Azt hiszem, vége...

Sajnálom.. én próbáltam írni, de egyszerűen nem ment.. pedig áhh szval van valamennyi megírva, de nemjó...Én csak azt tudom mondani, hogy sajnálom...Próbáltam legalább egy zárót írni, de hát így alakult..  Nincs se kedvem, se ihletem már ehhez.. Talán egyszer még írok egy új történetet, de ezt már nem fogom folytatni... = /
Nem nagyon vagyok a szavak embere, így hát nem írok hosszú hosszú búcsúbeszédet, inkább csak...: Köszönöm szépen, Anginak, Fru/ Tocsinak rendszeres komizóim voltatok =) ♥

# 38. Büdös vagy.. #

Hát igazából nem így terveztem a részt...Nem tudom =/ Valahogy sehogysem akart a vége összejönni. Egyébként már egy ideje megvolt a rész nagyja.. Vártam vártam, hogy legyen valami változás.. (komi ügyben) de csak megálltunk háromnál =/ Azután úgy voltam vele, hogy majd akkor szülinapom alkalmából teszem fel a részt erre tesóm jött hozzánk, és meghiúsította a terveimet.. és mivel itt aludt ezért nem tudtam szombaton sem befejezni.. Na m1.. Szval nem valami esemény dús és nem is a legjobb ( nekem személy szerint annyira nem is tetszik =/ viszont hosszú.. Komit azért kaphatok? =/ ♥

-  Justin ne kéresd magad. Itt vagyok, gyere, megkaphatsz. – ajánlkozott az a liba. Voltatok már olyan állapotban, hogy nem tudtátok mitévők legyetek? Az agyam folyamatosan azt suttogta: Fordulj meg és lépj le! Ezzel szemben a szívem pedig csak azt kántálta: Eltolta magától a lányt. Nem tudna megcsalni.  Aztán az agyad újra közbe szól. Hiszen ha most járnátok, ez már megcsalásnak számítana. Ugyanakkor a szíved sem hagyta annyiban: Ugyan már. Hiszen részeg. Ilyenkor mindenki hülyeségeket csinál. Máskülönben pedig kimondta, hogy szeret….

Kezem automatikusan ökölbe szorult. Legszívesebben odafutottam volna, és jól megszaggattam volna azt a lányt.  Mit képzel magáról? Ráadásul hogy lehet valaki ennyire könnyen kapható? Ezt szeretik a férfiak?  Ezt kell nekik? Azt akarják, hogy olyan lányok vegyél körül őket, akiken egy tűsarkún és egy kis ruhácskán kívül nincs semmi? A lány alig tűnt 14 évesnek. És a viselkedéséből ítélve nem Justin lenne neki az első pasi.
- Gyere, menjünk be. – húzta el az ajtótól, hogy ki tudja azt nyitni.  Justin nem ellenkezett. És ez fájt. Ha a nemrégen történt vitánkra gondolok, akkor ahhoz képest, hogy ott egy tőrt szúrtak belém és megforgatták azt bennem, most kis cikkekre szelték a szívem, szép lassan.. Torkom kaparni kezdett, és éreztem az első könnycseppemet szemem sarkában. Látásom elhomályosult, ahogy a sírás egyre csak kerülgetett.
A lány megfogta Justin kezét, majd felém tekintetett, s elmosolyodott.  Nem volt az se nem boldog, se nem szomorú mosoly. Talán az ördögéhez tudnám hasonlítani. Szemei csak úgy lángoltak, és az a levakarhatatlan vigyor… A hideg is kirázott. Haja a melléig ért, s kék csíkok voltak benne. Egy magas volt Justinnal, amit a tíz centis magas sarkúnak köszönhetett jóformán. Esküszöm, ha az arca nem árulkodna, hogy ő bizony még a tizenhatot sem töltötte be, akkor aztán sikert sikerre halmozna. Bár attól függ, ki milyen trófeákat szeret gyűjteni. Egy egyéjszakás kaland a tini lányok kedvencével nem lenne semmi.  Az iskolában is biztos nagyon menő lenne. Megfordultam, s a lábam már ment volna, ha az agyam meg nem állít. Mi lesz vele? Nem gondolkodik tisztán. Ha ilyen dolog kiderülne…Inkább bele sem gondolnék. Visszafordultam, és a Justinnal szenvedő lánynak szóltam.
- Innen átveszem, köszi. – próbáltam valamiféle semleges hangnemet felölteni.
- Mi van? - válaszolt a lány flegmán. – Tudod milyen nehéz felráncigálni egy részeget az emeletre? Már bocsika, de én előbb találtam rá. – húzta magához közelebb.
- Ó, hogy sajnáljalak meg. Én pedig ismerem őt, és tudom, ha nem lenne részeg, nem állna le egy ilyennel, mint te. – kicsit kíméletlen voltam? Ezt váltja ki belőlem az idegesség, a gyűlölet. És ez még semmi.
- Oké. Ennél jobbat nem tudtál kitalálni? Uram atyám, hisz ő Justin Bieber. Ki a fene nem ismeri őt? Még az afrikai gyerekek is tudják ki ő, akiknek tévéjük sincs.
- Bocsi, hogy nem szájkaratézni jöttem, hanem hazavinni. – küldtem felé egy gúnyos vigyort. – És most – húztam magamhoz Justint – mi megyünk. Pá.
- Ne olyan sietősen. – fogta meg Justin másik karját. – Nem mész te vele sehová.
- Márpedig megyek. És nagyon megköszönném, ha nem állnál az utamba. – Kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Justin Bieber az enyém vágod? – éreztem, ahogy húzza magához közelebb. – Menjél inkább haza, ha nem bírod elviselni, hogy az imádottadat megrontják. Vagy– nézett rajtam végig undorodó fejet vágva – biztos vannak itt olyan kis nyomik, akik egy jó, elnézést kijavítom magam tűrhető csajjal összeszűrnék a levet, és talán nem ők lennének az iskola stréberei. Dugj valamelyikkel, és mindkettőtöknek csak a javára fog válni.  – Na, itt pöccentem be igazán. Főleg, hogy nem ő az első, aki próbálja a tudtomra adni, hogy szexelnem kéne.
- Meg az anyád. – szűrtem fogaim között a szavakat. – Néztél már tükörbe? He? Láttad már magad? Most komolyan! Attól nem nősz fel hamarabb, hogy olyan dolgokat csinálsz, amik még nem neked valók. Tudod mi való neked? – léptem közelebb hozzá, s szememmel majdhogy egy lyukat véstem az övéiben olyannyira koncentráltam rá. – Barbie baba. Az való neked. Különben is, hány óra van? Anyád ennyire nem tart kötőféken, vagy csak kiszöktél az ablakon? Meg ez a ruha, ami rajtad van. – mutattam végig rajta úgy, ahogy az előbb ő nézett végig. Undorodva. – Ilyet az utcasarki lányok viselnek. Bár mondjuk ehhez a viselkedéshez, amit tanúsítasz tökéletesen illik.  Szóval… Mellben még egy kicsit erősödnöd kéne, mert konkrétan elöl deszka vagy és egy kis futás sem ártana, mert, ahogy elnézem, szép nagy picsád van. A hajad is. – ráztam meg a fejem - Hiánycikknek számít a fésű, vagy ennyire fúj odakinn a szél?  Ezek a kék csíkok, pedig gondolom csak póthajak, hiszen egy kislánynak ki engedné ezt? És akkor a sminkedről már ne is beszéljünk.  Na, azt hiszem, hogy kitárgyaltunk téged, szóval most már mennénk. És jó lenne, ha nem állítanál meg.– Néztem szúrósan a szemeibe.
- Azt hiszed ezzel megijesztettél?  - vigyorodott el.
- Gabi? – nézett rám Justin, s vigyorodott el, majd kirántva magát a lány kezéből fogta meg a vállam, de inkább csak támaszkén szolgáltam neki hisz valljuk be, a nélkül nem igen tudott volna már egyhelyben állni.
- Tessék. – kérdeztem anélkül, hogy ránéztem volna. Még mindig szemmel öltem azt a lányt.
- Hogy vagy? – nevetett fel.
- Remek. – ráztam meg a fejem. Ő sem beszámítható már. – Justin hazamegyünk jó? – szakítottam el végre tekintetem, és ránéztem.
- Rendicsek. – vigyorgott, ezzel egyetemben teljes testsúlyával rám nehezedett, mert úgy néz ki, hogy lábai felmondták a szolgálatot. Nem bírtam megtartani, így kezemmel a falnak támaszkodtam, majd szép lassan lecsúsztam vele a földre. Így volt a legegyszerűbb. Innen nem esik legalább lejjebb.
- Anyám.  – mondta nyávogós hangon a lány. – Ezzel úgysem mentem volna semmire. Csak bealudt volna. - felhördültem kijelentésén, s megráztam a fejem, miközben ő szép lassan eltipegett.
- Ribanc. – suttogtam.
- Én nem vagyok az. – szeppent meg Justin, s forgolódott egy kicsit, míg mellém nem került. Hátát nekidöntötte a falnak.
- Nem is rád gondoltam. – mosolyodtam el, és én is követtem példáját. – Jaj, most mit kezdjek veled? – fogtam meg a fejemet.  – Tudod így el sem jutunk a kocsiig. – felnevetett, mintha valami vicceset mondtam volna, majd ujját felemelve nézett felém. Gondolom az ő szemlélete szerint, most valami okos dolgot fogok hallani.
- A test, a test, a testem. – Próbált egy normális mondatot is kinyögni.
- Szuper. Látom részegen is hozod a kanos formád. – ráztam meg a fejem. Miért is az én dolgom, hogy itt legyek vele? Mi okom van rá? Hiszen most smárolt egy idegen lánnyal, és én még pátyolgatom.
- Mondom a test, te, te ,st , test, szóval az őröm már rég kitalált volna valamit. – vigyorgott, mint egy idióta.
- Remek. Azt hittem valami égrengetően bonyolult szó, erre testőr? Istenem Justin.  – forgattam meg a szemeim. Hoppá… Igaza van. A testőre. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe.  – Kérem a telefonod. – nyújtottam felé a kezem.
- Egy csókért megkapod. – énekelt, vagy valami hasonlót próbált, s sunyin nézett rám.
- Add már ide azt a rohadt telefont. – emeltem fel a hangom, mire összerezzent, és a zsebébe nyúlt érte.
- Kösz. – bólintottam, mikor a markomban landolt a fekete Iphone. Kikerestem azt a bizonyos Kennyt aki a testőre s felhívtam.
- Hajnalok hajnala van ember. Most vagy szülinapom van, vagy pedig Ryannel beszélek, mert a kölyök megint piszok részeg. – hallottam egy mély, álmos hangot.
- Ő – kezdtem bele – a második, igen is, meg nem is.
- Ki vagy? – váltott hírtelen komolyabbra.
- Justin egyik barátja. – általánosítottam magam. Bár nem valószínű, hogy minden barátjával ágyba bújik.  – És igen. Ahogy mondtad, piszok részeg.
- Remek. – sóhajtott egy nagyot Kenny. –Próbáld meg elkerülni a fényképezőgépek, telefonok áradatát. Inkább vidd valami olyan helyre, ahol nincs senki.  Nem lenne jó, ha bármilyen képen is véletlenül rajta lenne. Nem sokára ott leszek.
- Ezt már azt hiszem, megoldottam. Az emeleten leszünk. De várj. Honnan tudod, hogy hol vagyunk? – lepődtem meg.
- A legtöbb esetben tudom, hogy merre mászkál a kölyök, ha pedig bulizni megy, akkor pedig szinte soha nem megy el anélkül, hogy küldene egy sms-t. Főleg mivel én vagyok ilyenkor a fuvaros.

