# 35. Csak feküdtem, mint egy asztalra terített abrosz. #

Na gyerekek .) És itt egy újabb rész :) Azt hiszem, hogy ezt a részt Emesének postázzuk, hiszen ő írta nekem azt a csodálatosan hosszú kommentárt, amit mire elolvastam lement a nap, de sebaj örültem neki. ♥
Igazából ebben a részben nem igen történik semmi újdonság, de azért szerintem elég jóra sikeredett. / Legalábbis nekem ez lesz az egyik kedvencem .) / 
És emberek még egy információt szeretnék megosztani veletek =) Hát ennek inkább nem fogtok örülni, de hát előre is sry.. Szval kimondom =) Már közel vagyunk a végéhez, s lassan a blogot befejezem =) ♥ Nyitni fogok-e újat? Igen minden bizonnyal fogok, de nem tudom, hogy lesz-e közte egy rövid szünet, vagy sem... Szóval Nagyjából mostanra ennyit szántam.. Jó olvasást..♥ Dusi 

J. szemszög:
Már nem csak lelkileg vagyunk egyek, hanem testileg is…
Fáradtan dőltem el mellette, s húztam magunkra a takarót. Keze megtalálta az enyémet, s szorosan rámarkolt…

- Ki kéne mennünk. – szakítottam el tekintetemet a plafonról, s néztem rá.
- Rendben. – szemei jobban csillogtak, mint a legszebb gyémánt. Felült az ágyon s a takaróval gondosan takarva magát, szemével keresgélte ruhadarabjait.
- Ennek így semmi értelme egyébként. – mosolyodtam el.  Kezemmel megtámasztottam a fejem.
- Tessék? – fordult felém. Olyan boldognak, és szépnek tűnt. Jobban mondva eddig sem volt csúnya, sőt kifejezetten gyönyörű, de most még azt a szépségét is felülmúlta.
- Már láttalak meztelenül. – vigyorodtam el kajánul.
- Oké. Akkor, ha annyira híve vagy az Ádám és Éva öltözetnek és azt akarod, hogy flangáljunk mindenfelé ruhátlanul, akkor például kezdhetnéd azzal, hogy idehozod a cuccaim. – húzta fel a szemöldökét. 
- Hát rendben. – sóhajtottam, majd kikecmeregtem az ágyból, odasétáltam a ruhájához, s felkaptam a földről.
- Mit csinálsz? – lepődött meg. – Egyébként igen szexi a feneked. – nevetett fel édesen.
- Azt mondod? – fordultam meg. Halványan elpirult, s ajkába harapott. – Szóval jól nézek ki hátulról? – lépkedtem hozzá közelebb.
- I-igen. – akadozott hangja.
- És elölről? – értem oda az ágy széléhez, s leültem. Arca most már a legpirosabb alma színével vetekedett. Kezemmel megérintettem kulcscsontját, mire egyből behunyta a szemét.  Közelebb csúsztam hozzá. – Tudod… - adtam egy apró csókot nyakára. - kicsit hideg van idekinn. – suttogtam fülébe.
- Akkor mássz vissza. – mosolygott.
- Rendben. – húztam volna el a takarót róla, ha meg nem állít.
- Előbb felöltök. És te is. – harapott alsó ajkába.
- Aj. Oké. – néztem rá csüggedten.  - Pedig már kezdtem reménykedni egy kis játszadozásban.
- Ne szívass. Utójáték? – nevetett fel. – És mit értesz utójátékon?
- Hát nem is tudom. Egy kis taperolásra gondoltam, és úgy érzem doktornő, hogy gondok vannak odalenn, szóval kézrátételes gyógyítással helyrehozhatná a dolgokat,..
- Persze, Aztán a déli szél becsukta a mesekönyvet. – nevetett fel. – A kézrátételes gyógyításról pedig le is mondhatsz. – rázta meg a fejét vigyorogva.

Gabriella szemszöge:

