elővettem egy fehérnemű szettet, egy farmert, egy fehér pólót, és egy fekete mellényt. Felöltöttem magamra őket, majd a tükör elé sétáltam. A hajamat most hullámosan hagytam, majd szememet vékonyan kihúztam, használtam egy kis alapozót, szempillaspirált, és a kedvenc szájfényemet.
Odasétáltam Sam ágya mellé, és kelteni kezdtem.
- Nem fogsz kikísérni az állomásra igaz?
- Álmos vagyok. – nyögött fel keservesen.
- Rendben. Én viszont megyek. Majd vasárnap vásárlunk oké? – mosolyodtam el. Olyan édesen aludt. Mivel válasz nem jött gondolom visszaaludt, vagy csak nem volt ereje mondani valamit, így felkaptam a bőröndöm, és elindultam az állomásra.
••• a vonaton ülve •••
Alig fél órája utazhattam, mikor megszólalt a telefonom. Automatikusan kaptam fülemhez meg sem nézve, hogy ki is hívhat.
- Mondjad. – szóltam bele unottan.
- Hm.. Ennyire örülsz nekem? – szinte biztos voltam benne, hogy mosolyog.
- Nem néztem, hogy ki hív. – rántottam vállat.
- Hol vagy? – kezdett új témát.
- Úton hazafelé. – fészkelődtem egy kicsit.
- Azt hittem, hogy segítesz nekem. – hallottam egy meglepődött hangot is.
- Nem tudtam, hogy reggeltől estig veled kell lennem ahhoz. – ráztam meg a fejem, de közben mosolyogtam. Érdekes, hogy eltűnök, és már is kellek másoknak. – Bár ha gondolod, gyere le. A hétvégét otthon töltöm, és vásárolni megyek Sammel elvileg.
- Rendben. Másfél óra múlva ott vagyok. – e kijelentésén nevetnem kellett. Olyan határozottan mondta, hogy egy pillanatra már el is hittem.
- Gyere. Várlak szeretettel. – mentem bele játékába.
- Az állomásra ne menjek ki? – szinte éreztem, ahogy mosolyog.
- De gyere oda is. – kuncogtam. – De most leteszem. Ha valami infó kell, érdeklődd meg barátosnémtől. – forgattam meg a szemeim. – Szia.
-Szia.- hallottam még, majd kinyomtam, és zenét kezdtem hallgatni. Tényleg lehetett volna annyi eszem, hogy mondom valamelyik családtagomnak, hogy jöjjenek ki elém. Bár talán nem is érte volna meg, mert úgy is programot szervezett volna anyám drága barátja. Akkor meg csak feleslegesen növelem a számlámat. Végül is csak pár tömbre lakok az állomástól. Fél óra alatt haza is érek.

••• Az állomásról sétálva. •••

Unottan húztam magam után a bőröndömet. Ha haza érek az lesz az első, hogy az egészet beleborítom a szennyes kosaramba, no meg persze megtámadom a hűtőt.
- Mikor lesz már tél? – nyögtem fel. Mindennél jobban szerettem volna most egy kis szünetet. Fárasztó az iskola be kell, valljam. És még csak most kezdődött az év. Nagy gondolkodásomból a mellettem csiga tempóban haladó autóból fütyülő ember szakított ki.
- Szia, cica ne vigyelek el?
- Kopj le. – ráztam meg a fejem, majd gyorsabbra vettem a tempót.
- Ezért kellett Samet megkérdeznem, hogy hol laksz? – nevetett fel. – Nem vagyok én pedofil. Ráadásul nem fogadott boldogan. Azzal kezdte, hogy miért pont én zavarom a legszebb álmát meg.
- Justin?- álltam meg és fordultam felé. Valóban ő volt. Megállította az autót, majd kiszállt belőle, s bőröndöm után nyúlt.
- Hátra rakom. – küldött felém egy szívdöglesztő vigyort.
- Te, te mit keresel itt? – hitetlenkedtem.
- Hát nem megmondtam, hogy jövök? – arcán még mindig ott volt az a levakarhatatlan vigyor.
- De én azt hittem, hogy csak viccelsz. Most komoly leautókáztál idáig? – tátottam el a szám.
- Hát látsz engem nem? Meg is fogdoshatsz, ha gondolod. – húzogatta szemöldökét.
- Ó, arra nincsen szükség. Most bizonyítottad be, hogy tényleg te vagy. – forgattam meg a szemeim. Beültünk az autóba, s elindultunk.
- És most merre is kell menni? – kérdezte Jus.
- Sam ezt nem mondta? – fordítottam felé fejem.
- Nem. Valami olyasmit mondott, hogy hátha nem látnál szívesen, így nem mondta meg a címet. – rázta meg a fejét. Úgy látom nem csak Samantha nem kedveli Justint, hanem ez fordítva is igaz. Akkor úgy tűnik, hogy teendőim között annak is szerepelnie kell, hogy összebarátkoztassam őket.
- A következő utcánál jobbra. – mutogattam kezemmel is.
- Rendben. – húzta el a szó végét. Úgy tűnik, jó kedve van.
- És meddig maradsz? – érdeklődtem.
- Ameddig el nem zavarsz. – nézett felém egy pillanatra, majd ismét az útra emelte tekintetét.
- Nem vagyok szemét. Felőlem egész hétvégén itt lehetsz. – vigyorogtam.
- Akkor ez is meg van beszélve. – bólintott egy aprót a fejével.
- Csak azt ne mond, hogy előre tudtad, hogy ezt mondom. – tátottam el a számat.
- Annyira azért nem vagyok jó, csak reménykedtem, hogy ezt fogod mondani…