`·.¸¸.·´´¯`··._.·  ´´¯``·.¸¸.·´´¯`··._.·

- Szép. Én nem tudom, hogy hoztam volna le, te pedig csak felkaptad és már az autóban is ül. – ámuldoztam.
- Ez a dolgom kislány. – paskolta meg a fejem. (WTF? Oo) – na, kösz, hogy szóltál. – ült be az autóba Kenny, s csukta be az ajtót. Persze az ablak le volt húzva.
- Szívesen. - rántottam vállat.
- Scooter. – hallottam meg Justin részeg, és egyben álmos hangját. – Én nem megyek haza Gabi nélkül. – makacskodott. Fura még így is tudom, pedig nem látom, hisz a hátsó ülésen ül.
- Ó dehogynem haver. Mellesleg Kenny vagyok és még az is szeretnék maradni egy jó pár évig.
- Vele akarok aludni. – hajolt előre, így már én is láttam.
- De utálom, amikor ilyen vagy. – forgatta meg a szemeit. – Túl jóban lettünk, és már nem félsz tőlem. Pedig egy ütéssel a földre tudnálak teríteni. Justin csak megrántotta a vállát, és a képébe vigyorgott, majd kinyílt az ajtó előttem.
- Ülj be. – mondta önelégült vigyorral az arcán, majd visszanézett a sofőrére. – Különben sem hagyhatunk egy ilyen széplányt az utcán kóborolni. Mit szólnál, hogyha a te lányod egy ismeretlen környéken, egy ilyen vadító ruhában sétálgatna?
- Na, jól van Justin ne fantáziálgass. – forgattam meg a szemeim, majd visszacsuktam az ajtót. – Menjetek.  Sziasztok.

Justin szemszöge:

- Mit nem értettél abból, hogy ő is jön velünk? – próbáltam felülni.  – fordulj vissza. – parancsoltam.
- Ha érteném is, amit mondasz, milyen jó lenne. – mondta gúnyosan.
- Állj meg!- ordítottam neki. Nem igaz már, hogy nem vágja, mit akarok.
- Nyugi van már. – fékezett lassan le, s az út szélén megállt. Nagy nehezen sikerült kinyitnom az ajtót, s nem, hogy kimásztam volna, egyenesen kiestem az autóból.
- Gratulálok. – Hallottam Kenny dörmögő hangját, majd nemsokára mellettem termett, s úgy kapart föl a földről, mintha csak egy kis pehely lennék. A kocsi felé tolt vissza, de piszok módon megkapaszkodtam, nem is tudom, hogy mibe, de sehogy sem bírt betuszkolni.
- Vissza akarok menni. Vele alszom. - emeltem megint feljebb a hangom.
- Jól van már, csak ülj be. Végül is Pattie téged fog kinyírni nem engem. – kezeimet leengedtem magam mellé, s visszamásztam hátra.
Utána valahogy minden összefolyt, vagy csak elaludhattam, de már csak azt vettem észre, hogy ismét a buli helyszínén vagyunk.
- Gondolom, nekem kell megkeresnem.  – sóhajtott fel. -  Szeretem, amikor első látás után, ráadásul sötétben azt kérik tőlem, hogy emlékezzek valaki arcára.
- Keress egy sexistennőt. – nyögtem oda neki.
- Igen kölyök, biztos rá van írva a homlokára. – rázta meg a fejét az én nagy néger medvém.
- Fehér ruha, rövid haj, jó alak, és valami cipő is van rajta, gondolom.  – ásítottam egy hatalmasat.
- Remek. – pattant ki a kocsiból.
- Álmos vagyok. – beszéltem meg magammal a tényeket. – És mindjárt behugyozok. – helyeseltem.
Ismét kimásztam az autóból, s a kocsiban erősen kapaszkodva a hátuljához sétáltam. Kezemmel nagy nehezen megtaláltam a sliccem cipzárját, s lehúztam. Esküszöm egy lökést éreztem, vagy kitudja, de egyszer csak összeestem. – Baszd meg. – megkapaszkodtam az autóban, s próbáltam magam felhúzni, de nem ment, így inkább csak elüldögéltem, mintha pontosan ezt akartam volna.
- Te meg mit csinálsz már megint? – Jött vissza egy idő után Kenny, s vele volt Gabi is. Megrántottam a vállam, ezzel jelezvén, hogy én sem tudom.
- Velem alszol? – szegeztem a kérdést Gabinak. Aprót bólintott, majd kezét felém nyújtotta.

Gabriela szemszöge:

Felsegítettem a földről, majd nagy nehezen visszaültettem a kocsiba. Hogy miért megyek hozzájuk? A válasz egyszerű. Mert Kenny szerint Justinnal nem lehet bírni, és folyamatosan az én nevemet hajtogatja. Na, igen… Most gőzöm sincs, hogy is állok az érzéseimmel. Hisz még is csak csókolózott azzal a lánnyal. El kéne ezt csak úgy felejtenem? Még nem tudom mi lesz holnap, amikor már nem lesz alkohol hatása alatt.

`·.¸¸.·´´¯`··._.·  ´´¯``·.¸¸.·´´¯`··._.·

- Megjöttünk. – Állította le az autót Kenny, majd hátrafordult hozzánk. – Amúgy, mint már azt hallottad Kenny vagyok. Szia. – nyújtotta felém kezét.
- Szia. – ráztam meg s mosolyogtam közben. – Én pedig Gabriela García, de csak Gabi. 
- Gyere, vigyük be a kölyköt. – biccentett felé.
- Rendben. – bólintottam.
Kenny kiszállt az autóból, s kinyitotta a Justin melletti ajtót. Én is kiszálltam, s mellé álltam.
- Gyere Justin. – bökdöstem meg a vállát. Egy óriásit ásított, de nem reagált.
- Menj, előre nyisd ki előttem az ajtót, én majd beviszem. – sóhajtott. Kezembe adta a kulcscsomót, s én elindultam az ajtó felé. Úgy érzem hosszú lesz a holnapi nap. Felmentem a lépcsőn, s betettem a zárba a kulcsot. Elfordítottam, majd kinyitottam az ajtót. Beléptem a házba, majd odaálltam a nyitott ajtó felé, és már a lépcsőn feljövő Kennynek tartottam. Miután bejöttek ők is, visszacsuktam az ajtót.
- Bezárjam?
- Nem kell. Én úgy is hazamegyek, majd én bezárom. - elképesztő, hogy egy ember mennyi erővel bírhat. Mintha Justin csak egy kiló cukor lenne, olyan könnyen tartja.  Hát az biztos, hogy egy konditeremben nem kis, női súlyzókat emelget.
Egyszer csak Kenny zavartan megköszörülte a torkát. Hoppá. Hisz szótlanul őt néztem. – Tessék? Mondtál valamit? – túrtam bele hajamba, s arcom égni kezdett.
- Csak annyit, hogy felviszem az emeletre. – mosolyodott el. – Mellesleg, köszi. – fordult meg s indult el a lépcső irányába, így nem láttam az arcát.
- Mit? – szóltam utána.
- Rég hoztak már zavarba. – hallottam hangján, hogy vigyorog. Remek. Még a végén kihozom Biebs testőréből a pedofilt. Elindultam utánuk. Még is csak tisztázni kéne a dolgokat. Nekem nem tetszik, és nem is fog. 
- Szóval, ami az előbb történt… - sétáltam mellette. Valahogy viszont nem tudtam befejezni a mondatot. Arra vártam azt hiszem, hogy azt mondja, hogy semmi sem volt.
- Igen? – tette le közben az ágyra Justint, ugyanis a szobájába értünk.  Így viszont totálisan felém fordult, és árgus szemekkel figyelte, hogy mit is akarok mondani. No meg persze vigyorogva.
- Nekem... – Akadtam el. – Nem akarlak megbántani, de nem vagy az esetem. – nyögtem ki végül. – Persze ennek semmi köze a bőrszínedhez. Tulajdon képpen nincs bajom a négerekkel. Sem a kínaiakkal sem senkivel természetesen. Nem vagyok, fajgyűlölő mielőtt ezt gondolnád. Inkább a korkülönbségre fognám. Nem akarok tippelni, hogy hány éves vagy, mert az illetlenség, de egy 10 év legalább van köztünk. És persze nem is ismerlek. Én nem olyan lány vagyok. Szóval én nem úgy néztelek. Csak elbambultam a gondolataimban, mert csodáltam az izmaid. Ó, remek. – csaptam a homlokomra. – Megint kétértelműen fogalmaztam. Szóval azt néztem, hogy milyen könnyedén tartod Justint. Én meg sem bírnám emelni. De tényleg…- mondtam zavaromban, ami csak eszembe jutott.
- Oké értem. – szakított félbe. – Csak vicceltem. – vigyorgott. – Egyébként rendes lánynak tűnsz. Justinnak ilyen lány való. – Csak reménykedni tudok, hogy most nem akar kérdezősködni, mivel rohadtul késő van, és különben sincs kedvem erről beszélni. – Na de most megyek. Sziasztok. – biccentett, majd kiment, miután én is elköszöntem tőle.. 
 Justinra néztem, aki már álomvilágban lehetett valahol. Leguggoltam az ágya mellé, becsuktam a szemem s arcát megsimítottam.
- Büdös vagy. – mosolyodtam el. – Na, kelj fel nagyfiú. – kezdtem el bökdösni.
- Mi az? – törölte meg szemét fáradtan.
- Csak annyi, hogy bűzlesz. Gyere. – álltam fel, s kezdtem el enyhén húzni.
- Hova?  - ült fel az ágyon.
- Zuhanyozni. A részegeknek különösen jót tesz. – mosolyodtam el ismét. Egy hatalmasat ásított, majd ő is felállt. Mivel én nem tudtam, merre van, így ő vezetett, én pedig támasz voltam.
Becsuktam a fürdő ajtót, nekidöntöttem a kézmosó pultnak, s pólója aljába markoltam. Óvatosan kezdtem el a kezemben lévő anyagot fölfelé vezetni, mire ő égnek emelte kezeit, ezzel jelezve, hogy nyugodtan levehetem…. 

