# 36. ,,akár egy kondért is lehetne kevergetni vele. " #

Istenem :) Már 36. Nem semmi. És most mondjam ki, hogy vége? Hogy ez az utolsó rész? Hát egyszer ennek is meg kell történnie =) Ja és még valami. Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel. Nincs mentségem. Na de olvassátok sok szeretettel a 36. és egyben utolsó részt ♥ Dusi =)

- Ó szóval nem ez volt az utolsó bűnös éjszakánk? – mosolygott.
- Nem bizony. – ráztam meg a fejem. – Ha már a pokolra jutunk, élvezzük ki rendesen…

-1, 2, 3. – ordította a csapat, s a versenyzők egyszerre kezdtek neki 5 pohár sör megivásának. Mosolyogva figyeltem, ahogy Justin issza ki egyik pohár után a másikat. De nem nyert. Ryan volt az, aki előbb megitta, s utána valami idegen.
- Ryan előbb kezdett neki. – jött oda mellém, s mentegetőzött, hogy miért nem ő nyert.  – A csávó meg biztos valami nagy iszákos.
- Én is láttam. – mosolyodtam el, holott ez nem így volt. Justin pusztán nem tud veszíteni. – Majd legközelebb te nyersz. – simítottam arcára.
- Rendben. – Csillantak fel a szemei. – Iszunk valamit?
- Aha. – bólintottam, s az italos pulthoz mentünk.
- Mit kérsz cicám? – nézett rám édes mosolyával.
- Nekem mindegy. – rántottam meg a vállam. – Csak ne legyen túl erős. Elvett valamit az asztalról, majd két műanyagpohárba töltött belőle.
- Mi ez Jus? – kérdeztem, miután a kezembe nyomta.
- A jó öreg Jack. – nevetett fel. – Ezt a szépséget nem műanyagpohárban kéne odaadnom neked, de lévén, hogy ez egy buli és nem akarunk összetörni semmit ezzel, kell beérned.
- Az íze így is ugyanaz. – forgattam meg a szemeim.
- Azt te csak hiszed. – kacsintott, majd felém nyújtotta a poharát. Óvatosan belekortyoltam, s fájdalmas arcot vágtam.
- Mondom, hogy ne legyen erős, erre te kis híján alkoholmérgezésben megölsz.  – Felé nyújtottam poharam, ezzel jelezve, hogy köszönöm nem kérem, de ő csak vigyorogva töltött még a poharamba. – Ó, hogy fulladnál meg. – vigyorogtam.
- Cicám. Átkozni csak az tud, aki úgy szint meg van átkozva. – kacsintott rám. – Kivéve, ha boszorkány vagy. – harapott alsó ajkára.
- Na, akkor most melyik vagyok? – húzogattam a szemöldököm. Valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy rossz pedofil, aki épp becserkészi a… na, igen mindenki tudja, hogy hogy is van ez, szóval nem kell ecsetelnem tovább.
- Hát, ha már így is úgyis meg kell, hogy fulladjak, akkor legyél boszorkány. Persze nem csúnya boszorkány lennél, hanem olyan kis csinos fajta. – jött közelebb, s markolt fenekembe. – No meg persze azért is az lennél, mert ti boszorkányok szerettek seprűnyélen lenni.  És minden boszorkánynak van egy seprűje, amivel kedvére játszadozhat. Akarom mondani, repülhet. – vigyorgott kajánul.
- Ó te kis pimasz. – löktem mellkasánál fogva hátrébb. – És most jön az, hogy az a seprűnyél milyen termetes, és pont az én kezembe való igaz? – ráztam meg a fejem szemforgatás közben.
- Én nem pont erre gondoltam, de most, hogy így mondod, ezek a jelzők is mind igazak. – jelent meg arcán egy győztes vigyor.
- Igen? És mi van akkor, hogyha én nem boszorkány vagyok, hanem mondjuk csak egy sima szakács? – vágtam vissza.
- Akkor isteni a fakanalad. – kacsintott ismét.
- Köszönöm. – simítottam arcára. -  Victortól kaptam. – tudom, hogy talán ez egy kicsit gonosz volt, de hát istenem. Ha ő úgy, akkor én pedig így válaszolok. Egy pillanatra meglepődött, utána pedig csak felhorkantott.
- Jaj, butuskám. – mosolyodott el gúnyosan. – Én nem arra az agyonhasznált satnya kis fakanálra gondoltam, ami ott lapul a fiók legmélyén, hanem egy másik komolyabbra, ami kinn van a pulton, és arra vár, hogy használd, no meg akkora, hogy akár egy kondért is lehetne kevergetni vele. – A végén elnevettem magam.
- Álomvilágból már rég felébredtünk. – Öleltem át, s közben ámulatba ejtő szemeit figyeltem. – Mellesleg örülj, hogy nem vécé pucolót mondtam.
- Ha azt mondtál volna, akkor neked lenne a legszebb, legnagyobb, legeslegjobb keféd. – húzott magához közelebb, s ölelte át derekam.
- El ne szállj magadtól. – forgattam meg szemeim.
- Jó, igazad van. Tulajdonképpen a takarítónő is sokat számít. Hiszen a kefének is szüksége van valamire, ami mozgatja.
-  Annyira romantikus vagy te csődör. – hajoltam ajkaihoz közelebb, s adtam rá egy rövid puszit.
- És te pont ezt szereted bennem. – kapott ajkaim után.
- Előfordulhat, hogy tetszik eme tulajdonságod is. – hunytam le a szemem s hagytam, hogy végre normálisan is megcsókoljon. Nyelvével egyből átfurakodott hozzám, és amolyan édes vándorútra hívta azt. Miután elváltunk egymástól, homlokát az enyémnek döntötte.
- Kérdezhetek valamit? – váltott kujon hangnemből édes szerelmessé. Talán még egy kis félelem hallatszott hangján.
- Természetesen. – fúrtam arcomat a vállába.
- Vagyis inkább kérni szeretnék valamit. Illetve nem kérlek rá. Mármint, hogyan is fogalmazhatnék? Csak ha te is így gondolod. Szóval… Nem szeretnék szerető szerepet betölteni, mert egyrészt nem tartom magamat ilyen piszok alaknak, másrészt pedig nem akarok számodra csak holmi második lenni. Nem beszélve arról, hogy én nem titkos kapcsolatot akarok. Én úgy vélem, hogy vagy semmilyet, vagy olyat, amiben kölcsönösen felvállaljuk egymást. – darálta le egy szuszra. Nem mondom nem kicsit meglepődtem. De azt hiszem, hogy a helyében én is valami hasonlót mondanék. Felesleges Victort hülyítenem, miközben mást szeretek, és felesleges Justint - ahogy ő fogalmazott -, csak egy másodikként használnom, mikor sokkal jobb helyet érdemel.
- Szóval? – húztam el a szó végét. Ha akar valamit, hát mondja ki nyíltan.
- Szóval.. – halkult el. – Talán szakítanod kéne Victorral…

Hahhah ROTFL Csak vicceltem gyerekek :D Bár esküszöm, hogy megfordult a fejemben.. De nem. :D Nem így lesz vége a blogomnak az már biztos. Először is meg kell, hogy köszönjem nektek, hogy olvastátok, másrészt pedig még van egy két tervem velük. Na de ♥ és kérek komit ^^