- Szóval a taperolás nincs kizárva. – nyalta meg az alsó ajkát, s döntött hátra óvatosan. – Azt hiszem, le tudok mondani a kézrátételes gyógyításodról. Bár idővel majd úgy is belátod, hogy szükség van arra is. – mászott fölém.
- Te nem vagy százas. – vigyorodtam el.
- Csak boldog vagyok. – adott egy apró szájra puszit.
- Ennyi nekem nem elég. – mutattam ajkamra. -  Ilyet a kistesód is kap. – játszottam a sértődöttet.
- Igen, és ha nem kap meg valamit, akkor pontosan így tud ő is nézni. – bólogatott együtt érző tekintettel.
- Remélem, most nem azt akarod mondani, hogy olyan vagyok, mint egy kisgyerek…- Kezdtem volna el kiosztani, ha ajkait rá nem tapasztja ajkaimra. Szám elnyílt, s nyelvemmel megérintettem ajkait. Elmosolyodott.
- Most megnyaltad a szám? – döntötte neki homlokát az enyémnek.
- Előfordulhat.  – rántottam meg a vállam. – Ha már bűnös vagyok, akkor had csináljak mindent úgy, ahogy akarom.
- És most mit szeretne a kisasszony?
- Felöltözni. – haraptam alsó ajkamra.
- De csak akkor, ha idehozod a ruháimat. - vigyorgott sunyin.
- Ó te isten átka. – ráztam meg a fejem.  – Oké legyen, de mássz le rólam.
- Kívánságod számomra parancs. –gurult át mellém. Az ágyon heverő bugyimat gyorsan felvettem, s a ruhámba is belebújtattam lábaimat
- Ez így nem fair. – szinte biztosra vettem, hogy most durcásan néz.
- Az életben sok minden nem fair cicafiú. - álltam fel, s úgy húztam magamra a ruhát.  Justinnak szigorúan háttal álva.
- Cicafiú? – emelkedett hangja meg egy oktávval. – Na, ezt pont nemrég cáfoltuk meg.
- Ugyan mivel? – indultam el ruhái felé.
- Szerinted? – tuti megforgatta a szemeit.
- Az egy dolog, hogy mi történt itt, de kérdem én, ha most kimennék és elkürtölném mindenkinek, hogy te hátulról akartad csinálni, akkor mit mondanának? – pillantottam felé, miközben az ágy mellett heverő boxerhez lépkedtem. – Szerintem biztos azon kattogna mindenki agya, hogy cicafiú vagy-e vagy sem. – kaptam fel az utolsó szem ruháját, s dobtam oda neki.
- Szóval megtennéd ezt az egyetlen szem pasival, akit imádsz? – húzta fel a szemöldökét.
- Honnan tudod, hogy te vagy az egyetlen? – tettem csípőre a kezem.
- Onnan, hogyha ezt csinálom, – állt fel, s takarva férfiasságát közelíteni kezdett felém, amitől arcom ismét egy szép piros almával vetekedet. – elég nagy hatást gyakorolok rád. – vigyorgott önelégülten. – És ha most megfordulok. – mutatta most már formás hátsófelét, amit jól szemügyre kellett vennem, hisz nem mindennapi hátsója van, azt meg kell hagyni. – akkor pedig nem kicsit megnézel.
- Talán túl nagy az egója valakinek. – nyeltem egy nagyot. Belebújt alsógatyájába, majd nadrágját kezdte magára húzni.
- De te éppen ezt szereted bennem. – mondta úgy, mintha már ezerszer és mégy egyszer hallotta volna tőlem.
- Legyen. – egyeztem bele egy nagy sóhajjal, miközben figyeltem még szabadon lévő felsőtestét. – Szerintem a póló nem szükséges. – haraptam alsó ajkamba.
- Én a ruháddal vagyok így. – húzogatta a szemöldökét. – Valamit valamiért. – vette fel a pólóját.
- És ha véletlen elszakadna? – mutattam a levegőben macskakörmöket.
- Az elég nagy baj lenne, mert ez a póló nem öt dollár volt, és nem is huszonöt cicalány. – jött oda hozzám.
- A cica lány az cuki. Ettől én nem fogok vérig sértődni, ha ez volt a szándékod.
- Nem ez volt a szándékom ne aggódj. – simított végig arcomon
- Majd egyszer megnövök, és én leszek a macskanő. – ábrándoztam vállára dőlve.
- Az ágyban már most is egy macskanő vagy. – sóhajtott.
- Mi? – nevettem fel. – Konkrétan nem is csináltam semmit. Csak feküdtem, mint egy asztalra terített abrosz.
- Szóval csintalankodtam egy terítővel? – kacagott.
- Valahogy úgy. – öleltem meg.
- Ebben az esetben akkor az vigasztaljon, hogy egy igen szép kis terítő vagy. – adott egy puszit homlokomra.
- Téged pedig az, hogy igen jól értesz az abroszokhoz. És nem vagy cicafiú. - öleltem át még szorosabban.
- Ennek örülök. De csak hogy tudd. – suttogta. – Te akkor is macskanő maradsz számomra.
- Az kizárt dolog. – néztem fel csodaszép barna szemeibe. – Inkább cicalány. Igen távol vagyok a macskanőtől. Majd egyszer talán, és akkor majd hívhatsz úgy.
- Ó szóval nem ez volt az utolsó bűnös éjszakánk? – mosolygott.
- Nem bizony. – ráztam meg a fejem. – Ha már a pokolra jutunk, élvezzük ki rendesen…