# 37. Máskülönben pedig kimondta... #

Na gyerekek.. Ezt most egy hosszabb rész lett, bár nem valami nagy szám.. Előre is bocsi, hogy amikor minden szépen alakul én képes vagyok elrontani :D
ui.: Köszönöm a kommenteket ♥

- Szóval? – húztam el a szó végét. Ha akar valamit, hát mondja ki nyíltan.
- Szóval.. – halkult el. – Talán szakítanod kéne Victorral…

Felnevettem. Annyira édes fejet vágott. Arcára kiült az értetlenség.
- Szereted Victort? – szomorodott el. – Végül is megértem. – rántotta meg a vállát, mintha nem zavarná, de tisztán látszott rajta, hogy nem tetszik neki a dolog.
- Ezt ne most beszéljük meg, oké? – kérdésnek akartam, de inkább lett belőle utasítás. Justin bár nem szívesen, de bólintott. Nem értem, hogy miért nem mondtam neki azt, hogy szakítok Victorral. Talán azért mert ezt úgy akartam neki mondani, hogy tiszták vagyunk? Mármint félreértés ne essék egyikünk sem részeg, de én jobb szeretném úgy tisztázni vele a dolgokat, hogy valóban át tudom gondolni a mondataim jelentését. – Táncoljunk. – Kezdtem el húzni Justin kezét.
- Egy pillanat. – Itta ki pohara tartalmát, majd megfordult, s meghúzta az üveg Jack Daniel’st.
- Talán még is meg kéne, beszélünk. – ráncoltam össze homlokom, majd tettem kezemet a vállára.
- Tessék? – fordult felém. – Nincs semmi gond. Majd máskor megdumáljuk. Most buli van. – kacsintott, s küldött felém egy művigyort.
- De… - próbáltam ismét megszólalni, ám nem engedte.
- Te mondtad, hogy ne most beszéljük meg. Késő bánat. - Hagyott ott, s vitte magával az üveget.
- Ez jól meg csináltam. – nyögtem fel. Megsértődött. Letettem a poharamat, ellöktem magam az asztaltól, s Justin keresésére indultam. Ryannal, és Samanthával beszélgettek, vagy valami hasonlót műveltek. Justin ismét meghúzta az üveget, majd Ryannak mondott valamit. Ryan bólintott, s mikor meglátott engem Justinnak szólt, hogy a közelben vagyok. Remek. Szóval rólam beszéltek.
- Sziasztok. – köszöntem a többieknek. Ryan a fejével biccentett egyet, ami annyit tesz ki, hogy: SZIA.- Justin beszéljük meg. – ordítottam neki. Elképesztő, hogy mekkora a zajkülönbség itt, és az italos pult között.
- Nem hallom. – rázta meg a fejét, s húzta meg ismét az italát.
- Legalább ne hazudnál. – morogtam magamnak, majd a kezében lévő Jack Daniel’sért nyúltam. Természetesen mit is vártam? Azt hogy odaadja? Sok dolog hibádzik itt.  Az első ilyen dolog az, hogy Biebsnek szándékában sincs odaadni az üveget, a másik pedig az, hogy még erő fölényben is van. Ha akarnám, se tudnám elvenni tőle.
- Engedd el cica. – hajolt hozzám közel, a fogta meg a karomat. A hideg is kirázott. Egyrészt, mert vonzott magához minden érintése úgy, mint egy mágnes, másfelől pedig mert hangján érezhető volt enyhén az ital hatása. Ha így halad ennek nem lesz jó vége.
- Szerintem nem kéne többet innod. – próbáltam neki kedvesen, ám de határozottan beszélni.
- Szerintem viszont, ez egy buli, szóval édes mindegy, hogy csont részegre iszom-e le magam, vagy sem. Másfelől pedig ez az én bulim. –bunkózott.
Körülbelül tíz perc elteltével Ryan mondott valamit Justinnak, majd otthagyott minket.
- Hova ment? – kérdeztem Justintól.
- Dob egy sárgát. – Ordította, majd Samanthaval kezdett táncolni. És érdekes módon Sam nem bánta. Vajon sok ital van már benne? Valószínűleg a válasz igen, hisz nem épp a szíve csücske. És igen. Ha bárki kérdezné, ugyan letagadnám, de igazából zavart a közös „táncikálásuk”. Samantha elvette az üveget Justintól, jól meghúzta, majd visszaadta. Bieber ugyanezt a műveletet megismételte. Még jobban egymáshoz simultak.
- Ne igyál, többet kérlek. – markoltam bele pólójába, mire szétváltak.
- Ne idegesíts már fel. – forgatta meg a szemeit.
- Bocs hogy törődöm veled. – ráztam meg a fejem. Vajon én is ilyen vagyok részegen, vagy csak ő lesz ilyen alpári paraszt? Bár tegyük hozzá, hogy ez az én hibám. Lehet, hogy nem viselkedne így, ha kerek perec közöltem volna vele, hogy oké szakítok Victorral. De én balga gyermek létemre azt mondtam neki, hogy majd holnap megbeszéljük. Talán nem kellett volna. Lehet, most azt gondolja, hogy én még szeretem Victort? Pedig ha elmerengne a dolgokon egy kicsit is , akkor rájönne, hogy ez teljességgel lehetetlen. Justin mellett mást nem lehet szeretni. Ő a tökéletes férfi.
- Nem tűnt fel, hogy azt csinálod. Csak akadályozod a jó közérzetemet. – simított végig vállamon. Bumm. Ez felért egy csúnya pofonvágással. Ennyit a tökéletes férfi imidzséről.  Na, egy biztos! Ha ezt mind ital nélkül mondta volna, akkor igen csúnya halála lenne odalenn a barátocskájának.  – Inkább menny, és dugasd meg magad valakivel. – És páff. Újabb pofára esés. Na, jöhetnek a takarítók, és fel lehet engem kaparni nyugodtan a földről. Kezét lelöktem a vállamról, s mérgesen hátrébb mentem. Iszonyat felhúzott. Tudom, hogy ez javarészt az én hibámból van és, hogy az ital is szerepet játszott benne, de azért még sem kéne úgy beszélnie velem, mintha egy utolsó kis senki lennék. Én is megérdemlem a normális beszédet, még ha hibázok is. Lehet, hogy neki fájt, hogy nem azt hallotta, amit szeretet volna, viszont én legalább nem mondtam semmi olyasmit, amivel a lelkébe tiportam volna.  Ő pedig kegyetlenül belém döfte a tőrét, és még jól meg is forgatta bennem, hagy érezzem.  Nekidőltem a falnak, és onnan figyeltem, ahogy újra meghitten táncolgatni kezdenek. Egy ceruza sem fért volna be közéjük, úgyhogy azt hiszen, jogos a felháborodásom. Főleg ezek után.  Bár mindent magamnak köszönhetek, azért ennyire nem kéne velem elbánni. Nagyon nagy szájkaratés az már biztos, de kíváncsi lennék, mit szólna ahhoz, ha meg is csinálnám a kérését. Minden bizonnyal kitérne a hitéből.
 Samantha Justin minden egyes szaván nevetgélt, míg Justinnak szépen lassan elfogyott a piája. Az után nem nehéz kitalálni, hogy hova ment a hős szerelmes. Természetesen az italos pulthoz.
- Úgy van. Még egy kis pia, és mehettek ti is szobára. – morogtam karba tett kézzel.
Sam meggörnyedve, várta Justint, s közben jobbra-balra nézelődött, mígnem szeme rajtam állapodott meg. Valamiféle idióta vigyorral integetett nekem, s botladozva, de elindult felém.
- Mizujs csajszi? – még ezt az apró mondatot is nehéz volt megérteni tőle. Részegen nem lehet ám normálisan beszélni, az már biztos. Olyan mintha egy olyan emberrel beszélnék, akinek a nyelvét megcsípte egy darázs, s nem bír beszélni, mert feldagadt neki. Bár igazából semmihez sem hasonlítható.
- Köszi, megvagyok. – hangomon hallani lehetett, hogy nem épp a legboldogabb pillanatomban beszélgetünk, de ezt egy részeg ugyan, hogy is venné észre? Elvégre az agyad egy részét „zsibbasztod” le az alkohollal.
- Az jó. – felelte bágyadtan. – Nagyon király ez a buli.
- Aha, az. – válaszoltam unottan.
- Hogy jutunk majd amúgy haza? – tettem fel egy komolyabb kérdést.
- Majd hazavitetem magamat valakivel. – rántotta meg a vállát, és nevetett fel.
- Remek. És én? – nagyon aranyos, hogy rám is gondolt.
- Hát majd te is keresel valakit. – vigyorgott. Abban a pillanatban nagy csattanás akadályozta meg a lehetőségemet arra, hogy válaszolni tudjak.
- Meg, ne merd közelíteni, különben eltöröm a kezed! – fenyegetőzött Justin egy idegen fiúval. Pillanatok alatt mindenki köréjük gyűlt, s a zene is elhalkult. Átfurakodtam magam a tömegen, majd Jus mögé álltam.
- Mi történt? – kérdeztem tőle. A fiú a földről tápászkodott fel éppen, s körülötte mindenhol üvegszilánkok voltak.
- Ez csak egy suna. - rázta meg a fejét. – Atya ég.  – forgatta a szemét idegesen a másik. Justin egy újabb üveget markolt meg.
- Nem csak egy suna. – botladozott beszéde. – És különben is foglalt. Szóval húzz el. – Hangja ellentmondást nem tűrő volt.
- Gyere, mielőtt valaki kamerázni kezd. – fogtam meg hátulról a vállát, s suttogtam a fülébe. Nem lenne jó vége, ha ilyen videó kerülne fel róla. A hírnevében nagy csorbát ütne bizony.
- Nem megyek! – förmedt rám. – Előbb még szétverem ezt a köcsögöt.
- Nem versz szét senkit. – Fordítottam magammal szembe, és szemébe nézve beszéltem hozzá. Bár igazából nehéz volt így beszélni, ugyanis folyamatosan máshova figyelt, így két kezemet felvezettem arcára, és nem engedtem, hogy ide-oda keringjen buksijával.
- De szét akarom verni. – idegeskedett még mindig.
- Ha bárkit is szétversz, azzal engem bántasz. Nem akarom, hogy te ilyen legyél. Jó? – tárgyaltam vele komolyan. Tekintve a helyzetet szükség is van erre. – Jó? – Kérdeztem ismét, amikor nem válaszolt. Egy aprót bólintott, mire kezemet levezettem karjaihoz, s csuklóit fogtam. – Jól van. Most gyere. – mosolyogtam rá.  Ott hagytuk a tömeget és a fiút, akin valószínűleg Justin egy üveget tört szét, s kimentünk az udvarra. – Elmeséled? – lassítottam le.
- Nem akarom. – rántotta meg a vállát. Hangja a végére elcsuklott. Az italtól bódultan is olyan édesen viselkedett. Mintha egy cuki kisfiú lenne velem szemben. Kezeit zsebre csúsztatta, s úgy nézett fel az égre.
- Mivel jöttél? – törtem meg a ránk telepedni készülő csöndet.
- Kocsival. – tekintett rám egy pillanatra.
- Haza viszlek. Szinte alig ittam valamit. – bólintottam. Ez inkább magamnak szólt mintsem neki. Csak, letisztáztam a fejemben a gondolatokat.
- Nem kell. – utasította el ajánlatomat. Tulajdon képpen nem mondtam, hogy más választ is elfogadok az okén kívül.
- Nincs választási lehetőséged. Haza viszlek és kész. – zártam le ennyivel. – Szóval, ha most bent van valamid, akkor még visszamehetsz, de utána irány az autó. – kezdtem el topogni lábammal.
- Mindjárt jövök. – mondta, s botladozva bement.
Körülbelül öt perc várakozás után untam meg, és én is bementem a házba. Első ember akit megpillantottam , az Ryan volt, így odabattyogtam hozzá.
- Hol van Justin? – kérdeztem tőle a zenét túlkiabálva. Vállatvont.
- Utoljára egy csajjal ment fel. – kiabálta vissza. Most aztán meglepett.
- Köszi. – mondtam, majd faképnél hagytam, és az emeletet céloztam meg.  Fenn sem fogadott valami szép látvány. Justin az ajtónak dőlve állt, és egy lánnyal csókolózott. Valahogy a szituációból kiindulva azt hinné az ember, hogy élvezik mindketten, ám mikor már mindent egyértelműnek gondolsz, az égiek közbeavatkoznak, és felborul a világ. Justin eltolta a lányt.
- Ezt hagyjuk. Nekem ez nem megy.  Én szeretek valakit.
-  Justin ne kéresd magad. Itt vagyok, gyere, megkaphatsz. – ajánlkozott az a liba. Voltatok már olyan állapotban, hogy nem tudtátok mitévők legyetek? Az agyam folyamatosan azt suttogta: Fordulj meg és lépj le! Ezzel szemben a szívem pedig csak azt kántálta: Eltolta magától a lányt. Nem tudna megcsalni.  Aztán az agyad újra közbe szól. Hiszen ha most járnátok, ez már megcsalásnak számítana. Ugyanakkor a szíved sem hagyta annyiban: Ugyan már. Hiszen részeg. Ilyenkor mindenki hülyeségeket csinál. Máskülönben pedig kimondta, hogy szeret….

# 36. ,,akár egy kondért is lehetne kevergetni vele. " #

Istenem :) Már 36. Nem semmi. És most mondjam ki, hogy vége? Hogy ez az utolsó rész? Hát egyszer ennek is meg kell történnie =) Ja és még valami. Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel. Nincs mentségem. Na de olvassátok sok szeretettel a 36. és egyben utolsó részt ♥ Dusi =)

- Ó szóval nem ez volt az utolsó bűnös éjszakánk? – mosolygott.
- Nem bizony. – ráztam meg a fejem. – Ha már a pokolra jutunk, élvezzük ki rendesen…

-1, 2, 3. – ordította a csapat, s a versenyzők egyszerre kezdtek neki 5 pohár sör megivásának. Mosolyogva figyeltem, ahogy Justin issza ki egyik pohár után a másikat. De nem nyert. Ryan volt az, aki előbb megitta, s utána valami idegen.
- Ryan előbb kezdett neki. – jött oda mellém, s mentegetőzött, hogy miért nem ő nyert.  – A csávó meg biztos valami nagy iszákos.
- Én is láttam. – mosolyodtam el, holott ez nem így volt. Justin pusztán nem tud veszíteni. – Majd legközelebb te nyersz. – simítottam arcára.
- Rendben. – Csillantak fel a szemei. – Iszunk valamit?
- Aha. – bólintottam, s az italos pulthoz mentünk.
- Mit kérsz cicám? – nézett rám édes mosolyával.
- Nekem mindegy. – rántottam meg a vállam. – Csak ne legyen túl erős. Elvett valamit az asztalról, majd két műanyagpohárba töltött belőle.
- Mi ez Jus? – kérdeztem, miután a kezembe nyomta.
- A jó öreg Jack. – nevetett fel. – Ezt a szépséget nem műanyagpohárban kéne odaadnom neked, de lévén, hogy ez egy buli és nem akarunk összetörni semmit ezzel, kell beérned.
- Az íze így is ugyanaz. – forgattam meg a szemeim.
- Azt te csak hiszed. – kacsintott, majd felém nyújtotta a poharát. Óvatosan belekortyoltam, s fájdalmas arcot vágtam.
- Mondom, hogy ne legyen erős, erre te kis híján alkoholmérgezésben megölsz.  – Felé nyújtottam poharam, ezzel jelezve, hogy köszönöm nem kérem, de ő csak vigyorogva töltött még a poharamba. – Ó, hogy fulladnál meg. – vigyorogtam.
- Cicám. Átkozni csak az tud, aki úgy szint meg van átkozva. – kacsintott rám. – Kivéve, ha boszorkány vagy. – harapott alsó ajkára.
- Na, akkor most melyik vagyok? – húzogattam a szemöldököm. Valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy rossz pedofil, aki épp becserkészi a… na, igen mindenki tudja, hogy hogy is van ez, szóval nem kell ecsetelnem tovább.
- Hát, ha már így is úgyis meg kell, hogy fulladjak, akkor legyél boszorkány. Persze nem csúnya boszorkány lennél, hanem olyan kis csinos fajta. – jött közelebb, s markolt fenekembe. – No meg persze azért is az lennél, mert ti boszorkányok szerettek seprűnyélen lenni.  És minden boszorkánynak van egy seprűje, amivel kedvére játszadozhat. Akarom mondani, repülhet. – vigyorgott kajánul.
- Ó te kis pimasz. – löktem mellkasánál fogva hátrébb. – És most jön az, hogy az a seprűnyél milyen termetes, és pont az én kezembe való igaz? – ráztam meg a fejem szemforgatás közben.
- Én nem pont erre gondoltam, de most, hogy így mondod, ezek a jelzők is mind igazak. – jelent meg arcán egy győztes vigyor.
- Igen? És mi van akkor, hogyha én nem boszorkány vagyok, hanem mondjuk csak egy sima szakács? – vágtam vissza.
- Akkor isteni a fakanalad. – kacsintott ismét.
- Köszönöm. – simítottam arcára. -  Victortól kaptam. – tudom, hogy talán ez egy kicsit gonosz volt, de hát istenem. Ha ő úgy, akkor én pedig így válaszolok. Egy pillanatra meglepődött, utána pedig csak felhorkantott.
- Jaj, butuskám. – mosolyodott el gúnyosan. – Én nem arra az agyonhasznált satnya kis fakanálra gondoltam, ami ott lapul a fiók legmélyén, hanem egy másik komolyabbra, ami kinn van a pulton, és arra vár, hogy használd, no meg akkora, hogy akár egy kondért is lehetne kevergetni vele. – A végén elnevettem magam.
- Álomvilágból már rég felébredtünk. – Öleltem át, s közben ámulatba ejtő szemeit figyeltem. – Mellesleg örülj, hogy nem vécé pucolót mondtam.
- Ha azt mondtál volna, akkor neked lenne a legszebb, legnagyobb, legeslegjobb keféd. – húzott magához közelebb, s ölelte át derekam.
- El ne szállj magadtól. – forgattam meg szemeim.
- Jó, igazad van. Tulajdonképpen a takarítónő is sokat számít. Hiszen a kefének is szüksége van valamire, ami mozgatja.
-  Annyira romantikus vagy te csődör. – hajoltam ajkaihoz közelebb, s adtam rá egy rövid puszit.
- És te pont ezt szereted bennem. – kapott ajkaim után.
- Előfordulhat, hogy tetszik eme tulajdonságod is. – hunytam le a szemem s hagytam, hogy végre normálisan is megcsókoljon. Nyelvével egyből átfurakodott hozzám, és amolyan édes vándorútra hívta azt. Miután elváltunk egymástól, homlokát az enyémnek döntötte.
- Kérdezhetek valamit? – váltott kujon hangnemből édes szerelmessé. Talán még egy kis félelem hallatszott hangján.
- Természetesen. – fúrtam arcomat a vállába.
- Vagyis inkább kérni szeretnék valamit. Illetve nem kérlek rá. Mármint, hogyan is fogalmazhatnék? Csak ha te is így gondolod. Szóval… Nem szeretnék szerető szerepet betölteni, mert egyrészt nem tartom magamat ilyen piszok alaknak, másrészt pedig nem akarok számodra csak holmi második lenni. Nem beszélve arról, hogy én nem titkos kapcsolatot akarok. Én úgy vélem, hogy vagy semmilyet, vagy olyat, amiben kölcsönösen felvállaljuk egymást. – darálta le egy szuszra. Nem mondom nem kicsit meglepődtem. De azt hiszem, hogy a helyében én is valami hasonlót mondanék. Felesleges Victort hülyítenem, miközben mást szeretek, és felesleges Justint - ahogy ő fogalmazott -, csak egy másodikként használnom, mikor sokkal jobb helyet érdemel.
- Szóval? – húztam el a szó végét. Ha akar valamit, hát mondja ki nyíltan.
- Szóval.. – halkult el. – Talán szakítanod kéne Victorral…

Hahhah ROTFL Csak vicceltem gyerekek :D Bár esküszöm, hogy megfordult a fejemben.. De nem. :D Nem így lesz vége a blogomnak az már biztos. Először is meg kell, hogy köszönjem nektek, hogy olvastátok, másrészt pedig még van egy két tervem velük. Na de ♥ és kérek komit ^^ 

# 35. Csak feküdtem, mint egy asztalra terített abrosz. #

Na gyerekek .) És itt egy újabb rész :) Azt hiszem, hogy ezt a részt Emesének postázzuk, hiszen ő írta nekem azt a csodálatosan hosszú kommentárt, amit mire elolvastam lement a nap, de sebaj örültem neki. ♥
Igazából ebben a részben nem igen történik semmi újdonság, de azért szerintem elég jóra sikeredett. / Legalábbis nekem ez lesz az egyik kedvencem .) / 
És emberek még egy információt szeretnék megosztani veletek =) Hát ennek inkább nem fogtok örülni, de hát előre is sry.. Szval kimondom =) Már közel vagyunk a végéhez, s lassan a blogot befejezem =) ♥ Nyitni fogok-e újat? Igen minden bizonnyal fogok, de nem tudom, hogy lesz-e közte egy rövid szünet, vagy sem... Szóval Nagyjából mostanra ennyit szántam.. Jó olvasást..♥ Dusi 

J. szemszög:
Már nem csak lelkileg vagyunk egyek, hanem testileg is…
Fáradtan dőltem el mellette, s húztam magunkra a takarót. Keze megtalálta az enyémet, s szorosan rámarkolt…

- Ki kéne mennünk. – szakítottam el tekintetemet a plafonról, s néztem rá.
- Rendben. – szemei jobban csillogtak, mint a legszebb gyémánt. Felült az ágyon s a takaróval gondosan takarva magát, szemével keresgélte ruhadarabjait.
- Ennek így semmi értelme egyébként. – mosolyodtam el.  Kezemmel megtámasztottam a fejem.
- Tessék? – fordult felém. Olyan boldognak, és szépnek tűnt. Jobban mondva eddig sem volt csúnya, sőt kifejezetten gyönyörű, de most még azt a szépségét is felülmúlta.
- Már láttalak meztelenül. – vigyorodtam el kajánul.
- Oké. Akkor, ha annyira híve vagy az Ádám és Éva öltözetnek és azt akarod, hogy flangáljunk mindenfelé ruhátlanul, akkor például kezdhetnéd azzal, hogy idehozod a cuccaim. – húzta fel a szemöldökét. 
- Hát rendben. – sóhajtottam, majd kikecmeregtem az ágyból, odasétáltam a ruhájához, s felkaptam a földről.
- Mit csinálsz? – lepődött meg. – Egyébként igen szexi a feneked. – nevetett fel édesen.
- Azt mondod? – fordultam meg. Halványan elpirult, s ajkába harapott. – Szóval jól nézek ki hátulról? – lépkedtem hozzá közelebb.
- I-igen. – akadozott hangja.
- És elölről? – értem oda az ágy széléhez, s leültem. Arca most már a legpirosabb alma színével vetekedett. Kezemmel megérintettem kulcscsontját, mire egyből behunyta a szemét.  Közelebb csúsztam hozzá. – Tudod… - adtam egy apró csókot nyakára. - kicsit hideg van idekinn. – suttogtam fülébe.
- Akkor mássz vissza. – mosolygott.
- Rendben. – húztam volna el a takarót róla, ha meg nem állít.
- Előbb felöltök. És te is. – harapott alsó ajkába.
- Aj. Oké. – néztem rá csüggedten.  - Pedig már kezdtem reménykedni egy kis játszadozásban.
- Ne szívass. Utójáték? – nevetett fel. – És mit értesz utójátékon?
- Hát nem is tudom. Egy kis taperolásra gondoltam, és úgy érzem doktornő, hogy gondok vannak odalenn, szóval kézrátételes gyógyítással helyrehozhatná a dolgokat,..
- Persze, Aztán a déli szél becsukta a mesekönyvet. – nevetett fel. – A kézrátételes gyógyításról pedig le is mondhatsz. – rázta meg a fejét vigyorogva.

Gabriella szemszöge:

- Szóval a taperolás nincs kizárva. – nyalta meg az alsó ajkát, s döntött hátra óvatosan. – Azt hiszem, le tudok mondani a kézrátételes gyógyításodról. Bár idővel majd úgy is belátod, hogy szükség van arra is. – mászott fölém.
- Te nem vagy százas. – vigyorodtam el.
- Csak boldog vagyok. – adott egy apró szájra puszit.
- Ennyi nekem nem elég. – mutattam ajkamra. -  Ilyet a kistesód is kap. – játszottam a sértődöttet.
- Igen, és ha nem kap meg valamit, akkor pontosan így tud ő is nézni. – bólogatott együtt érző tekintettel.
- Remélem, most nem azt akarod mondani, hogy olyan vagyok, mint egy kisgyerek…- Kezdtem volna el kiosztani, ha ajkait rá nem tapasztja ajkaimra. Szám elnyílt, s nyelvemmel megérintettem ajkait. Elmosolyodott.
- Most megnyaltad a szám? – döntötte neki homlokát az enyémnek.
- Előfordulhat.  – rántottam meg a vállam. – Ha már bűnös vagyok, akkor had csináljak mindent úgy, ahogy akarom.
- És most mit szeretne a kisasszony?
- Felöltözni. – haraptam alsó ajkamra.
- De csak akkor, ha idehozod a ruháimat. - vigyorgott sunyin.
- Ó te isten átka. – ráztam meg a fejem.  – Oké legyen, de mássz le rólam.
- Kívánságod számomra parancs. –gurult át mellém. Az ágyon heverő bugyimat gyorsan felvettem, s a ruhámba is belebújtattam lábaimat
- Ez így nem fair. – szinte biztosra vettem, hogy most durcásan néz.
- Az életben sok minden nem fair cicafiú. - álltam fel, s úgy húztam magamra a ruhát.  Justinnak szigorúan háttal álva.
- Cicafiú? – emelkedett hangja meg egy oktávval. – Na, ezt pont nemrég cáfoltuk meg.
- Ugyan mivel? – indultam el ruhái felé.
- Szerinted? – tuti megforgatta a szemeit.
- Az egy dolog, hogy mi történt itt, de kérdem én, ha most kimennék és elkürtölném mindenkinek, hogy te hátulról akartad csinálni, akkor mit mondanának? – pillantottam felé, miközben az ágy mellett heverő boxerhez lépkedtem. – Szerintem biztos azon kattogna mindenki agya, hogy cicafiú vagy-e vagy sem. – kaptam fel az utolsó szem ruháját, s dobtam oda neki.
- Szóval megtennéd ezt az egyetlen szem pasival, akit imádsz? – húzta fel a szemöldökét.
- Honnan tudod, hogy te vagy az egyetlen? – tettem csípőre a kezem.
- Onnan, hogyha ezt csinálom, – állt fel, s takarva férfiasságát közelíteni kezdett felém, amitől arcom ismét egy szép piros almával vetekedet. – elég nagy hatást gyakorolok rád. – vigyorgott önelégülten. – És ha most megfordulok. – mutatta most már formás hátsófelét, amit jól szemügyre kellett vennem, hisz nem mindennapi hátsója van, azt meg kell hagyni. – akkor pedig nem kicsit megnézel.
- Talán túl nagy az egója valakinek. – nyeltem egy nagyot. Belebújt alsógatyájába, majd nadrágját kezdte magára húzni.
- De te éppen ezt szereted bennem. – mondta úgy, mintha már ezerszer és mégy egyszer hallotta volna tőlem.
- Legyen. – egyeztem bele egy nagy sóhajjal, miközben figyeltem még szabadon lévő felsőtestét. – Szerintem a póló nem szükséges. – haraptam alsó ajkamba.
- Én a ruháddal vagyok így. – húzogatta a szemöldökét. – Valamit valamiért. – vette fel a pólóját.
- És ha véletlen elszakadna? – mutattam a levegőben macskakörmöket.
- Az elég nagy baj lenne, mert ez a póló nem öt dollár volt, és nem is huszonöt cicalány. – jött oda hozzám.
- A cica lány az cuki. Ettől én nem fogok vérig sértődni, ha ez volt a szándékod.
- Nem ez volt a szándékom ne aggódj. – simított végig arcomon
- Majd egyszer megnövök, és én leszek a macskanő. – ábrándoztam vállára dőlve.
- Az ágyban már most is egy macskanő vagy. – sóhajtott.
- Mi? – nevettem fel. – Konkrétan nem is csináltam semmit. Csak feküdtem, mint egy asztalra terített abrosz.
- Szóval csintalankodtam egy terítővel? – kacagott.
- Valahogy úgy. – öleltem meg.
- Ebben az esetben akkor az vigasztaljon, hogy egy igen szép kis terítő vagy. – adott egy puszit homlokomra.
- Téged pedig az, hogy igen jól értesz az abroszokhoz. És nem vagy cicafiú. - öleltem át még szorosabban.
- Ennek örülök. De csak hogy tudd. – suttogta. – Te akkor is macskanő maradsz számomra.
- Az kizárt dolog. – néztem fel csodaszép barna szemeibe. – Inkább cicalány. Igen távol vagyok a macskanőtől. Majd egyszer talán, és akkor majd hívhatsz úgy.
- Ó szóval nem ez volt az utolsó bűnös éjszakánk? – mosolygott.
- Nem bizony. – ráztam meg a fejem. – Ha már a pokolra jutunk, élvezzük ki rendesen…

Csak enyhén fanatikus :D

ui.: Nemsokára lesz rész is ♥ Dusi

34. szeretlek...

Bocsánat, hogy csak most hozok részt, de nagyon nem ment a megírása. Talán mert túl perverz az én fantáziám ehhez, vagy csak mert beteg vagyok. Na mindegy én valahogy így képzeletem el. Komit pls =) Kíváncsi vagyok a véleményetekre =) ♥
(ui.: a rész rövidsége Angi hibája ugyanis siettetett!!!!) 

- Akarlak. – suttogta. Több sem kellett nekem. Pólóját óvatosan lehámoztam róla, majd ő következett. Derekamon pihenő kezét felvezette a hátamra, s a ruhám cipzárját kezdte el lehúzni…

- Én még nem voltam senkivel. – váltam el tőle egy pillanatra, s megfogtam a ruhám, nehogy leessen rólam. Csak engem nézett édes tekintettel, s egy szót sem szólt. Átkarolta a derekamat, s közelebb hajolt hozzám.
- Én sem. – mosolyodott el.
- Hazug. – löktem meg a vállát, mire elnevette magát.
- Majd vigyázok rád. – simított végig arccsontomon. Aprót bólintottam. – Ha fáj, csak szólj és abbahagyom.

 Halkan puffant ruhám a földön. Nem volt rajtam melltartó, mert ehhez a ruhához nem kellett. Furcsamód nem voltam szégyenlős. Talán mert annyi vágyat éreztem iránta, hogy elnyomta teljesen a többi gondolatomat. Megbíztam benne teljes mértékkel. Mondhatnánk úgy is, hogy rátelepedett az agyamra a rózsaszín köd.

- Gyönyörű vagy. – suttogta, majd kezét levezette a combomig, s belemarkolt a hátsómba. 

Elindultunk hátrafelé, míg bele nem ütköztem a falba. Feljebbtolt, s én lábammal átkaroltam derekát.  Nyakamat forró csókokkal hintette be. Kezemmel csupasz mellkasát simogattam. Nem volt az a túldolgozott izomember, de nekem pont megfelelt. Hat kockája így is volt.  Hátába markoltam, s úgy húztam magamhoz még közelebb. Nyakához hajoltam, s mint egy pióca odatapasztottam ajkamat, s szívni kezdtem. Meglepetésemre hagyta magát, viszont ezután én is megkaptam az apró foltocskámat.
- Hiányoztál. – motyogta a hajamba.

Hajába túrtam, s ajkaira rövid csókot nyomtam.

- Te is nekem. – sóhajtottam fel.  Lábaimat visszahelyeztem a talajra, s öve után nyúltam. Óvatosan lejjebbtoltam ezután a nadrágját, s ő készségesen ki is lépett belőle.
Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mit is csinálunk mi most, amitől szívem heves kalimpálásba kezdett, s arcomat elöntötte a forróság. Gondolom észrevehette, mert arcomra simította kezét, s kuncogott. Elkezdtem most én tolni az ágy felé. Leült rá, én pedig az ölébe másztam.

Újabb csókcsatát váltottunk. Eszméletlen, hogy mennyire jó csókokat tud adni. Közelébe sem ér senki sem. Bátran kijelentem, hogy ő a csókkirály. Kezemmel belső combját kezdtem el simogatni, ami meghozta az eredményt. Férfiasságának egyszeriben már szűk lett a bokszer által nyújtott hely.
Egyszer csak hátradőlt, s fordított testhelyzetünkön, így én voltam alul. Ajkaival nyakamat kezdte kényeztetni, majd haladt egyre lejjebb, s végül alhasamnál megállt.
Bugyimba akasztotta ujját, s még egy csókot adott alhasamra, majd lehúzta utolsó szem ruhadarabomat. Valahogyan lehámozta magáról a bokszerét is, s felém mászott.
- Ha nem jó, akkor szólj, és abbahagyom. – mondta, bár világosan lerítt arcáról, hogy nem szívesen szakítaná meg az aktust. Enyhén rám nehezedett, majd belém hatolt. Fájt, nem mondom, hogy jó volt az első két nyomás, de utána magam is meglepődtem, hogy mennyire élvezem.  Annyira gyengéden bánt velem, mint egy porcelán babával. Először óvatosan, lassú tempót diktált, de később már gyorsabbra vette. Légzésem szaporább lett, s egyre inkább elöntött a mámor. A vérmérsékletem az egekbe szökött, s arcom kipirult. Az első nyögés elhagyta torkomat, s ez valószínűleg tetszett partneremnek, mert ismét fürgébben tevékenykedett.


Hogyan is írhatnám le ezt az érzést? Nem olyan, mintha a kedvenc sütidet majszolgatnád, bár kétségkívül egy parányit hasonló s nem olyan mintha csókolóznátok, s ezer, meg ezer pillangó röpdösne a gyomrodban.  Szavakkal talán meg sem lehet fogalmazni. Ezt át kell élni.
Azt látod, ahogy szerelmed homlokán megjelennek az első verítékcseppek, hogy ő is ugyanúgy élvezi, mint te. Azt érzed, hogy egymáséi vagytok, s ez a pillanat örökké tart. Arra gondolsz, hogy ennél már nem lehet jobb, s ekkor ő megint csak megmutatja, hogy már pedig van még benne dögivel. Az agyatok szinte összeforr. Egy újabb nyögés hagyja el a szádat, s szinte érzed, ahogy megkönnyebbül, s ismét gyorsít. Megkönnyebbül, mert tudja, hogy nem csak ő élvezi.  Megkeresi a kezed, s összekulcsolja a sajátjával. Apró puszit ad kulcscsontodra, ezután te átkarolod őt szabad kezeddel. Egy újabb lökés, amit egy újabb nyögéssel nyugtázol, s közben érzed, hogy hátán minden izom megfeszül.  Mintha ezer éve ismernétek egymást. Csak ő és te számítotok. Nem érdekel a múlt sem a jövő. Csak a jelen. Kétség kívül ez az érzés, amit kiváltott belőled az egyik legjobb. Nem ezer pillangó van a gyomrodban, hanem kismillió. És még is milyen könnyed érzés. A fellegekben jársz. Szívverésed nem a szokásos, hanem annak az ötszöröse legalább. Egy újabb nyomás, s körmöddel a bőrét karmolászod. Tetszik neki, s újra gyorsít. Érzed, hogy fáradsz, még sem akarod, hogy vége legyen.  Ő sem akarja, szemét egy pillanatra becsukja, majd megcsókol. Enyhén ráharapsz ajkára, s lehúzod magadhoz. A tempó ismét lassul. Nem zavar, hogy rád nehezedik egész testsúlyával, igazából még élvezed is. Teste forróságban úszik, ahogy a tiéd is. Az agyad teljesen kikapcsolt. Csak egy valami lebeg előtted. Ő. A szemei, az ajka, az arca, az illata, a teste, a haja.
- Szeretlek. – suttogja a füledbe. A hideg is kiráz a szavaitól. A tiéddel összekulcsolt kezét megszorítja halványan. Kétség kívül igazat mond. Nem tudnád meghazudtolni, bár nem is akarod.
A mámor még jobban elborítja az agyadat. Nyögésed, lélegzetvételed szaporább lesz, s az ő izmai is jobban megfeszülnek. Egy kincset adtál a kezébe, amit már más nem kaphat meg. Azt mondják, hogy az első alkalom meghatározó az életedben. Ha rosszul csinálja, a partnered talán egy életre elmegy tőle a kedved, ám ha jól csinálja, egy életre szóló élményt okoz ezzel. Egy élmény, amit sosem fogsz elfelejteni. És nem is akarsz. Ő a tökéletes partner minden bizonnyal.  Nyakadra egy csókot ad, majd érzed, hogy egyre közelebb vagy ahhoz a ponthoz, ahol a kéj elönt mindkettőtöket. Teste megfeszül egy pillanatra, úgy ahogy a tiéd is, majd elernyed.

Justin szemszöge: 

Sosem éreztem még ilyet. Vele minden annyira más. Nem érdekel hány szabályt rúgok fel, ha ő ott van velem. Az sem számít, hogy barátja van, mert vissza fogom hódítani. És tudom, hogy van rá esély hisz most adta nekem az erényét. Azt mondta hiányoztam neki. Már nem csak lelkileg vagyunk egyek, hanem testileg is…
Fáradtan dőltem el mellette, s húztam magunkra a takarót. Keze megtalálta az enyémet, s szorosan rámarkolt…

67

Boldog szülinapot.... Na kinek is? Most azt gondolod hogy Justin nevét fogod nemsokára olvasni? Mi van ha tévedsz?  Mi van ha azt mondom, hogy van még valaki aki ma ünnepli a születésnapját? Mi van ha elhitetem ezt veled, s közben még sincs? Mi van ha elmondom,hogy ki ez a valaki? Mi van ha mindjárt olvasod az imádottad nevét? Mi van akkor, ha azt mondom ma lesz egy rész? Elfelejted, hogy kinek is van ma születésnapja?
Najólvan szóval már eléggé felcsigáztalak? Akkor most közlöm veled, hogy titok.. Most kaptál agyfaszt igaz? :D Akkor hogy mindenki örüljön elárulom, bár nem biztos hogy erre gondoltál : Boldog Szülinapot Nagypapi =) ♥

# 33. Utószülinapi ajándék.. #

Itt a kövi rész :) Sry, hogy később hoztam,/ csak anyumnak tegnap volt a szülinapja.. illetve úgy mondanám, hogy tegnap lett volna 39 éves.. =/ Igen sajna már nincsen köztünk../, de kárpótoljon titeket az, hogy ez most sokkal hosszabb mint szokott. Komit kaphatok? *-* ♥
- Gabriella szívem. – jött be anyu álmosan.

- Tessék? – ültem fel az ágyon.
- Vendéged jött. – dörzsölte meg szemeit.
- Ki az? – kíváncsiskodtam, mint egy 5 éves kislány.
- Azt mondja, hogy a te Rómeód. – elmosolyodtam. Victor még sosem mondta ezt nekem…

- Kukucs. – lépett elő a fal mögül. Szerelmes mosolyom egyből lelohadt. Hát nem éppen az a személyvolt, akire-annyira vártam, de nem bántam. – Jobban is örülhetnél azért nekem. – durcáskodott.
- Szia, Sam. – hunytam le a szemem, s mosolyodtam el. Mi lehet olyan fontos, hogy ilyenkor jön át?
- Ugye most nem komoly az, hogy aludni készülsz? – mutatott rám, s a pihe-puha ágyamra.
- Hát igazából de. – vontam meg a vállam.
- Azt már nem. Még csak 10 óra van. – jött oda hozzám, s gyengéden, még is ellenállást nem tűrően felhúzott az ágyból. Átment a gardróbomba, persze az ajtót tárva hagyta, így láttam minden mozdulatát. Lehuppantam az ágyamra, s onnan figyeltem tovább. Kiválasztott egy fehér, pántnélküli ruhát, ami a legkevésbé sem takart semmit, majd egy újabb feketét vett ki a tömkeleg ruha közül, ami nagyon hasonlított az előbbihez azzal a különbséggel, hogy ez hosszabb volt, s sokkal kevésbé bolt kirívóbb. Visszajött hozzám, és felmutatta mindkettőt.
- A feketét. – vágtam rá egyből. Az egy dolog, hogy vannak ilyen ruháim, de a legtöbbet csak azért vettem meg, mert Sam azt mondta, hogy fantasztikusan áll, s egyszer majd kölcsönkéri. No meg nem engedte visszatenni.
- Igen én is úgy gondoltam, hogy az nekem jobban állna. – kacsintott, majd odaadta a nekem szántat. Ez valóban ravasz terv volt. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudta mit fogok mondani. Ami pedig azt jelenti, hogy amíg kereste magának a ruhát elég ideje volt, hogy kitervelje, mit is fog mondani.
-  Gonosz vagy. – szűkítettem össze szemeimet. – Gondolom nincs értelme ellenkeznem, hogy másik ruhát szeretnék. – törődtem bele, s szinte már hallottam magam előtt, ahogy kimondja a választ.
- Jól gondolod szivikém. Na, öltözz! – Parancsolt rám. Én eleget tettem a kérésének. Átmentem a fürdőbe, kibújtam a pizsamámból, majd felvettem a ruhát. A tükörhöz sétáltam. Talán tényleg nem is olyan rossz ez a ruha.
- Jobban állt hosszú hajjal nem gondolod? – jöttem ki a fürdőből, s Samat magammal húzva a gardróbon keresztül átmentünk a cipő birodalmamba.
- Megoldható. – mosolygott, s közben csillogó szemekkel pásztázta a szebbnél szebb darabokat. – Tépesd meg, s szerzünk neked póthajat.
- Persze, hogy utána mindenki csak egy libának nézzen. – forgattam meg a szemem.
- Akkor meg nem kellett volna levágatni. – vágott vissza.

Úton voltunk valamerre, de az a baj, hogy nem tudom, hogy merre, ugyanis Sam nem mondott nekem semmit. Annyit tudok, hogy egy buliba visz.
- Hova viszel? - kérdeztem unottan.
- Majd meglátod. – vigyorgott. Ezzel aztán mindent elárult.
- Egy kis infót legalább meg osztanál velem? - forgattam meg a szemem, s bekapcsoltam a rádiót amiben  Coldplaytől- Paradise ment.
- Ja. – válaszolt tömören.  – Másik városban van a hely.
- Remek. – ráztam meg a fejem mosolyogva. – Ezt már akkor gondoltam, amikor elhagytuk a várostáblát.
- Akkor, sajnos haszontalan információhoz jutottál. – vigyorgott önelégülten, de közben nem nézett rám, hanem végig az utat pásztázta.
Lehunytam a szemem, s úgy hallgattam a zenét. Samanthából úgy sem húzok ki semmit. Nem az a fajta ember, aki a meglepetést elárulja.

Azt hiszem elszundíthattam, ugyanis arra eszméltem fel, hogy megáll az autó.
- Házi buli? – lepődtem meg a tömérdek emberen, akik kinn táncoltak. Bár inkább nevezném vergődésnek. A java része már menni alig bírt.
- Szülinapi buli. – javított ki.
- Tényleg? Kinek a szülinapja? – kérdeztem, de addigra Sam már kiszállt az autóból. Követtem, majd bezárta az ajtót, s sietős léptekkel indult meg befelé otthagyva ezzel engem. – Megvárni luxus. – mormoltam, majd már csak bent értem utol.
- Sam kinek van ma szülinapja? – ordítottam, hogy túlkiabáljam a zenét.
- Nem hallom. – mondta, de olyan érzés fogott el, mintha hazudna. – Gyere. – húzott tovább, míg végül egy fiú mögött álltunk meg. Barátnőm megkocogtatta a vállát, mire az egyből felénk kapta fejét.  Ryan elismerően mért végig, s bólintott Samnak. Értetlenül néztem rájuk. Valamit biztosan eltitkolnak.
- Kinek van ma szülinapja? – intéztem Ryan felé kérdésem, ezzel megakadályozva a rólam folytatott beszélgetésüket.
 - A világnak szivi, a világnak- ordította, s kezét az ég felé emelve forogni kezdett. Úgy tűnik Ryan sem beszámítható a mai nap folyamán.
A zene váltott. David Guetta- Turn me on száma zendült fel.
- Táncoljunk. – mondta Ryan, s a parkett felé vette az irányt kezében két pohárral. Át adta az egyiket nekem, majd meghúzta a sajátját.
- Ki a szülinapos? – kérdeztem tánc közben. Ryan hozzám simult, s felnevetett. – Ma úgy is találkozni fogtok. Csak egy dolgot jegyezz meg. – Jött a hátam mögé, s úgy folytattuk a táncolást. – Abból a tálból ne igyál. – mutatott egy rózsaszín puncsnak tűnő italra. Bólintottam, mire ő hátulról átölelt, s nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Ryan. – léptem el tőle. – Ezt nem kéne. – néztem rá sajnálkozóan.
- Ugyan miért nem? – húzta meg ismét az italát. – Egyszer élünk bébi.
Érdekes, hogy milyen hatással van az ital az emberekre. Egyesek agresszívak lesznek, mások sírni kezdenek, sokan pedig eszméletlenül túltöltődnek szexuális vágyakkal. Nem hibáztatom Ryant, hiszen én sem éppen agresszív leszek.
- Figyu, én, most itt hagylak, majd később visszajövök. – intettem neki, majd barátnőm felé vettem az irányt, ha valakibe bele nem botlottam volna.

- Rád nem számítottam. – mosolyodott el.  Csuklómon megéreztem egy enyhe szorítást. Ahol hozzámért égett a bőröm.
- Szia. – mondtam erőtlenül, bár inkább csak tátogásnak lehetett kivenni a dübörgő zene jóvoltából.
- Szia. – arcán még mindig ott volt az a bizonyos levakarhatatlan vigyor. Kezét derekamra tette, s abban a pillanatban a világ körülöttünk megszűnt számomra. Valamiféle ringatózásba kezdtünk. Szemei jobban csillogtak, mint a gyémánt. A szívem egyre hevesebben vert. Ujjai tenyeremet cirógatták. Aztán ezt az idilli pillanatot megzavarta valami. Kapart a torkom. Éreztem, hogy nem sokáig fogom bírni anélkül, hogy ne gördüljön le egy könnycsepp. Kezemet óvatosan elhúztam, s lassan elsétáltam tőle. Felmentem az emeltre, egyenesen be egy szobába. Nem tudom honnan, talán csak női megérzés, vagy más, de tudtam, hogy ott áll mögöttem.
- El sem köszöntél. – suttogtam. Fejemet lehajtottam, már nem bírtam tovább. Kigördült az első könnycseppem. Egy halk kattanás jelezte, hogy bezárta az ajtót.
- Én nem búcsúzkodom. – szólalt meg rekedtesen. – Egyszer tettem meg, régen egy volt barátnőmmel, mert beindult a karrierem és el kellett mennem. Aznap szakítottunk is. A távkapcsolatnál nincsen rosszabb. Azóta soha senkitől nem köszönök el, ha nem muszáj.
- De semmit nem mondtál. – hangom szaggatott volt a sírástól. – Egy sms-t sem eresztettél meg közel 5 hónap alatt.
- Ne sírj, kérlek. - hangja még sosem volt ennyire bánattal teli. – Sajnálom. Csak nem tudtam mit írni. Különben sem válaszoltál volna.
- Azt nem tudhatod. – makacskodtam. Pedig valószínűleg igaza van. Pofátlanság lett volna, hogyha még üzenetet is küld, amiben valami olyasmi állt volna, hogy szia, itt és itt vagyok.. Különben hogy vagy?

 

- Igazad van. – suttogta a fülembe, amitől összerezzentem. Meg sem hallottam, hogy közelebb jött. – Sajnálom.  – ölelt át. – Bocsáss meg. – Hajtotta fejét a vállamra.
- Justin. – nyögtem fel. Nem bírtam abba hagyni a sírást. Egyszerre voltam boldog, és szomorú. Hogy ez lehetséges e? Minden bizonnyal igen. Az öröm azért árasztott el, mert visszajött, s feltehetőleg szeret, viszont emellett nekem barátom van. Barátom akit, ugyan nem szeretek annyira, mint Justint, és valószínűleg sosem fogom, de emellett Victorban még nem kellett csalódnom. Ő nem hagyott itt. Az agyam folyamatosan azt mondja, hogy menjek tőle minél távolabb, míg a szívem már rég megbocsájtott neki.  Lehet egyáltalán jól dönteni? Miért áll egyformán a mérleg? Ha csak egy kicsit is elbiccenne, hogy tudjam jól cselekszem-e.
- Kérlek, ne mondj semmit, ha nem szeretném hallani. – fordított magával szembe. Kezét arcomra simította, mutatóujjával letörölte könnyeim útját. Szemeimet lehunytam, s úgy élveztem forró érintéseit. Annyira élveztem, és tudom, hogy bűn, de Victorra most még gondolni sem tudtam. – Te vagy a legjobb utószülinapi ajándék, amit csak kívánhatnék. – suttogta. Tekintetemet rá emeltem. Istenem azok a csodaszép húsos ajkai, mint a mágnes úgy vonzottak.
- Sajnálom. – még most el kell mennem innen, hogyha nem akarok olyat tenni, amit nem lehet visszafordítani. Vettem egy nagy levegőt, s kiléptem karjai közül. Egyenesen az ajtó felé indultam volna, ha vissza nem ránt.
- Ne sajnáld. – mondta, s fejével közelíteni kezdett. Hűvös ajkait megéreztem az enyémen. Forró és különös volt. A tejszínhab a fagylalt tetején sem olyan jó ízű, mint az ő ajkai voltak. Nem vad, kétségbeesett, vágyakozó csók volt, hanem lágy, érzéki. Keze megérintette a nyakamat. Többet akartam belőle. Érezni akartam milyen az, hogyha az enyém. Átkaroltam nyakát, s magamhoz húztam. Ezzel a csókkal én a szívemet is odaadtam neki. Kezeimmel benyúltam pólója alá, s hasát simogattam, majd végül beleakasztottam ujjamat az övébe, s ha még lehet, ennél is közelebb húztam magamhoz.
- Akarlak. – suttogta. Több sem kellett nekem. Pólóját óvatosan lehámoztam róla, majd ő következett. Derekamon pihenő kezét felvezette a hátamra, s a ruhám cipzárját kezdte el lehúzni…

# 32. A te Rómeód.. #

Mivel volt aki azt kérte, hogy jöjjön haza, hát hazajön.. Szó ugrunk az időben.:D Nagyon kérem nem megölni engem... ♥
(ui.: Ő itt Victor. ) 
<---------------------


Gabriella szemszöge:

Tavasz vége van. A legszebb időszak. Minden a szerelemről szól. Nincs hideg, de még az a fullasztó meleg sem gyötri piciny lelkünket. Ilyenkor a legszebbek a kertek, utcák és a parkok, s ilyenkor a legjobb a szerelmünkkel sétálgatni kézen fogva egy hétvégén.
- Úgy várom már a nyári szünetet. Akkor minden nap együtt lehetünk. – mondta, s mikor egy pad mellé értünk leült rá. Szemből az ölébe ültem, s onnan figyeltem arca vonásait.
- Én is. Bár így is minden nap együtt vagyunk. Csak más kérdés, hogy kell-e tanulnunk, vagy sem. – mosolyogtam, majd egy apró puszit adtam szája sarkába.
- Igazad van. – simogatta combomat - Mit csinálunk ma?
- Nekem mindegy – rántottam meg a vállam. – Viszont én úgy szeretnék ebédelni valamit. Bár igazából nevezhetnénk reggelinek is, mivel nem ettem ma még semmit. – nevettem fel kínosan.
- Semmit? – lepődött meg. – Akkor siessünk haza. Nem szeretném, ha az én barátnőm éhen halna. – csapott egy picit a combomra. Leszálltam róla, s hazafelé vettük az utat.

- Mi jót csinálsz? – ölelte át hátulról a derekamat.
- Chilis babot. – mosolyodtam el, majd adtam egy puszit az arcára.
- Hmm. – tette a fejét vállamra. – Mikor kóstolhatom meg?
- Nem hiszem, hogy ebből te enni szeretnél. – ráztam meg a fejem.
- Miért? – dünnyögte a fülembe. –Szeretem a kukoricát és a babot is.
- Azért mert ez tipikus mexikói étel. Azaz chili van benne, és nem is kevés. Ha ezt ebből eszel, kiég a szád. – zártam el a gázt, s fordultam felé. – ilyen cuki fiúknak, mint te, ez nem való. – simítottam végig arcán.
- Hát rendben. Elmegyek mosdóba, mindjárt jövök. – kaptam még egy „búcsú” puszit, majd felrohant az emeletre. Ekkor csöngettek. Unottan odasétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Igazából bár ne tettem volna. A vér is meghűlt bennem.
- Szia. – lepődött meg egy pillanatra, majd mosolygott úgy, mintha az elmúlt 5 hónap nem is lett volna. Be akartam csukni az ajtót, de odatette a lábát, s mivel erőfölényben volt, be is jött.
- Menj el. – vágtam rá egyből. Nem akarta egy porcikám sem, hogy újra visszajöjjön, s felkavarjon minden érzelmet. Nagyon is jó most úgy, ahogy van.
- Nem megyek. – nézett rám azzal a tipikus kaján vigyorával. – Megváltoztál – jött közelebb hozzám, s tette kezét a csípőmre. Szívem olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. - Csodaszép vagy. – Másik kezével a hajamat kezdte el babrálni. – Rövid. – jelentette ki.
- Justin. – léptem el tőle. Minden érintésétől és szavától csak egyre gyengébbnek éreztem magam.

Justin szemszöge:

Előnyére vált ez az öt hónap valljuk be. Sokkal másabb lett. Nőiesebb. Eddig sem volt semmi, de most aztán maga a tökéletes nő. Csoda, hogy eddig nem csapott le rá senki. A rövid haja, a ruhái, és az hogy magas sarkút visel olyan nőiessé és vonzóvá teszi.
- Hol vagy cicám? – hallottam meg egy idegen férfihangot. – Ó, vendéged jött? – állt meg Gabi mögött, s ölelte át hátulról. Szemeivel folyamatosan engem méregetett.
- Justin Bieber. – nyújtottam felé a kezemet. – És te ki vagy?
- Victor Goodwin. – mosolygott önelégülten, majd ráztuk meg egymás kezét. – És Gabi barátja. – nyomatékosította a barát szót.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – vettem fel egy álvigyort, majd Gabira néztem, akiről világosan lerítt, hogy roppant kellemetlenül érzi magát.
- Ideje menned. – szólalt meg ő is.
- Ugyan már. Még csak most jöttem. Nem láttuk egymást már vagy 5 hónapja. – indultam el a nappali felé. – Mi ez a jó illat? – fordultam vissza feléjük. Nem voltak messze tőlem, valószínűleg jöttek utánam.
- chilis bab. – Szólalt meg Victor, majd Gabi fejét maga felé fordította, s megcsókolta. Roppantul idegesített. Most már eléggé tudatta velem, hogy beléptem a territóriumába, így akár már abba is hagyhatná.
- Ó, szeretem a chilis babot. – csaptam össze a két tenyerem.
- Kérsz? – udvariaskodott Victor.
- Csak ha te is eszel. – bólintottam inkább magamnak, mint neki.
- Rendben.  – vigyorodott el. – Cicukám akkor kaphatunk két tányérral? – dörmögte Gabinak. Kezem automatikusan ökölbe szorult. Annyira szerettem volna most ott lenni a helyében.

Gabi szemszöge:

Miután ezerszer elmondtam, hogy nem kéne ebből enniük, s persze ők nem hallgattak rám, feladtam. Akkor majd megtapasztalják a saját kárukon, hogy nem mondok hülyeséget. Folyton csak az volt a válasz, hogy ők bírják a csípőset.
- Tessék. - tettem le eléjük a tányért – Két nagy adag chilis bab rendel. – szemben ültek egymással, így szinte kézzel tapintható volt köztük a feszültség. Hoztam még gyorsan két nagy pohár hideg vizet és kanalat, majd leültem az asztalfőre, mert innen láttam a legjobban arcukat.
- És hány éves vagy Victor? – tette fel Justin az első kérdést. Most apáskodni akar?
- 19. – válaszolta. Látszólag arra várt, hogy Justin elkezdjen enni. – És te hány éves vagy? Bocsi, hogy nem tudom, de tudod, nem rajongok érted.
- Victor. – szóltam rá, s rúgtam egy kicsit meg.
- Semmi gond. – nézett rám Justin, majd visszafordult barátomhoz. – 17 éves vagyok. – vett fel ismét az álvigyort, majd megkezdte az evést. Illetve inkább úgy mondanám, hogy az első kanállal a szájába vette. Hírtelen váltott át arca pirosságba. Olyan volt, mint egy paradicsom.
- Azt mondtad, hogy bírod a csípőset. – nevetett Victor.
- Bírom is. – makacskodott Jus. – Csak melegem van. – igazgatta a pólójának nyakát. Vickornak levakarhatatlan vigyor ül ki az arcára, majd ő is bekapott egy kanállal, de a vigyor azonnal lefagyott az arcáról, s az ő arca is kezdett hasonlítani Justin pirosságához.
- És mond Victor. Mióta jártok? – próbált Jus összefüggően beszélni, bár mindenki tudja, hogy égő torokkal ez szinte lehetetlen.
- Egy ideje. – nyögte ki, s Justinra reagálva még egy kanállal evett, de nem bírta tovább megfogta a pohár vizet, s egy húzásra megitta. – Kell még víz. – nyögte, majd felállt.  A szék nyikorogva tolódott hátrébb, majd Victor odafutott a hűtőhöz, s kivett egy ásványvizet. Visszafordultam, s már Justin pohara is üres volt, de ő próbálta játszani a nagyfiút. Arca lángokban úszott, s szemei is csillogtak. Annyira édesen nézett ki, s bármennyire is utáltam azért, mert egy szó nélkül elment, még is felálltam, odasétáltam a hűtőhöz, kivettem egy doboz tejet, majd odatettem elé.
- Igyál tejet. Jobb lesz. – mosolyogtam halványan, majd visszahuppantam a székbe.
- Na, azt már nem!  –háborodott fel. – Az hiányzik még, hogy erre tejet igyak. – mutatott a dobozra.
- Igyál már. – forgattam meg a szemeim. – Esküszöm jobb lesz.
- Ha ő nem, akkor majd én. – kapta el Justin elől a dobozt Victor, s húzta meg mintha röviditalt inna.
- A helyedben hazaküldeném a barátod. – bökött állával felé. – Egy napon át fog a WC-n trónolni…


Este van. Már hazamentek mindketten. Hála az égnek. Na, jó inkább annak, hogy anyuék hazajöttek. Amy amikor meglátta Justint egyből tapadt rá, mint a piócák. Ráadásul, ha még az nem lenne elég, hogy valaki a nyomodban van, akkor még viseld is azt el, hogy taperolnak. Mert igen! Amy egy pillanatig sem fogta vissza magát, s Justint simogatta. És ez engem roppantul idegesített. Justint ne simogassa senki! Főleg nem Amy. Arról pedig nem is akarok beszélni, hogy folyamatosan azt szajkózta: ,, Nekem mikor adsz egy magánkoncertet Jus? ”
Bebújtam az ágyamba, s a plafont kezdtem bámulni. Idegesített, hogy folyamatosan Justinon jár az agyam. Máshogy nézett, ki mint 5 hónapja. Sokkal.. Férfiasabb lett. A haja is más volt egy kicsit. És fülbevaló volt a fülében.
Miért nem tudok Victorra gondolni? Elvégre ő a barátom. Sokkal inkább vele kéne törődnöm. Nem pedig Justinnal, aki ott hagyott 5 hónapja minden szó nélkül, s ő nem tudhatja, hogy milyen sokáig voltam letört emiatt. Talán a változás volt az, ami erőt adott nekem. És anno igaza volt Samnak. Tényleg Justin miatt változtam meg. Azért, hogy ha egyszer visszajön, akkor lássa, mi mindent vesztett el.
- Gabriella szívem. – jött be anyu álmosan.
- Tessék? – ültem fel az ágyon.
- Vendéged jött. – dörzsölte meg szemeit.
- Ki az? – kíváncsiskodtam, mint egy 5 éves kislány.
- Azt mondta, mondjam azt, hogy a te Rómeód. – elmosolyodtam. Victor még sosem mondta ezt nekem…